Miért szeretik a macskák odébb lökdösni a tárgyakat?

Sok gazdi számára ismerős lehet, amikor az asztalon vagy polcon mászkáló macska a mancsával arrébb pofozza az útjába akadó tárgyakat.

Habár a fenti jelenet akár vicces is tud lenni, más esetekben összetört üvegek és porcelánok maradnak utána, ami még a gyakorlott macskatulajdonosok idegeit is kikezdheti. De mi motiválhatja őket, amikor lelöknek valamit a helyéről, és miért nem hat rájuk a szidás? Szakemberek segítenek értelmezni, hogy mi állhat a viselkedés mögött.

Dolgozik bennük a vadászösztön

Dr. Bodó Andrea állatorvos kérdésünkre elmondta: a macskák alapvetően kíváncsi, játékos természetű állatok, akik a tárgyak megérintésével, piszkálásával és lökdösésével információkat gyűjtenek a környezetükről. „Az állatot ilyenkor az ősi nagymacskaösztönök vezérlik. Az útjába eső tárgyakat mozdulatlan zsákmányként kezeli, vagyis azért bökdösi, hogy mozgásra ösztökélje, majd levadássza őket. A lakásban tartott macskák általában nem az éhség miatt teszik ezt, hanem egyszerűen csak unatkoznak és jó mókának érzik, de előfordulhat az is, hogy a gazdi figyelmét akarják felkelteni vele” – magyarázza a szakember.

Ugyanígy vélekedik a PetMD által megszólaltatott állatviselkedési szakértő, Adi Hovav is. Szerinte a tárgyakat lökdöső macskában valószínűleg a vadászösztön dolgozik. „A macskák a mancsukat használják a tárgyak felfedezéséhez, amiket a mozgásuk, a hangjuk és a tapintásuk alapján ítélnek meg.” Ebben pedig nagy hasznukra vannak érzékeny talppárnáik, melyek révén értékes információkhoz juthatnak.

Nem rosszaságból csinálja
Nem rosszaságból csináljaFotó: Martin Poole / Getty Images Hungary

Hovav megjegyzi, hogy az emberek nagyszerű közönségként szolgálnak a macskáknak, hiszen ki az, aki ne ugrana fel, amikor például egy pohár lefordul az asztal széléről? „Ha figyelemre vágynak, hamar megtanulhatják, hogy miként kerüljenek a középpontba.” Ezt azonban nem rosszalkodásnak szánják, csupán azt üzenik, hogy „gyere és játssz velem.” A gazdi ilyenkor hiába akad ki, számukra még ez is jobb, mintha figyelmen kívül hagynák őket.

Az egyik lehetséges megoldás éppen ezért az lehet, hogy a hidegvéredet megőrizve nem rendezel jelenetet, ha az állat lever valamit (persze azon túl, hogy megelőzésként elpakolod az értékes és/vagy törékeny tárgyakat). Szintén segíthet, ha a macskát játékokkal veszed körül, amiket felváltva használsz, hogy mindig legyen valami újdonság számára, illetve lekötöd a felesleges energiát. Ez azért is fontos, mert az unalom és a sok energia tipikusan az a kombináció, ami bajba keverheti kedvencedet.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.