A nyugdíjadból buksz sokat, ha azt hiszed, automatikusan elvégzik ezt a jóváírást

GettyImages-1484555172
Olvasási idő kb. 3 perc

Akik nyugdíjbiztosítást kötnek, jogosultak az adóvisszatérítésre is, de csak abban az esetben, ha ezt igénylik és a folyamat sikeresen végbe is megy.

145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek 2023-ban a nyugdíjbiztosítási számlákra, ami átlagosan havi 25 ezer forintot, azaz évi 300 ezres befizetést jelent. Aki még ennél is nagyobb összeget, minimum 650 ezer forintot helyezett el ezen a megtakarítási számlán, az 130 ezer forint adóvisszatérítésre lehet jogosult az Infostart cikke szerint.

Az érintettek februárban kapnak értesítést egyenlegükről, ez alapján igényelhetik a befizetett összeg 20 százalékával megegyező adójóváírást, melynek maximális összege a fent említett 130 ezer forint. A NAV által elkészített adóbevallás-tervezetben feltüntetik a nyugdíj típusú megtakarításokra félretett összegeket is, ez is figyelmeztetheti az idős éveikre takarékoskodókat arra, hogy itt az ideje adóvisszatérítést igényelni.

A jóváírást nem tudják ugyanakkor igénybe venni azok, amelyek három vagy több gyermeket nevelnek, és utánuk a családi adókedvezmény maximális keretét kihasználják.

Extra pénz nyugdíjbiztosítási visszatérítés útján járhat, de csak ha figyelsz
Extra pénz nyugdíjbiztosítási visszatérítés útján járhat, de csak ha figyelszboonchai wedmakawand / Getty Images Hungary

Arra kell most mindenkinek figyelnie, hogy tényleg szerepeljen a bevallási tervezetben ez a befizetés, mert csak ebben az esetben érvényesíthető a jóvírás: adminisztratív tévedés vagy a megtakarító ügyfél hibája miatt hiányozhat ugyanis ez az adat onnan. 

A nyugdíjbiztosítás utáni visszatérítést most kell kérni

A jóváírás igénylésének határideje május 21, hiszen ekkor kell benyújtani az adóbevallást is. A visszaigényelt összeg nyugdíjszámlákra érkezik, bár korábban annak egy részét fel is lehetett venni. Ez a lehetőség azonban már megszűnt, így mindenképpen a nyugdíjunkat gyarapítja az így megszerzett összeg. Ezt a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül történik meg.

Mint azt nemrég a Dívány megírta, az egészségpénztári, illetve nyugdíjpénztári befizetések után visszaigényelhető összegekkel is növelhető a nyugdíj.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) közleményében hívta fel az önkéntes pénztári tagsággal rendelkezők figyelmét arra, hogy ne felejtsenek el nyilatkozni arról, melyik számlájukra érkezzen az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre járó, legfeljebb 150 ezer forintos kedvezmény.

Az adóvisszatérítés összege nem osztható meg: egyetlen pénztári számla jelölhető meg ezen összeg számára, és további feltétel, hogy ezen a számlán az adott adóévben, azaz jelen esetben 2023-ban befizetésnek, jóváírásnak, lekötésnek, illetve szolgáltatás-igénybevételnek kellett történnie.

A szövetség azt javasolja, hogy azok, akik hosszú távon gondolkodnak és szem előtt tartják az időskori megélhetésüket, a nyugdíjpénztári számlájukra kérjék az összeget. A tagság kezdetétől számított 10 év után már lehetőség van a számláról kifizetést is igényelni.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek