A magyar tervezők a szalonon kívül fűrészeltek a milánói designhéten

A héten ért véget a milánói designhét, aminek legjelentősebb eseménye a Salone Internazionale del Mobile, azaz a világ első számű bútorkiállítása. A "szalonba" természetesen csak a legnagyobbak juthatnak be, ezért az eseménnyel párhuzamosan tartanak egy "fuorisalone" mustrát is, a "szalonon" (még) "kívüli" fiatal tervezőkkel.

Ennek helyszínéül a milánói átlaghoz képest még egész barátságos Tortona utca és környéke szolgál, aminek előnye, hogy van sok üres hangár, hátránya, hogy a metrótól csak egy keskeny vashídon át lehet megközelíteni mindenféle vágányok miatt, negyedórás embertelen tömörülés kiállása után. Hiába, olaszok: a szervezés nem feltétlenül erősségük. De ettől még hozzájuk özönlenek a világ legjobb tervezői és a rájuk kíváncsi érdeklődők és üzletemberek.

Idén azon kívül, hogy egyébként is érdekes, volt még egy okunk arra, hogy ellátogassunk a Zona Tortonába: volt standja a MOME-nak is, azaz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek. Hogy rajtuk kívül mennyi egyéb csodát láttunk még a kiállításon, azt a fenti galéria képekben mutatja be, tessék kattintani és kíméletesen kritizálni, mert a fotókat én lőttem. Aki a magyarokra kíváncsi, olvasson tovább.

A MOME fekete-vörös standjára egy hatalmas farönk hívta fel a figyelmünket, ezen lehetett kipróbálni Erdélyi Tamás összecsukható kézi fűrészét. A padlón szép adag fűrészpor gyűlt addigra össze, nyilván sokan lelkesen próbálgatták az új magyar találmányt.

Je Suis Belle-ék sajnos nem utaztak ki Milánóba, és a most lufiékszereket bemutató Lőrincz Réka sem volt jelen (őt már egy pesti kiállítás kapcsán is bemutattuk az olvasóknak egyébként), ezért a divat helyett inkább a világítástechnika rejtelmeiről beszélgettünk egy kiadósat. A tervezők bemutatták nekünk Budai Zsolt fénylényeit és Püspök Balázs színkeverős Constellation lámpáját, amikkel kapcsolatban azt a lényegretörő kérdést sikerült feltennem, mint felkészületlen látogatónak, hogy "ez jó még valamire azon kívül, hogy kurva jól néz ki"?

A válasz a hangulatlámpák esetében természetesen "nem" volt majd egy pillanatnyi kínos csönd, de mentségemre szóljon, hogy előtte Kiss Bence Ádám és Nagy Ágoston Space Scan installációját próbálgattuk, ami ugyan kevésbé néz ki jól, viszont ezernyi titkos trükkre képes. A Space Scan egy egyszerű táblának tűnik, amire egy kivetítőből érkezik az információ (akár film is), és ha tudjuk, hogyan mozgassuk-forgassuk a táblát, változtathatjuk, hogy mit szeretnénk nézni a kezünkben tartott képernyő-táblán.

Kiss Bence Ádám emellett hőérzékelős-világítós BUG fedőnevű chip-ékszerét is kísérte, hogy valamennyire visszakanyarodjunk a végén a divathoz. Igaz, a BUG nem feltétlenül csak ékszerként viselhető, hanem, mivel a hőmérsékletet alakítja át fénnyé, praktikus lehet egy kerékpárra, vagy akár egy üveg borra erősítve is. Apropó, bor. Kiálltuk egy újabb borzalmas negyedórát azon a förtelmes hídon, és nem sokkal később otthon koccintottunk a magyar tervezők egészségére.

Oszd meg másokkal is!
Mustra