Fontos részletek derültek ki az új KRESZ-ről: kötelező lehet ezt viselni

kotelezo-kresz-1175161551
Olvasási idő kb. 3 perc

Az új KRESZ-ben kiemelt figyelem jut az autósok mellett az e-rollereseknek, a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is. Egyes közlekedési formák során az sisakviselés is kötelező lesz.

Az Index értesülései szerint a legfontosabb változások között találhatunk jogosítványt igénylő e-rollert, kerékpáros körzeteket és kötelező bukósisak-használatot is. A szabályalkotó munkacsoport tagjai tegnap délelőtt tartottak háttérbeszélgetést Budapesten.

Még tavaly júliusban jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy az Árpád hídon történő gyorshajtásból fakadó halálos baleset miatt megkezdték a KRESZ, azaz a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozásának felülvizsgálatát. 

Kötelező biztonsági eszközök védik majd a közlekedőket az új KRESZ tervezetében
Kötelező biztonsági eszközök védik majd a közlekedőket az új KRESZ tervezetébenpiranka / Getty Images Hungary

Kötelező biztonsági elemekkel bővül a KRESZ

A szakértői munkacsoportok idén tavasszal végeztek a szabálytervezetek megalkotásával, és a gyalogosokra, kerékpárosokra, valamint a mikromobilitási eszközhasználókra, például e-rolleresekre vonatkozó szabályok tervezett módosításait mutatták be.

A szabályalkotók hangsúlyozták, hogy az új KRESZ miatt nem kell majd újravizsgáznia a jelenleg vezetői engedéllyel rendelkezőknek.

A gyalogosokat is védi majd az új KRESZ

Dr. Kerékgyártó János közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár szerint az új szabályozás célja, hogy nagyobb biztonságot nyújtsanak a védtelen közlekedőknek, vagyis azoknak, akik karosszéria nélküli eszközökkel, vagy gyalogosan járják az utakat.

„Reneszánszát éli a kerékpározás, elterjedtek az e-rollerek és az egyéb e-mobilitási eszközök, illetve komoly kultúrája épült ki a gyaloglásnak is, emellett pedig a korábbi szabályozás óta jelentősen megnövekedett a forgalom. Ezeknek a különböző közlekedési módoknak az egy térben történő használatában egy olyan hangsúlyváltást szeretnénk elérni, amely rávilágít arra, hogy a védtelen közlekedők számára nagyobb védelmet kell biztosítani, és nekik is helyük és szerepük van a rendszerben – természetesen ebből fakadóan szabályok is vonatkoznak rájuk” – mondta dr. Kerékgyártó János.

Felmenő rendszerben válik a sisak kötelezővé a kerékpárosok számára
Felmenő rendszerben válik a sisak kötelezővé a kerékpárosok számáraGuido Mieth / Getty Images Hungary

A kerékpárosok kötelező biztonsági felszerelésben tekerhetnek

Az új KRESZ tervezete kétféle kerékpárról szól, a hagyományos értelemben vett kerékpárokról és a különleges kerékpárról. Ez a megkülönböztetés pedig nemcsak formai, hanem szabályozásbeli különbségeket is jelent.

Hagyományos kerékpárnak számítanak azok a kétkerekű járművek, amelyeket emberi erővel hajtanak, és legfeljebb egy 1000 W teljesítményű segédmotor segíti a haladásukat 25 kilométer/óráig. A különleges kerékpárok kategóriájába tartoznak azok a két- vagy többkerekű járművek, amelyeknek szélessége egy métert meghaladó vagy súlya 35 kilogrammnál több – összegzi az Index. 

Kerékpáros övezetek jönnek létre, és az egyirányú utcák biciklis használata is változik majd. 

Az új szabályozás fokozatosan tenné kötelezővé a kerékpáros-bukósisak használatát, a rendelet bevezetésekor a 14 éves, illetve náluk fiatalabb kerékpárosok számára írnák elő, azonban mire ők felnőtte válnak, teljesen kötelezővé lenne. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek