Rövidesen a villamosokon és a HÉV-eken felszállás után is lehet majd jegyet érvényesíteni. A BKK ugyanis belső jegyérvényesítő kódmatricákat helyez ki ezeken a járatokon – írja az Infostart. A villamosokon a vezetőfülke egy-egy oldalára, vagyis járatonként kettő, illetve a HÉV-eken is szerelvényenként kettő matricát tesznek ki. A cég tájékoztatása szerint
július végére minden érintett járművön megtalálhatók lesznek az új jegyérvényesítési lehetőségek.
Ahogyan azt a digitális jegyet használók már megszokhatták, ezeket a matricákat vagy kamerás beolvasással, vagy pedig egylépéses jegyérvényesítéssel (NFC) lehet majd használni. Természetesen csippantani csak az eseti jegyeknél szükséges, a bérleteseknek ezzel nem kell foglalkozniuk.

A mobiljegyekkel könnyebb a jegyérvényesítés
A BKK a 4-es és a 6-os villamos járatain tesztelte 2022 nyarán a belső jegyérvényesítés lehetőségét, és arra jutottak, hogy – noha az utastérben található matricák lehetőséget adnak arra, hogy az utasok csak az ellenőrök megjelenésekor érvényesítsenek jegyet – a lépés összességében növelheti a jegyérvényesítési hajlandóságot.
A BKK tapasztalatai szerint a digitális jegyek egyszerűségük és könnyű hozzáférhetőségük miatt amúgy is csökkentik a bliccelések számát. A BudapestGO alkalmazás közben népszerűsége folyamatosan nő: a jegy- és bérletértékesítésből származó bevételek már mintegy 26 százalékát a digitális jegyek és bérletek adják. A felnőttbérletek 40 százalékát, a diákbérleteknek pedig közel felét digitális változatban használják az utasok.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés