Kellemetlen lakótársak, mert megzabálják a kajádat, és még bele is rondítanak

Adunk pár hasznos tippet, hogy egyszer és mindenkorra leszámolhass a kellemetlen betolakodónak számító ételmolyokkal.

Ha a molyok elszaporodnak a kamrában vagy a konyhában, onnantól kezdve nehéz megszabadulni tőlük. Magyarországon több mint 2200 molylepkefaj él. Ezek közül a leggyakrabban az aszalványmollyal gyűlhet meg a bajod, amelyet onnan ismerhetsz fel, hogy körülbelül 8-10 milliméter hosszú és vörösesbarnák a szárnyai.

Mit esznek a molyok?

Az imágó, vagyis a kifejlett rovar nem táplálkozik, és csupán 5-7 napig él, a hernyója viszont annál inkább. „Leginkább gabonaféléket és ezek őrleményeit, mogyorót, földimogyorót, diót és egyéb növényi magokat, aszalt gyümölcsöt, szárított zöldséget, dohányt, szárított gyógynövényeket, fűszerféléket, csokoládét, szárazsüteményt és más édességeket fogyaszt táplálékként. De a háztartásokban, a kamrákban szinte minden raktározott élelmiszer-féleséget károsíthat” – írja az aszalványmolyról a Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének honlapja.

Ez a molyfajta a fűtött helyiségben egész éven át folyamatosan fejlődik, a kifejlett hernyók és bábok pedig a fűtetlen raktárakban, lakásokban is képesek áttelelni. A molyok így gyorsan elszaporodhatnak,

évente 2-6 generációjuk lehet.

A nőstény csomókban rakja le körülbelül 150 petéjét a táplálék felszínére. A kikelő lárvák ezután a hőmérséklettől, a páratartalomtól és a táplálék minőségétől, mennyiségétől függően leghamarabb 3-4 hét alatt fejlődhetnek ki. Eközben az élelmiszert selyemszálakkal hálózzák be, majd az utolsó stádiumban a bebábozódás előtt kimásznak belőle.

Az ételmolyok a magas páratartalmú, meleg helyeket kedvelik
Az ételmolyok a magas páratartalmú, meleg helyeket kedvelikJohn-Reynolds / Getty Images Hungary

Hogy kerülnek a lakásba?

A Spruce szerint az ételmolyok szinte minden esetben a feldolgozóhelyen beszennyezett, majd megvásárolt száraz élelmiszerekkel együtt kerülnek a lakásba. Innentől kezdve a lárvák a karton vagy vékony műanyag edényeken is átrághatják magukat, így más csomagolásokba, tárolóeszközökbe is könnyen beférkőzhetnek.

Hogyan lehet megszabadulni tőlük?

Először is nézz át minden élelmiszert a fertőzés jelei után kutatva. Erre utalnak a fent említett selyemfonalak is. Legyél alapos, és ellenőrizd a konzervdobozok, fűszertartók széleit is, illetve ha van házi kedvenced, vess egy pillantást az eledeleire. Ha valami lárvákkal fertőzött, dobd ki, a szennyezett étel fogyasztása ugyanis gyomor- és bélpanaszokat okozhat.

Amennyiben nem találsz semmi gyanúsat, de szeretnél biztosra menni, a kérdéses élelmiszereket rakd be egy időre a mélyhűtőbe, mivel a lárvák itt biztosan elpusztulnak. Fontos még, hogy ami szennyezett, azt ne a konyhai kukába, hanem lehetőség szerint a kinti szemetesbe dobd, mert különben elképzelhető, hogy hamarosan kezdheted elölről az egészet. Ha végeztél, az élelmiszer tárolására használt helyiséget alaposan takarítsd ki, és a fertőzéssel érintett felületetek töröld át ecettel vagy szappanos vízzel.

A lárvák jellegzetes nyomokat hagynak maguk után
A lárvák jellegzetes nyomokat hagynak maguk utánlavizzara / Getty Images Hungary

Mit lehet tenni ellenük megelőzésként?

Ha sok helyed van a fagyasztóban, egyes élelmiszereket ott is tárolhatsz, vagy a biztonság kedvéért legalább ideiglenesen lefagyaszthatsz, mielőtt azok a kamrába kerülnének. Ismeretes, hogy a babérlevél, a levendula, a cédrus és a menta elriasztja a molylepkéket, így ezek jó szolgálatot tehetnek a kamrában.

Ne feledkezz meg a rendszeres takarításról sem, illetve időnként nézd át az élelmiszereket, hogy nem tapasztalható-e újabb fertőzés. Hasznos gyakorlat lehet az is, ha a szárazárukat lezárható üvegedényekben tárolod. Ilyen módon, ha véletlenül olyan élelmiszert hozol haza a boltból, amelyben peték vannak, a kikelő molyok nem tudnak kijutni az üvegből, így csak ennek az egynek a tartalmát kell kidobnod.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra