Ez történik, ha nem tisztíttatod ki a klímát az autóban: a szag figyelmeztet

GettyImages-1184225790
Olvasási idő kb. 3 perc

Az autó klímája rendszeres tisztításra, pontosabban fertőtlenítésre szorul. Enélkül csupa olyan dolog kerülhet az utastér levegőjébe, amit nem szeretnél belélegezni.

Sok autósra jellemző, hogy a téli hónapokban kikapcsolva hagyja a légkondicionáló berendezést, majd a nyári szezon kezdetén úgy kezdi használni azt, hogy nem gondoskodik kitisztíttatásáról. Tanulmányok szerint ebből nemcsak kellemetlen szagok, hanem súlyos megbetegedések is származhatnak. A szag ugyanis a káros baktériumok és gombák elszaporodásának tipikus jele.

Ilyen betegségeket okozhat az autó klímája

A Kwik Fit és a London Metropolitan Egyetem közös tanulmánya keretében a kutatók különböző autók légkondicionálóinak szűrőiből vettek mintákat, majd azokat laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, ami más, hasonló kutatásokkal összhangban meglehetősen vészjósló eredményt hozott.

Valamennyi mintából káros mikroorganizmusokat mutattak ki.

Mint kiderült, a szűrőkben átlagosan 1,6, az egészségre veszélyes baktériumtörzs szaporodott el, amelyek közül a „Bacillus Licheniformis” és a „Bacillus subtilis” bizonyult a leggyakoribbnak. Ezek olyan megbetegedések forrásai lehetnek, mint az agyhártyagyulladás, a húgyúti fertőzés, a vérmérgezés és a szeptikus ízületi gyulladás.

Ha nem törődsz a légkondicionáló tisztításával, káros mikroorganizmusok kerülhetnek az utastér levegőjébe
Ha nem törődsz a légkondicionáló tisztításával, káros mikroorganizmusok kerülhetnek az utastér levegőjébeVladdeep / Getty Images Hungary

„A légkondicionálók szűrőiben számos mikroorganizmust fedeztünk fel. A baktériumok némelyike állatokkal, míg mások az emberi gyomor-bél traktussal állnak kapcsolatban, és néhányuk nagyon csúnya fertőzéseket képes okozni – különösen azoknál, akiknek legyengült az immunrendszerük” – hívta fel a figyelmet dr. Paul Matewelea, a Londoni Metropolitan Egyetem vezető oktatója.

A szakember szerint a tanulmány eredménye megerősítette, hogy az autók légkondicionáló rendszerei táptalajként szolgálnak a baktériumok számára. „Biztos vagyok benne, hogy ha az autótulajdonosok tudnák, mit fújnak magukra a szellőzőnyílásokon keresztül, kétszer is meggondolnák, hogy a nyári időszakban merjék-e így használni a légkondicionálót.

Az autó klímarendszerének tisztítását bízd szakemberre
Az autó klímarendszerének tisztítását bízd szakemberrezoff-photo / Getty Images Hungary

Évente két tisztítását javasolnak a szakértők

Roger Griggs, a Kwik Fit kommunikációs igazgatója mindezt azzal egészítette ki, hogy amikor a klíma bekapcsolásakor a baktériumok az utastér levegőjébe kerülnek, gyakran kellemetlen szagok szabadulnak fel, más esetekben viszont semmilyen módon nem lehet észlelni a jelenlétüket.

„Ha nem gondoskodunk a baktériumok eltávolításáról, az légúti problémákat és megbetegedéseket okozhat, ezért azt javasoljuk az autósoknak, hogy évente legalább kétszer végeztessék el a klímarendszer szakszerű fertőtlenítését.

Múzsák a csók után irodalmi est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel. 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu

Érdekességek