Ebben a szektorban jöhet a következő árstop

árstop
Olvasási idő kb. 2 perc

A biztosítóknál jöhet a következő árstop a nemzetgazdasági miniszter bejelentése értelmében.

Amint arról az Economx beszámolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi döntései értelmében már leálltak az áremelések a bankszektorban és a telefonszolgáltatóknál, most pedig a biztosítókon lehet a sor. 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebookon közzétett videójában arról beszélt, hogy az élelmiszereket érintő bevezetett árrés csökkenés, valamint a bank- és telekommunikációs szektor díjemelési stopját követően a biztosítókra kerül a sor. Videójában a politikus arra is emlékeztetett, hogy a biztosítások ára 16,5 százalékkal emelkedett az év első három hónapjában. 

A biztosítókat is elérheti az árstop
A biztosítókat is elérheti az árstopYozayo / Getty Images Hungary

A biztosítókat is elérheti az árstop

Az ügyben a következő két hétben folynak az egyeztetések, és a biztosítóknak lehetőségük lesz önként vállalni a tárca által a tárgyalásokon megfogalmazottakat. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy a kormány szabályozó eszközökkel avatkozik majd be. Az árrésstopot idén március közepétől vezette be a kormány, első körben harminc, alapvető élelmiszer esetében vált érvényessé.  

Az árrésstop lényege, hogy a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot az érintett termékek esetében. 

Az élelmiszerek után újabb termékkörök váltak érintetté. Április elején eldőlt, hogy a mobilszolgáltatók és a kormány megállapodása értelmében jövő nyárig a telekommunikációs díjakon sem emelnek a cégek.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek