Magyar cukrász lett a világ második legjobb fagylaltkészítője

GettyImages-1183942963

Régen hóból készült a fagyi, de ma már hatalmas a verseny, a kínálat és a fogyasztók igényei is. Annál nagyobb csoda, hogy magyar büszkeség született a világ legjobb fagylaltkészítőit összemérő Gelato Festival rangsorában. A nemzetközi ranglista második helyezettje Fazekas Ádám, a budapesti Fazekas Cukrászda vezetője lett extra pisztáciafagylaltjával. A diadalról a Forbes mellett már a német, az olasz és az amerikai sajtó is beszámolt, s most mi is eláruljuk, milyen is az ezüstérmet érő kreáció.

„Hihetetlen számomra, hogy a második helyezéssel tértünk haza, hiszen csak három versenyen vagyok túl, de mégis a dobogón végeztem! Büszkeséggel tölt el ez a pár év, amit magam mögött tudhatok” – mondta Fazekas Ádám, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül nem érhette volna el ezt a figyelemre méltó eredményt.

De mióta is imádja az emberiség a fagylaltot?

Úgy ötezer évvel ezelőtt a kínaiak, állítólag, már élvezték hűsítő hatását egy gyümölcsökből, tejből és hóból kevert édességnek. Az ősfagyi kultusza feltehetően Egyiptom közbenjárásával jutott térségünkbe, ahol Nagy Sándort, Hippokratészt és Nérót is rajongói sorába állította, a kedvezőtlen klimatikus viszonyok ellenére is. Persze az első igazi populáris áttörést a hűtés biztosításának lehetősége hozta el a fagyos kedvenc számára, majd a következőt az 1904-es esztendő, amikor Charles E. Miches feltalálta a tölcsért, és ezzel a street food ősatyjává avanzsált a közönséges hóból tökéletesített hűvös édesség.

A tölcsér nagy áttörést hozott
A tölcsér nagy áttörést hozottReg Speller / Getty Images Hungary

A most díjnyertes pisztáciakreáció titka

Az ezüstérmes pisztáciaálom valójában egy tonkababos málnavelővel és ostyával tálalt, enyhén sós pisztáciafagylalt. 2008 óta már a kényelmi termékek is csak természetes alapanyagokból készülhetnek, így ez a műremek is teljesen természetes alapanyagokból készül.

A büszke ezüstérmes
A büszke ezüstérmesFazekas Cukrászda

Az első helyen Marco Venturino maestro végzett. Az aranyérmes fagyos desszert tejjel, fehér csokoládéval és házi rózsavíz alappal készült. Egyedülálló ízét egy kevésbé ismert különlegesség, a Slow Food Presidium gazdag, krémes, aromás rózsaszörpje ihlette.

Hiába esszük régóta, van, amit biztosan nem tudtunk a fagyiról…

  • Az első írott fagyireceptet 1665-ben találták meg.
  • A csokoládés ízű fagylaltot már a vanília előtt megálmodták, de az 1700-as években már azt is élvezhette az ínyenc elit.
  • New Yorkban nyílt az Egyesült Államok első fagyizója 1776-ban, nem is csoda hát, hogy Thomas Jefferson és Georges Washington is lelkes és elkötelezett fagylaltrajongók voltak.
  • Amerikában 1851 óta van ipari fagyigyártás, s ott azóta is annyira népszerű a fagyos desszert, hogy a lakosság nagyjából 90%-a tart otthon a fagyasztójában fagyit vagy jégkrémet.
  • A fagylaltkóstolók bizonyos körökben aranykanalat használnak, hogy a fém íze semmiképp se befolyásolja a kóstolandó édesség ízhatását.
  • A legmagasabbra érő gombócot Olaszországban tornyozták több mint 2,5 méter magasra.

De honnan tudhatjuk, hogy jó minőségű fagylaltot eszünk-e?

Nincs különös ismertető jele a rossz ízű, vagy a gyenge alapanyagokból készült fagyinak, vagyis ránézésre nem lehet megállapítani, melyik a minőségi fagylalt. Csak komolyabb mennyiség elfogyasztása után, bizonyos tünetek tehetik nyilvánvalóvá, hogy az adagunk jó minőségű volt-e, vagy csak ízletes. A bélrendszeri panaszok nem számítanak jó jelnek, s nemcsak a hasmenésre vagy fájdalomra gondolunk, de a puffadásra is. 

Még James Bond is imádta
Még James Bond is imádtaAnwar Hussein / Getty Images Hungary

Új idők, új ízek

Az idők során a fagylaltok kínálata sokat változott. Az idővel alakult az elérhető alapanyagok listája is és formálódott a közízlés. Még az olyan klasszikusok is, mint a csokoládéfagylalt, jócskán átalakult. Manapság sokkal töményebb, mint korábban volt. Kialakultak új ízharmóniák, melyeket ma már mindenki keres a fagyipultban, pedig volt idő, amikor még a sztracsatella is kimondhatatlan nevű újdonságként jelent meg a csoki, eper, citrom, vanília hagyományos sorában. Fazekas Ádámnak 16. kerületi és rétsági cukrászdáiban a tavaly decemberben a Gelato Festival World Masters nevű versenyen első díjat szerző mester kínálatában a pisztácia és a klasszikusok mellett megtaláljuk a sós karamellt, a tökmagolajat, és az igazán extrém kovászos uborkás fagylaltot is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek