Minden autótulajdonost érintő változás lépett életbe januárban

autó tulajdonos
Olvasási idő kb. 2 perc

Már nem kell kinyomtatniuk az autótulajdonosoknak az idén elektronikusan kiállított zöldkártyákat.

2025 január elsejétől az elektronikus formában kibocsátott zöldkártyát már nem kell kinyomtatnia a gépjármű üzembentartójának, vagyis az elektronikusan is érvényes – összegezte a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs szakértője, Jeney Attila. Amint arról az Infostart beszámolt, ez még nem jelent azt, hogy tisztán elektronikussá válna a zöldkártya. 

Mint írják, a Nemzetközi Zöldkártya Rendszer (COB)  központi szervezetének nyári közgyűlésén fogadták el azt a módosítást, melynek értelmében az üzembentartó eldöntheti, hogy a zöldkártyát papíron vagy elektronikus formátumban mutatja be a hatóságnak. Az, hogy milyen szoftveren, hardveren vagy operációs rendszeren keresztül történik, nem számít. Az egyetlen gyakorlati változás, hogy a kinyomtatott zöldkártya helyett ugyanazt a dokumentumot az elektronikusan megjelenített képe alapján kell ellenőrizni.

Könnyebbé teszi az autótulajdonosok életét, hogy nem kell nyomtatott papíron bemutatniuk a zöldkártyát
Könnyebbé teszi az autótulajdonosok életét, hogy nem kell nyomtatott papíron bemutatniuk a zöldkártyátKomthong Wongsangiam / Getty Images Hungary

Könnyebbség az autótulajdonosoknak

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy tisztán elektronikus zöld kártya, tehát most még nem QR-kód vagy vonalkód alapján lehet beazonosítani – mondta Jeney Attila. Hozzátette azt is, hogy ez egy kényelmi szolgáltatás, egyfajta digitalizációs segítség lesz a gépkocsik üzembentartóinak, amit a biztosítótól megkap elektronikus formában, le tudja tölteni.

Aki ragaszkodik a papírformához, továbbra is be tudja mutatni A4-es formában.

Ha a hagyományos megoldást választod, ezt tedd

Amennyiben a nyomtatott verzió mellett dönt egy autótulajdonos, úgy nagyon fontos, hogy a digitálisan megküldött igazolást mindenképpen A/4-es formátumban, fehér papírra, fekete festékkel kell kinyomtatni. A szakember hozzátette azt is, hogy a kizárólag elektronikus tanúsítvány formájú zöldkártya technikai kivitelezése még várat magára, de az ezzel kapcsolatos egyeztetések folyamatban vannak. 

Az autósokat többféle változás is érinti idén, ebben a cikkünkben a hatósági díjak alakulását összegeztük. 

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu

Érdekességek