Ex-Muskné Marxot olvas, de tagadja, hogy kommunista

A párkapcsolat után Grimes Marx Károly gondolataiban keres vigaszt.

Szeptember végén robbant a hír, hogy a világ leggazdagabb embere ismét szingli, miután három közösen töltött év után szakítottak Claire Boucher kanadai énekesnővel. A Grimes művésznéven ismert hölgytől Musknak gyermeke is van, a most egyéves kisfiú, aki az X Æ A-Xii Musk nevet viseli. Furának tűnik a név? Az is, az édesanya ugyanis gendersemlegesen kívánja felnevelni a kicsit.

Hogy a párt mennyire viselte meg a szakítás, nem tudni, Grimes mindig is hajlamos volt megjelenésében, zenéjében és öltözködéseiben az extrém túlkapásokra, a polgárpukkasztás pedig olyan létszükséglet a mindennapjaiban, akár egy falat kenyér.

Ami biztos, a kisgyermekes anyuka most olvasással tölti a szabadidejét. Stefan Bollman: Az olvasó nők veszélyesek című könyvének megjelenése óta tudjuk, hogy az olvasó nők veszélyesek. Vagy legalábbis hálás témái a művészeknek, akik hol ceruzával, hol ecsettel, hol fényképezőgéppel ábrázolták, illetve ábrázolják az olvasó nőket.

GettyImages-139576146
Archive Photos / Getty Images Hungary

Az egyik leghíresebb olvasó nő: Marilyn Monroe. A színésznő igényesen összeválogatott könyvtárral rendelkezett és több fénykép is emléket állított annak, hogy szívesen olvas, például a világirodalom egyik legnehezebb művét, az Ulyssest. A szőke naívát az olvasás szeretete és e cselekedet fotókon való ábrázolása valamelyest kiemelte a butuska színésznő skatulyából.

Talán ezt irigyelhette el Elon Musk exe, akit a minap egy Marx Károly művel kaptak lencsevégre a New York Postban bemutatott fotók szerint. Grimes szembesült a cikkel, majd Instagramján mielőtt még mindenki kommunistának titulálta volna, gyorsan helyre tette a dolgot.

„Nagyon stresszelt, amikor a paparazzik nem hagytak fel a követésemmel, de aztán úgy gondoltam, itt az ideje trollkodni egy kicsit. Nem, nem vagyok kommunista, bár kétségkívül, akadnak a könyvben figyelemre méltó gondolatok. Ezzel együtt a politikai elköteleződésemet nehéz lenne ecsetelni, mert azok a politikai rendszerek, amelyek inspirálnának, még nem születtek meg” – így a díva.

Mondandója végeztével Instagram közönségét arra bátorította, küldjenek további ötleteket a paparazzik megtrollkodására, így a jövőben mindannyian jól szórakozhatnak majd.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek