4 dolog, amit nem tisztítasz meg rendesen, pedig hemzseg a baktériumoktól

GettyImages-1344796179

Mutatunk 4 dolgot, ami tele lehet baktériummal, de tisztítására valószínűleg nem fordítasz elegendő figyelmet.

Vannak olyan tárgyak, amelyeket gyakrabban érintünk meg, és/vagy ideális táptalajt jelentenek a baktériumok számára, így tisztításuk nagyobb körültekintést igényel. Sőt, nem is elegendő egyszerűen megtisztítani őket, mert a megbetegedéseket okozó baktériumokat és kórokozókat csak fertőtlenítéssel lehet eltávolítani. Itt van 4 példa, ami nem feltétlenül jutna eszedbe.

1. A hőtőszekrény fiókja

A Local Gardener 1500 fős mintán alapuló felmérése alapján mindössze 10 százalék azoknak az aránya, akik rendszeresen fertőtlenítik a hűtőszekrény fiókját, ami Jasmine Davenport-Murray élelmiszer-biztonsági szakértő szerint komoly problémát jelent. „Mindent, ami élelmiszerekkel érintkezik, meg kell tisztítani, és fertőtleníteni kell” – hangsúlyozta a szakember. A fiók esetében ez különösen fontos, mert gyakran itt gyűlnek össze a hűtő polcain lévő élelmiszerekből szivárgó anyagok, így akár húslével is szennyeződhet.

A hűtőszekrény fiókjában rengeteg szennyeződés gyűlhet össze, ami a baktériumok elszaporodásának kedvez
A hűtőszekrény fiókjában rengeteg szennyeződés gyűlhet össze, ami a baktériumok elszaporodásának kedvezLiudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Davenport-Murray azt javasolja, hogy a fiók fertőtlenítéséhez oldj fel egy kupaknyi fehérítőt 3-4 liter vízben. Ezzel átmoshatod a többi gyakran megérintett konyhai felületet, így például a mosogatógép gombjait és a munkalapokat is. „A hagyományos tisztítás eltávolítja a szennyeződéseket és ételmaradványokat, a fertőtlenítés viszont biztonságos szintre csökkenti a baktériumok és kórokozók számát.”

2. A mosógép

Azt gondolnád, hogy a mosógép belsejének tisztának kell lennie, pedig valójában könnyen elszaporodhatnak benne a baktériumok. Ez történt 2012-ben egy német kórházban is, ahol a gépben megbújó kórokozók miatt 13 újszülött és egy gyermek fertőződött meg.

Arról, hogy a mosógépet milyen gyakran kell fertőtleníteni, megoszlanak a vélemények: van, aki azt ajánlja, hogy havonta, míg mások szerint félévente is elegendő. A célra a bolti tisztítószerek mellett az ecet és a szódabikarbóna is alkalmas, de akármelyik megoldás mellett is döntesz, fontos, hogy megtisztítsd a mosószer-adagolót, a tömítések környékét és minden más apró zugot, ahol a baktériumok menedékre lelhetnek.

3. A mobiltelefonod

A mobiltelefonok a legszennyezettebb tárgyak közé tartoznak, ami azért is problémás, mert sokan főzés közben is használják anélkül, hogy egyszer is megmosnák a kezüket, ez a gyakorlat pedig ételmérgezéshez vezethet.

„A telefonok fertőző mikroorganizmusokat, ürülékmaradványokat és számtalan mindennapi szennyeződést hordozhatnak, így a keresztszennyeződés valós kockázatot jelent a konyhában” – mondja Davenport-Murray.

A mobiltelefon képernyőjét valamilyen alkoholos megoldással érdemes megtisztítani
A mobiltelefon képernyőjét valamilyen alkoholos megoldással érdemes megtisztítanid3sign / Getty Images Hungary

Ennek elkerüléséhez a mobil képernyőjét alkoholos törlőkendővel kell áttörölni, majd 20-30 másodpercen át meleg, szappanos vízzel kezet mosni.

4. Az ablakok körüli felületek

A takarításnál nem szabad megfeledkezni az ablakkeretekről sem, hiszen hajlamosak a koszolódásra, illetve a penészedésre, ami fokozott veszélyt jelenthet az egészségre. Ezért is fontos, hogy tisztítószert alkalmazva rendszeresen áttöröld az ablakok körüli felületeket. Ha a penész már kialakult, akkor se ess kétségébe, alábbi cikkünkből megtudhatod, hogyan távolíthatod el.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek