Az augusztus 1-jétől érvényes szigorítás a Tiszafüred és Kunhegyes környéki településeket érinti, amelyre ezek átmenő forgalmának csökkentése miatt van szükség – adta hírül az MTI a Magyar Közút közleményére hivatkozva.
A korlátozástól a forgalom csökkenését várják
Mint írják, a 20 tonnára vonatkozó súlykorlátozás a 33-as főúttól délre, a Tiszától délkeletre és a 4-es főúttól északnyugatra lévő kijelölt terület egyes közútjain, valamint Karcag-Kunmadaras és Kenderes-Bánhalma között lesz érvényben,
a 4-es, a 33-as és a 34-es főutat azonban nem érinti.

Azoknak a vezetőknek, akik ilyen súlyú járművel közlekednek, hasznos tudniuk, hogy a jövő hónaptól életbe lépő változás az Abádszalók, Bánhalma, Berekfürdő, Fegyvernek, Karcag, Kenderes, Kunhegyes, Kunmadaras, Tiszabő, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős és Tomajmonostora településeken áthaladó közutakat érinti, az alól csak a célforgalom kivétel.
Feljelentik a szabályszegőket
Az érintett önkormányzatok, a közlekedési hatóság, a rendőrség és a közútkezelő azért döntöttek a korlátozás mellett, mert a települések mellékútjain az elmúlt időszakban megnőtt a tranzit jellegű teherforgalom, köszönhetően az elmúlt években megvalósult fejlesztéseknek és az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakasza kivitelezésének.
A közleményben felhívják a közlekedők figyelmét arra, hogy az új forgalmi rend betartását rendszeresen térfigyelő kamerarendszerekkel ellenőrzik majd, a szabályszegőket pedig feljelentik. Azt, hogy a szigorításnak milyen hatásai lesznek, folyamatosan nyomon követik majd a települések és a hatóságok szakemberei is, hogy ha szükséges, további módosításokat vezethessenek be a minél gördülékenyebb közlekedés fenntartása érdekében.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés