Tudod, hány liter víz kell egy korsó sör elkészítéséhez? Meg fog lepni!

mitol lesz igazan jo a sor (3)

Az egyik legnépszerűbb nyári alkoholos ital a sör: jólesik ebéd mellé, munka után vagy este a filmhez egyaránt. Inni könnyű, de mennyit tudsz a sörről? Összegyűjtöttünk néhány érdekességet.

Régen a sörfőzdék a tiszta vizű források, folyóvizek közelében létesültek, és ez abszolút nem véletlen. A sör és a víz közti mágikus kapcsolaton nagyon sok múlik: ma szerencsére nem kell hosszasan keresgélni azt a helyet, ahol megfelelő a víz minősége, hisz az megteremthető külső eszközökkel is.

Most akkor sört vagy vizet iszunk?

„Valójában vizet adunk el sörként” – fogadott minket a Hübris székesfehérvári főzdéjében Tóth Marcell, a magyar márka egyik alapítója arra utalva, hogy a sör 85-92 százaléka tulajdonképpen ivóvíz, így nem csoda, hogy nagyon nem mindegy, milyen vízzel is készül az ale, az ipa vagy a stout. Korábban az adott vízforrás ásványianyag-tartalma határozta meg azt, milyen aromája lesz az elkészült italnak: ma már sokkal több eszköz van a sörfőzőmesterek kezében, hisz tisztított vizet használhatnak.

Van még egy pluszelőnye is annak, ha tisztított vízből készül el a sör: a baktériummentes vízből főzött ital hosszabban eláll.

Épp ezért a nagyüzemi és a kisüzemi sörfőzésben egyaránt foglalkoznak víztisztítással, bár a nagyüzemi megoldás gyakrabban vegyi módszert takar, nem pedig fordított ozmózist – ez a kíméletesebb módszer félig áteresztő membrán segítségével választja ketté a vizet és a nemkívánatos anyagokat.

A sörfőzés igazi tudomány, télen-nyáron
A sörfőzés igazi tudomány, télen-nyáronhübris

A tisztítás során a klórt és az egyéb szennyező anyagokat eltávolítják a vízből – a Hübrisnél a BWT vízkezelő berendezését alkalmazzák, amely szinte desztillált vizet készít a csapvízből. Ezt az úgynevezett „nullás vizet” építik újra aztán annak megfelelően, milyen aromajelleget szeretnének felerősíteni a sörnél. A víz keménysége sem mindegy: a pilsnereknek és a lagereknek a lágyabb, míg a stoutoknak és a portereknek a keményebb víz áll jól.

Rengeteg víz kell a főzéshez

Azt már tudod, hogy a sör nagy része víz – de azt meg tudod tippelni, egy korsó előállításához hány liter víz szükséges? Ez nagyban függ attól, milyen körülmények közt készül az ital. Ha otthon főzöd, akkor egy liter sörhöz 11-12 liter vizet is felhasználhatsz: kisüzemekben nagyságrendileg 6, míg nagyüzemekben 3-4 liter is elég.

Tehát egyetlen korsó, azaz fél liter sör elkészítése minimum másfél liter víz felhasználását igényli

– de akár 6 litert is megkövetelhet, ha te készíted azt saját boszorkánykonyhádban.

Nyári kedvenceink közt is vezet az IPA

Ha már sörfőzdében jártunk, kíváncsiak voltunk arra is, mi a magyarok jelenlegi kedvence – nos, jelenleg az IPA visz mindent, legyen szó akár kis-, akár nagyüzemről, tudtuk meg Tóth Marcelltől. Elmondása szerint 

ez a sörfajta volt a kisüzemi forradalom elindítója, és csak azokban az országokban nem robbant be annyira, ahol sosem sikerült a kisüzemi sörfőzést úgy szétverni, mint amennyire például nálunk.

Csehországban vagy Németországban sosem szűnt meg ez virágzó tevékenységnek lenni, így ott nem is alakult ki olyan IPA-őrület, mint ami itthon.

Tóth Marcell a főzdében
Tóth Marcell a főzdébenhübris

Ami az adatokat illeti, a 18 év felettiek átlagosan évi 2,6 liter sört isznak meg, de nagyon nagyok a különbségek nemre és életkorra lebontva. A 40–50 év közti férfiak ugyanis már heti szinten legurítanak 2,8 liternyit, egyre inkább előtérbe helyezve az itthon gyártott söröket, az utóbbi években pedig már a kézműves söröket is. Ezzel a mennyiséggel persze még mindig nem vagyunk sehol a középkorhoz képest: akkoriban az emberek több sört ittak meg, mint vizet, mégpedig abból a prózai okból kifolyólag, hogy alkoholtartalma révén biztonságosabb volt, mint a tisztítatlan víz.

 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek