A HungaroMet előrejelzése szerint erősödnek az éjszakai fagyok, mi több, három egymást követő éjszakán akár –10 Celsius-fok körüli hőmérsékleteket is mérhetünk. Mutatjuk a részleteket.
Hideg léghullámok érkeznek az országba
Északias áramlással hideg és száraz léghullámok érkeznek fölénk, amely miatt egyre szárazabbra és naposabbra fordul Magyarország időjárása, de éppen e folyamat miatt lesznek egyre hidegebbek az éjszakák is.

Fagyos éjszakák jönnek
Hazánk nagyobb részén naposra fordul az idő, kivéve a középső orszégrészt, amelyben ma is sok felhőre készülhetünk, sőt hózápor is előfordulhat. A Tiszántúlon és a Nyugat-Dunántúlon emellett megélénkül a szél is. Napközben 1 és 7 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk, ám éjjel –4 és +1 fok közé hűl a levegő, a havas területeken azonban még ennél is hidegebb lehet. Holnap napos és felhős idő váltakozik majd, reggelre azonban ködre készülhetünk, északkeleten és keleten élénk széllökésekkel.
Éjjel lesznek olyan területek az északi országrészben, ahol akár –12 Celsius-fokra süllyedhet a hőmérők higanyszála.
Szerdán ugyancsak sok napsütés várható csapadék nélkül, és a szél is csak néhány helyen élénkülhet meg. A fagyos reggel után 2 és 8 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk napközben, éjszaka pedig az azelőttihez hasonló mínuszok.
Csütörtökön és pénteken visszábbvesz a nap az erejéből, és néhol már gyenge havazásra, hózáporra és havas esőre készülhetünk.
A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint ma hidegfronti hatások tapasztalhatók az a frontra érzékenyeknél: náluk fejfájás, migrén, nehézkes gondolkodás jelentkezhet, és esetükben vérnyomás-csökkenés is előfordulhat.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés