A glifozát nevű anyagot elsősorban a mezőgazdaságban használják, a művelés során kerül be a talajba, és így a vizekbe is – írta meg a 24.hu.
Erre használják a glifozátot
A méreg szerepe a mezőgazdaságban az, hogy kiirtsák vele a gyomnövényeket kiskertekben, mezőgazdasági telepeken, és közutak mentén is. A glifozátot világszerte használják erre a célra, hazánkban is széles körben elterjedt vegyszer. Könnyen oldódik vízben, ezért fejti ki könnyen a hatását a talajban a gyomok ellen, ám pontosan emiatt olyan veszélyes is.

A hazai kutatók az ország több területén is vettek mintákat, és ami megdöbbentő, hogy a Balaton-felvidéken találtak olyan művelésen kívüli területeket, ahol a vegyszer a határérték kétszeresénél nagyobb mértékben volt jelen a forrásvizekben.
Ugyanez igaz a mély kutakból vett mintákra is, és a kutatók azt is megállapították, hogy a glifozát nem bomlott le egy év alatt, mint ahogy az a szakirodalomban olvasható, és ezért került be a természetes vizeinkbe. Az még nem bizonyított száz százalékosan, hogy az emberre mennyire káros az anyag, de rákkeltő és mutagén lehet, illetve rossz hatással van a hormonháztartásra is.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés