Két új fizetős szakasszal bővül a magyar úthálózat májustól – számolt be hírlevelében az Autópálya-matrica.hu. Mint írják, nem célszerű megszokásból autózni tavasszal, hiszen emellett több változásra is számítaniuk kell a sofőröknek.
Április 1-jén megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium rendelettervezete, mely szerint előreláthatóan összesen 81 kilométernyi autóúton, a Kecskemétet Békéscsabával összekötő, frissen elkészült M 44-es autót teljes hosszában, illetve az M 85-ös autóút Sopront az országhatárral összekötő szakaszán kell majd fizetnünk az úthasználatért.

A fizetős utakon ezek a matricák érvényesek
Az újonnan fizetőss váló utakra természetesen a már megvásárolt éves országos, illetve a jövben megvett éves, havi, heti és napi országos matricák is érvényesek. Azoknak, akik nem rendelkeznek ezzel, az M44-es gyorsforgalmi út teljes használatához háromféle vármegyei matricát kell vennünk, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyeit. Ez annak ellenére elegendő a teljes szakaszon való utazáshoz, hogy
a Nagykőrösi csomópont nem ezek, hanem Pest vármegye területére esik.
Az M85-ös autópálya újonnan fizetőssé váló szakasza Győr-Moson-Sopron vármegyében található, így a Győr-Moson-Sopron vármegyei matrica szükséges lehet a használatához, amennyiben nem rendelkezünk országos vignettával.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés