Milliókat is érhet az ilyen bankjegy – erről lehet felismerni

otthonfelújítási támogatás (2)
Olvasási idő kb. 2 perc

Bizonyos húszezresek névértékük sokszorosát érhetik – persze tudni kell, honnan lehet felismerni a milliókat érő bankjegyeket. Segítünk, milyen jelek után érdemes kutatni.

Nagyon értékes húszezeresek is vannak forgalomban – a roppant ritka bankjegyek akár több millió forintot is érthetnek – derül ki a Somogy Vármegyei Hírportál beszámolójából.

Érdemes hát időről időre megvizsgálni a pénztárcánkban lapuló bankjegyeket, hátha akad közöttük ritkaságszámba menü húszezres. Minden papírpénznek van sorszáma – ettől egyediek a bankjegyek. A kezdő betű az azonos címletek minden példányán ugyanaz, a második betű és az utána következő hét szám viszont más és más.

Csak a pénzverő boltjában lehet minta feliratú bankjegyekhez jutni
Csak a pénzverő boltjában lehet minta feliratú bankjegyekhez jutniBence Bezeredy / Getty Images Hungary

Nagyon kevés ilyen bankjegy készül

„A Magyar Nemzeti Bank minden bankjegy első betűjelét 500 példányban mintafelirattal látja el. Tekintettel arra, hogy mindegyikből tízmillió készül a második betűjellel, és abból a legelső A, amely után kis szám következik, és még a mintafelirat is szerepel a bankjegyen, az bizony nagyon ritka és nagyon értékes darab” – mondta el Pál József, szombathelyi szakértő.

A GA betűjelű, 0000035 sorszámú, minta feliratú 20 ezer forintost egy licitoldalon több mint egymillió forintért kínálnak.

„Az ilyen bankjegyekre mindenki úgy vigyáz, mint a szeme világára, de előfordul az is, hogy próbálják eladni a szabadpiacon, mint ezt a 20 ezer forintost” – tette hozzá Pál József. „A pénzverő boltjában lehet alacsony sorszámú, illetve minta feliratú bankjegyekhez jutni. Évtizedek alatt kialakult gyakorlat szerint vásárolják meg a gyűjtők a számukra felajánlott darabszámban és drágán” – erősítette meg Hencz János, a Somogy Megyei Érmegyűjtők Egyesületének elnöke.

Nem ez az egyetlen bankjegy vagy érme, amelyről az utóbbi időben kiderült: a gyűjtők rengeteg pénzt fizetnek érte. Egy gyártási hibás ezerforintost például 320 ezer forintért kínálták, egy 200 forintos próbaveret-gyűjteményre pedig 2 millió forint fölötti ajánlat is érkezett.

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek