Agybaj a köbön: Victoria Beckham 33 milliós táskával jár focimeccsre

A nemrég befiúsodott Victoria Beckham köztudottan nagy Hermès-rajongó, van is neki egy halom Birkin táskája. Legújabb kedvence ez a 160 ezer dolláros, vagyis több, mint 33 millió forintos kis gyöngyszem. A szóban forgó Birkin Himalayan új értelmet ad az exkluzivitásnak, hiszen mindössze három darab készült belőle, és a várólistájára sem lehet már felkerülni. A gyémántokkal kirakott táskával karácsonyra lepte meg feleségét David Beckham, aki nemrég debütált az AC Milan csapatában, ami ezek szerint jó alkalomnak tűnt arra is, hogy a táska bevonuljon a világsajtóba: Posh ugyanis ezzel érkezett Beckham első edzőmeccsére.

A Birkin már szinte fogalom. Ez az a táska, amihez a Szex és New York Samanthája csak egy várólistán keresztül vagy éppen Lucy Liu jól csengő nevével juthatott hozzá. Egy-egy Birkinre több éves várólista van, de előfordul az is, hogy a várólistára is csak a várólista várólistájáról lehet felkerülni. A táska a brit színész/énekesnőről, Jane Birkinről kapta a nevét, aki a '80-as évek elején egy alkalommal állítólag arról panaszkodott a Hermès igazgatójának, hogy sehol nem talál megfelelő kézitáskát, erre válaszképpen született meg a legendás táska. Egy Birkin ára 7000 dollár körül indul és a határ, ezek szerint akár 160 ezer dollár, attól függően, hogy milyen bőrből készül, illetve, hogy meg van-e hintve gyémántokkal, mint Posh kedvence. Mindegyik táska kézzel készül, ezért is van ilyen kevés belőlük, a márka pedig gondosan ügyel a kellő titokzatosság és exkluzivitás fenntartására, ezért például soha nem lehet tudni, éppen melyik üzletbe, mikor, hány darab Birkin érkezik.

(Kép és forrás: Spiegel)

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek