Le lehet fagyasztani a nyers tojást? És a főttet?

A tojás mindig jól jön a konyhában, hiszen egészséges a fogyasztása és számtalan formában felhasználható. Ehhez azonban az is kell, hogy megfelelő körülmények között tárold.

A nyers tojás nagyjából 3-4 hétig áll el a hűtőben, ezután már érdemes egy merüléses próbát végezni, hogy nincs-e megromolva. De vajon kitolható ez az időtartam, ha a mélyhűtőben tárolod? A Good Housekeeping szerint igen – nemcsak nyersen, hanem bizonyos előkészületek után főtten is –, de azért van pár dolog, amire oda kell figyelni.

Héjastul felejtős

Penny Stankiewicz séf, a New York-i Kulináris Oktatási Intézet oktatója azt mondja, a nyers tojást nem szabad héjastul lefagyasztani, feltörve viszont nagyon is – akár egyben, akár felverve vagy a fehérjét különválasztva. Ám mivel a sárgája elég kényes a fagyasztásra, azt csak kissé körülményesen lehet a mélyhűtőben tárolni.

„A tojásfehérje tökéletesen megfagy, akárcsak a felvert tojás, ami 8 hétig is eláll a fagyasztóban” – árulta el a szakember, aki szerint a tojássárgája azért problémásabb, mert nincs benne víz, így rosszabbul reagál a fagyasztásra: a hideg tönkreteszi a textúráját.

Csak feltörve fagyasztható le
Csak feltörve fagyasztható leSab0tag8 / Getty Images Hungary

Stankiewicz a maga részéről az egyben fagyasztást tartja a legjobb megoldásnak, amihez szerinte érdemes kicsit felverni a tojást. Így egy fagyasztózacskóba téve annyi fagyaszthatsz le, amennyit csak akarsz. Csak arra kell figyelned, hogy gondosan zárd le a zacskót és vízszintes helyzetben – például egy tálcára fektetve – rakd be a fagyasztóba.

Amennyiben már előre tudod, hogy mire fogod felhasználni, illetve ahhoz pontosan mennyi tojásra lesz szükséged, felverve akár a jégkockatartóba öntve is felporciózhatod (egy kockányi helyre általában féltojásnyi mennyiség fér el). Ezután már csupán annyi a teendőd, hogy néhány óra elteltével, amikor megfagytak, átteszed a kockákat egy kisebb zacskóba, majd gondosan lezárva a mélyhűtő sarkába helyezed a csomagot.

Hasonló módszerrel fagyaszthatod le a tojásfehérjét is, ami egy légmentes zacskóban egy éven át is eltartható. A lefagyasztott tojássárgája ellenben már soha nem lesz olyan, mint a fagyasztás előtt volt, de némi só vagy cukor hozzáadásával azért javíthatsz valamennyit az állagán. Ez igaz a felvert tojásra is, ám ahhoz tényleg csak nagyon kevés kell.

Fontos szabály, hogy a mélyhűtőben tárolt nyers tojást az ételmérgezés elkerülése végett nem szabad szobahőmérsékleten kiolvasztani. A séf azt javasolja, hogy a felhasználás előtt éjszakára tedd át a hűtőbe. Itt megint előjön annak az előnye, ha a tojást kockákban fagyasztottad le, hiszen csak annyit kell elővenned, amennyire valóban szükséged van.

És mi van a keménytojással?

Ez már keményebb dió, mivel a fagyasztás kifejezetten rossz hatással van a főtt tojás minőségére és állagára. A szakember azt tanácsolja, hogy ilyen formában ne magában, hanem valami olyan ételbe – például burritóba vagy tojásos szendvicsbe – „csomagolva” rakd el a mélyhűtőbe, ami jobban bírja a fagyasztást. Így körülbelül egy hónapig tárolhatod biztonságosan, és még jobb íze is lesz, amikor kiolvasztod.

Ha a szendvicses megoldás mellett döntesz, tovább javíthatsz a végeredményen, ha előbb nedves papírtörlőbe, majd alufóliába csomagolod. Ezzel megelőzheted, hogy a tojás túlzottan kiszáradjon, amikor felmelegíted a mikróban. Idevágó tudnivaló, hogy a keménytojás a hűtőben is friss marad egy teljes héten át.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek