Régóta ismert, hogy a 20 éven aluliak díjvisszatérítést kaphatnak, ha sikeres KRESZ-vizsgát tesznek le, a 35 éven aluliakra pedig ugyanez vonatkozik nyelvvizsgákkal kapcsolatban. Azt azonban sokkal kevesebben tudják, hogy a visszatérítés a csedet, gyedet vagy gyest kapó szülőkre is vonatkozik – derül ki. Az alábbi feltételeknek kell megfelelni.
Ennyi pénz jár a KRESZ- és a nyelvvizsga után
A sikeres KRESZ-vizsga után maximum 25 ezer forint jár, amennyiben a gyermek születése óta még nem telt el három év, és a vizsgázó csecsemőgondozási díjban (csed), gyermekgondozási díjban (gyed) vagy gyermekgondozást segítő ellátásban (gyes) részesül. A támogatást a Magyar Államkincstártól lehet igényelni a vizsga napjától számított egy éven belül, és csatolni kell hozzá a tanfolyam és a vizsga díjának befizetését igazoló dokumentumot is.

Ugyancsak pénz jár az első sikeres nyelvvizsga után. Ennek mértéke a nyelvvizsga ténylegesen befizetett díja, maximum a minimálbér 25 százaléka – ez 2024-ben 66 700 forint.
Ezt is egy éven belül lehet igényelni, a kezdőnap a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napja. Meg kell hozzá adni a támogatandó nyelvvizsga anyakönyvi számát, illetve a bizonyítvány számát is.
A KRESZ-vizsga után járó visszatérítés már csak azért is jó hír, mert egyes hírek szerint elképzelhető, hogy a kerékpárok, az elektromos rollerek és az egyéb elektromobilitási eszközök használatát is egyfajta alapjogosítványhoz kötnék. Sőt, Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának közbiztonsági tanszékének vezetője szerint például üdvös lenne, ha a Nemzeti Alaptanterv (NAT) tartalmazna valamiféle közlekedési alapvizsgát.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés