Mi történne, ha lezuhanna velem a lift?

A filmekben visszatérő motívum, hogy valamilyen drámai esemény következtében elszakad a lift kábele, ezért a kabin őrült zuhanásba kezd, miközben a rémült utasok az életükért rimánkodnak. De vajon hogy viszonyul mindez a valósághoz?

Mielőtt még elmerülünk a részletekben, fontos tisztázni, hogy liftbalesetek sokkal ritkábban fordulnak elő, mint ahogy arra a hollywoodi produkciók alapján gondolnánk. A mai modern liftekben többféle biztonsági mechanizmus dolgozik, így igen kicsi a valószínűsége, hogy mind egyszerre mondja fel a szolgálatot. Ha például annyi utas zsúfolódik össze a kabinban, ami már a megengedett tömeg átlépésével jár, a lift érzékeli ezt, és megelőző jelleggel el sem indul. Lássuk tehát, mi történne valójában a legrosszabb forgatókönyv esetén.

Ha minden kötél szakad

A Howstuffworks szerint a lifteket manapság már nem egy, hanem négy, vagy akár nyolc kábellel rögzítik, így egy esetleges szakadás önmagában még nem ér fel egy halálos ítélettel. Ha csak egyetlenegy kábel is ép marad, már az is meg tudja tartani a kabint. Amennyiben mégis elszakadna az összes – mondjuk, mert repülő csapódik az épületbe –, még akkor sincs veszve semmi, hiszen nem ez az egyetlen biztonsági megoldás.

Először is ott a fékezőrendszer, ami össze van kapcsolva a liftbe épített sebességmérővel, így szükség esetén automatikusan bekapcsol. Másodsorban melletted állnak a fizika törvényei is: zuhanás közben a kabin összenyomja az akna aljában lévő levegőt, ami szintén lassító hatású. Végül, de nem utolsósorban a liftakna aljában általában egy pneumatikus szerkezet található, amely lengéscsillapítóként működve tompítja a becsapódást. A sérülést ezen a ponton már nemigen lehet elkerülni, de legalább van esélyed életben maradni.

Elég para, de nem feltétlenül halálos
Elég para, de nem feltétlenül halálosnicolesy / Getty Images Hungary

Felejtős ugrálni

A liftbalesetek kapcsán mindig felmerül, hogy az utolsó pillanatban fel kell ugrani, mert ha a levegőbe emelkedsz, elkerülheted a becsapódást, vagyis a sérülést is. Az igazság azonban az, hogy még tökéletes időzítés esetén sem nyernél vele semmit: a tested ugyanakkora sebességgel csapódna be, csak néhány tizedmásodperccel később. Már ha egyáltalán fel tudnál ugrani, mert nem biztos, hogy elegendő lenne hozzá a belmagasság.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Ha egyszer hasonló helyzetbe kerülnél, akkor inkább feküdj le vízszintesen. Így jobban szétterülhet a becsapódás ereje, és nem egyetlen testrészedre fog összpontosulni. Ha pedig résnyire nyitva maradna az ajtó, ne próbáld feszegetni vagy kimászni rajta, hanem várd meg, amíg kimentenek, mert a legtöbb sérülés éppen ezekből a kimászási kísérletekből adódik.

Oszd meg másokkal is!
Mustra