Retró ízek nyomában: így készül gyermekkori kedvenced, a Dunakavics

dunakavics

Az egyik legismertebb retró édesség, a Dunakavics nem sokat változott 1964-es megszületése óta.

Vannak olyan klasszikus retró édességek, amelyek szép gyermekkori emlékeket idéznek bennünk. A „túrórudi” és a Pilóta keksz mellett ilyen a Dunakavics is, amely ropogós bevonatával és színes szemeivel lopta be magát a szívünkbe. Most megtudhatod, honnan származik a közkedvelt termék elnevezése, és mi lehet különleges ízének titka.

Régi kedvenc új köntösben

A Dunakavicsot 1964-ban, a Duna Csokoládégyárban kezdték gyártani. Bár csomagolása közben némiképp átalakult, az édesség máig az eredeti receptúra alapján készül.

„A kilencvenes évek elején a német Stollwerck AG felvásárolta a Budapesti Édesipari Vállalatot. A felvásárlás után a Budapesti Csokoládégyár Vágóhíd utcai üzemébe került a drazségyártás, így a jól ismert Dunakavics azóta is itt készül” – írja a termékről a MagyarBrands.

Gyermekkori kedvencünket megszületése óta kék tasakos kiszerelésben fogyaszthatjuk.

Így készül a Dunakavics

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a nagy múltra visszatekintő Dunakavicsot – csakúgy, mint társát, a franciadrazsét – szinte mindenki ismeri Magyarországon.

Elnevezése valószínűleg onnan ered, hogy a Duna Csokoládégyár égisze alatt készült.

A szakember szerint az édesség alapja a pörkölt földimogyoró, amely a termék 46 százalékát teszi ki. „A gyártás során a mogyorószemeket cukros bevonattal látják el, ami fontos szerepet játszik az íz kialakításában, majd a »kavicsokat« egy színezőréteg hozzáadásával különféle színűre festik.

Ilyen volt a Dunakavics eredeti csomagolása
Ilyen volt a Dunakavics eredeti csomagolásabonbonetti.hu

Ehhez olyan, a csomagoláson „E számmal” jelzett színezékeket használhatnak fel, mint például a karotin, a kurkumin, vagy a paprikából kivont kapszantin. „Érdemes talán kiemelni az »E 120« jelöléssel ellátott valódi kármint, amely az egyetlen állati eredetű színezék az élelmiszeriparban. Ezt, a piros színt adó anyagot pajzstetvekből vonják ki, ami kicsit talán furán hat, de tudni kell, hogy már az aztékok is élelmiszerek színezésére használták, és teljesen biztonságos az alkalmazása” – emelte ki Traszkovics Zsolt.

A szép, színes Dunakavicsokat ezután egy fényezőanyaggal, nevezetesen méhviasszal vonják be, ami meggátolja a szemek összetapadását, illetve csillogóbb hatásúvá teszi megjelenésüket.

„Összességében a Dunakavics a mogyorón és a cukron túl adalékanyagokat is tartalmaz, de ezek veszélytelenek a fogyasztóra nézve. Azzal viszont érdemes számolni, hogy a termék cukortartalma meghaladja az 50 százalékot, ezért mint minden édességet, ajánlott mértékkel fogyasztani” – tette hozzá a szakember.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek