Amint azt a HelloVidék kiszúrta a gárdonyi Facebook-csoportban, a fent említett partszakaszon táblák jelentek meg a fürdési tilalomra figyelmeztetve. Később a helyi önkormányzat is tájékoztatott az ügyről.
A fürdési tilalommal kapcsolatos döntés június 12. 15 órától érvényes, a strand üzemeltetésének szüneteltetését is elrendelték egyúttal. Amint azt a lap kiderítette, hatósági lépést a Synlab Budapest Diagnosztikai Központ Környezetanalitikai Laboratóriumának vizsgálati eredménye indokolta.
Gárdonynál fürdési tilalmat rendeltek el
„Bízunk benne, hogy a jövő hét folyamán sor kerülhet a fürdőzési tilalom feloldására, és vendégeink újra élvezhetik a Panoráma Partszakasz által biztosított szolgáltatásokat” – tájékoztatott a gárdonyi önkormányzat.
A szüneteltetés feloldásának feltétele a fürdővíz megfelelő minőségét igazoló vizsgálati eredmény, ami a jövő hét folyamán várható.
A Velencei-tónál több strand is nyitva tart, az önkormányzat tájékoztatása szerint a fürdőzni vágyó közönség gárdonyi Sirály Strandon, az agárdi Napsugár Strandon, az agárdi Park Strand és Kemping területén, a gárdonyfürdői Tóparty Rendezvénystrandon és az ingyenes agárdi Tini Strandon is biztonsággal megmerítkezhet a hűsítő habokban.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés