Felkenni egy kis testápolót vagy szemránckrémet, bekapcsolni valamilyen elalvást segítő fehérzajt, jól megpaskolva felrázni a párnákat, hogy igazán kényelmesek legyenek – mindannyiunknak megvannak azok a kis rituáléi, melyeket elalvás előtt semmiképpen nem hagynánk ki. Ilyen az is, amikor, ha kell, ha nem, elalvás előtt töltőre dugjuk a telefont, hogy reggel 100 százalékos akkumulátorra ébredjünk.
Ezért nem jó, ha teljesen feltöltöd a telefonodat
Van abban valami megnyugtató, ha tudjuk, hogy úgy indul a napunk, hogy a telefonunk teljesen fel van töltve. Azonban kiderült, egyáltalán nem jó szokás, ha lefekvés előtt töltőn hagyjuk. Az egyik indok szerint, ha az eszközt az elektromos áramhoz csatlakoztatva hagyjuk, miután az már teljesen feltöltődött, az hosszú távon károsítja az akkumulátort, sőt akkor is gyorsabban romlik az aksi, ha azt 100 százalékra töltjük fel, és nem hagyjuk egy kicsit alacsonyabb töltöttségi szinten.

A mérnökök magyarázata szerint, ha folyamatosan 100 százalékosra töltjük, akkor az akkumulátor mindig magas feszültségen marad, nagyjából 10-15 százalékkal gyorsabban fog lemerülni, ráadásul romlik a készülék minősége is.
Ha időnként 100 százalékra feltöltjük a telefonunkat, azzal semmi rosszat nem teszünk, különösen akkor nem, ha adott napon igen sokat használjuk azt.
Ha azonban tudjuk, hogy nem fogjuk sokszor igénybe venni a készülékünket, elegendő, ha inkább csak 85-90 százalékig töltjük fel.
Ha szeretnéd tudni, hogy milyen hatással van az agyunkra, ha néhány napra abbahagyjuk a mobilozást, akkor olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés