Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.
Az Infostart beszámolója szerint a legnagyobb figyelmet kétségkívül az új gyalogos-szabályok kapták, amelyek közül kiemelt figyelmet kap a zebrán történő átkelést érintő mobilstop. Bár korábban a telefonhasználat teljes tiltásáról lehetett hallani, a belügyminisztérium pontosítása szerint kifejezetten az olyan tevékenységek lesznek tilosak az átkelés során, amelyek elvonják a gyalogos figyelmét a forgalomról.
A gyalogosok kerülnek a középpontban
Ez a „mobilstop” a gyakorlatban azt jelenti, hogy a zebrán áthaladva tilos lesz üzenetet írni vagy olvasni, videókat nézni, illetve a közösségi oldalakat böngészni. A telefonálás megítélése attól függ majd, hogy a beszélgetés mennyire köti le a gyalogos figyelmét.
![]()
A szabályok megszegői akár 50 eurós helyszíni bírságra is számíthatnak.
A gyalogosok biztonságát szolgálja az a módosítás is, amely megerősíti az elsőbbségüket az utakon. A jövőben ugyanis nemcsak annak a személynek lesz elsőbbsége, aki már a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen halad, hanem annak is, aki láthatóan éppen készül átkelni. A törvényalkotók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ez a jogosultság nem ad felmentést az alapvető óvatosság alól, vagyis a gyalogosok a jövőben sem léphetnek majd ki körültekintés nélkül az úttestre.

Az e-rollereket is érintik az új szabályozások
A törvényi csomag másik fontos pontja az elektromos és segédmotoros rollerek használatának korlátozása. Az új szabályozás értelmében a szlovákiai közutakon a jövőben nem lehet majd olyan eszközökkel közlekedni, amelyek képesek meghaladni a 25 kilométer per órás sebességet. A jogalkotók várakozásai szerint ettől a szigorítástól egyértelműbbé válik ezeknek a modern járműveknek a besorolása, és ezáltal javulhat a mindennapi közlekedés biztonsága is.
Végül a módosítás rendkívül szigorú büntetésekkel sújtja a visszaeső vagy súlyos gyorshajtókat is.
Azok a sofőrök, akik lakott területen belül több mint 50-nel, lakott területen kívül pedig több mint 60 kilométer per órával lépik túl a megengedett sebességhatárt, jelentősen megemelkedett büntetésekkel találhatják magukat szemben.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A rendes eljárásban kiszabható pénzbüntetések alsó és felső határa egyaránt 300 euróval emelkedik, míg helyszíni tettenérés esetén a minimális bírság összege 250 euróval, a maximális pedig 200 euróval nő az eddigiekhez képest.
Nemcsak Szlovákiában készülnek a közlekedési szabályok módosítására: Magyarországon is, és az egyik központi kérdés itt is a mikromobilitási eszközökre vonatkozó előírások.
























