A 10 legrosszabb karácsonyi film, amire kár pocsékolni az idődet

GettyImages-1047604558

Karácsonyi filmet csinálni nem könnyű, hiszen a bevált recept szerint a végeredménynek egyszerre kell hangulatosnak, néhol viccesnek, néhol meghatónak, vagy legalább összességében szórakoztatónak lennie. Itt van 10 film, aminek nem sikerült megugrania a lécet.

A filmes kritikákat gyűjtő és összegző Rotten Tomatoes portál minden idők legjobb karácsonyi filmjei mellett a legrosszabbakról is készített egy összeállítást. A következőkben a lista első 10 helyezettjét ismerheted meg.  

10. Télapu 3.: A szánbitorló (2006)

Vannak olyan filmek, amikről úgy tartják, hogy felesleges volt folytatást csinálni nekik. Na, a Télapu pont ilyen. A harmadik részben Scott Calvi (Tim Allen), vagyis Télapu már egészen jól érzi magát új feladatkörében, amikor a gonosz Zúzmara Jack (Martin Short) szemet vet munkájára. Mire felocsúdik, hősünk a múltban találja magát, miközben a jelenben ellenlábasa veszi át a helyét. Scott azonban nem hajlandó beletörődni a helyzetbe.

9. Hull a pelyhes (1996)

Az ünnepek alatt a hazai tévécsatornákon is gyakran futó Hull a pelyhesben Howard Langston (Arnold Schwarzenegger), az elfoglalt üzletember próbál mindent elkövetni, hogy korábbi hibáit jóvátéve megszerezze fiának az utolsó Turboman figurát, amiért egy megátalkodott postással kell megküzdenie. Az, hogy a film nézhető-e vagy sem, arról megoszlanak a vélemények. Schwarzenegger ugyan nagyon igyekszik, de sokan idegesítőnek és/vagy erőltetettnek találják a történetet.

8. Kellemetlen karácsonyi ünnepeket (2014)

A filmben Boyd Mitchler (Joel McHale) és családja az otthonuktól távol, a rokonságnál készülnek karácsonyozni, ám a családfő az utolsó pillanatban ráeszmél, hogy fia karácsonyi ajándékait elfelejtette bepakolni. Apja (Robin Williams) társaságában ezért autóba pattan, hogy megtegyék a nyolcórás utat hazáig, és még időben visszatérjenek, ami persze nem megy olyan simán, ahogy szeretnék. Ha ennek alapján azt gondolnád, hogy felhőtlen szórakozásban lesz részed, tévedsz. A legtöbben azt mondják róla, hogy a film unalmas, fárasztó és felejthető.

7. Fekete karácsony (2016)

A 1974-es Fekete Karácsony remake-jében Billy (Robert Mann) egykori otthonában egyetemista lányok költöznek be, akik épp a karácsonyi vakációra készülődnek, mit sem sejtve arról, hogy lakhelyükhöz milyen véres események fűződnek. Miután azonban megcsörren a telefon, és egyikük nyomtalanul eltűnik, megtudják az igazságot, de ekkor már túl késő: Billy senkinek nem kegyelmez. Bár vérből nincs hiány, kreativitásból és humorból annál inkább, és a vizualitás is elég gyenge lábakon áll.

6. Amerikai ének (2008)

Charles Dickens Karácsonyi ének című történetének különös átiratában egy Amerika-ellenes dokumentumfilmes a függetlenség napja megünneplése ellen kezd kampányolni, egészen addig, amíg meg nem látogatja három történelmi személyiség szelleme, akik meggyőzik, hogy ne tegye. A kritikusok szerint a filmmel nem az a legnagyobb baj, hogy politikailag elfogult, hanem az, hogy egyáltalán nem vicces.

5. Segítség, karácsony! (1994)

Ez egy igencsak megosztó film, mert legalább annyian szeretik, mint amennyien utálják, így bizonyára nem mindenki fog egyetérteni azzal, hogy a Rotten Tomatoes listájának ötödik helyére került. A főhős Philip (Steve Martin) itt egy lelki segélyszolgálat vezetőjét játssza, akit lapátra tesz a menyasszonya, miközben sajátos alakokból álló irodáját is fel akarják számolni. A zűrzavar éppen szenteste ér tetőfokára, de a sok debilség dacára aztán valahogy minden a helyére kerül.

4. Túlélni a karácsonyt (2004)

A kritikusok szerint Ben Affleck élete legpocsékabb alakítását nyújtja a családi komédiában, amelyben egy öntelt menedzsert megformálva kibérel magának egy családot, hogy ne kelljen egyedül töltenie a karácsonyt. Az, hogy a film ilyen gyalázatos, nem csak Affleck hibája, a karakterek egytől egyig irritálóak, a poénoktól pedig az embernek inkább sírni, mint nevetni támad kedve.

3. Kiskarácsony mindenáron (2006)

A filmben két szomszéd verseng egymással, hogy melyikük tudja szebben (vagyis csicsásabban) kidekorálni az ünnepekre a házát. Bár a két főszereplő, Matthew Broderick és Danny DeVito személye némi bizakodásra ad okot, a lapos humor, az ostoba cselekmény és a karakterek mindent elsöprő aljassága teljesen tönkrevágja az egészet.

2. Kelekótya karácsony (2004)

A történet szerint a Krank szülők (Tim Allen és Jamie Lee Curtis) egyetemista lányuk elbúcsúztatása után úgy döntenek, hogy szabotálják a karácsonyt, és helyette inkább egy trópusi utazásra indulnak, amivel magára haragítják hagyománytisztelő szomszédaikat. Ebből a felütésből azt gondolhatnád, hogy a film vicces lesz, de nem: harsány, bugyuta, és tele van elcsépelt klisékkel.

1. Diótörő 3D (2013)

A szokatlan balettadaptációban a kis Mary (Elle Fanning) egy különleges diótörő játékfigurát kap ajándékba keresztapjától, amely álmában megelevenedik, majd hirtelen egy másik világba csöppennek, ahol egy zsarnok patkánykirály (ami olyan, mintha csak náci lenne) uralkodik alattvalóival. Amikor a Diótörőt túszul ejtik a gonosz patkányok, Mary mentőakciót indít kiszabadításáért.

Nehéz eldönteni, hogy a filmnek a kusza cselekmény vagy a bizarr látványvilág-e a leggyengébb pontja, azt mindenesetre biztosra veheted, hogy nem fogsz karácsonyi hangulatba kerülni tőle, és ijesztő karakterei miatt valószínűleg a gyerekek sem lesznek odáig érte.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek