Ezért alszik olyan megmagyarázhatatlanul sokat a macskád

Nem fér a fejedbe, hogy a macskád kisebb-nagyobb megszakításokkal, de szinte állandó jelleggel alszik, miközben kint hétágra süt a nap? Nem, nem lustaságból teszi, csak más az életritmusa.

A macskák egyik sajátossága, hogy szinte bármilyen körülmények között képesek álomba merülni. Ha kedvencedre gondolva az az érzésed támad, hogy átalussza a fél napot, nem is tévedsz olyan nagyot, sőt! Egy átlagos macska a nap 24 órájából 15-öt alvással tölt, de bizonyos esetekben előfordulnak ennél hosszabb, akár 20 órás periódusok is. Megkérdeztünk egy állatorvost, hogy honnan ered a különös szokás.

Az őseiktől örökölték

Dr. Bodó Andrea állatorvos a Díványnak elmondta: a macskákról köztudott, hogy sokat alszanak, de a pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy valójában nappal alszanak sokat, mivel éjszaka kifejezetten aktívak tudnak lenni. A szakember szerint ez a rutin az őseiktől származik, akik nappal, a melegben pihentek és energiát gyűjtöttek, majd az éjszaka leple alatt indultak prédát szerezni. A házi macska ugyan már nem szorul rá, hogy vadásszon (kivéve a kóbor példányokat), hiszen a gazdájától kap enni, illetve a környezetében képes élelmet találni, de egykori szokását azóta sem vedlette le.

Általában csak éjfél után válnak igazán aktívvá
Általában csak éjfél után válnak igazán aktívváLakshmi3 / Getty Images Hungary

„A háziasított macska már jobban alkalmazkodik gazdája életritmusához, ezért átállhat arra, hogy éjszaka pihen, napközben pedig éber marad, hogy több időt tölthessen az ember társaságában. Érdemes tudni, hogy az egyes macskafajták aktivitási szintjében jelentős különbségek vannak, illetve minden egyednek más a temperamentuma.”

Hasonló magyarázattal szolgál a PetMD is, amely szerint a vadászat – ami a mai macska életében leginkább játékként jelenik meg – rengeteg energiát emészt fel, ezért nagyon is indokolt, hogy sokat aludjon. Mint írják, az egyes állatok alvásigényét több tényező is befolyásolhatja. Az idősebb macskák például jellemzően többet alszanak, mint a fiatalabbak, akárcsak a szobacicák, akik szabadon kóborló társaikkal ellentétben az etetési rendjükhöz is igazodnak. Itt meg kell említeni az időjárást is: ha kint borongós, esős idő van, nemcsak rajtad uralkodhat el az álmosság, hanem a macskádon is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra