Meddig használhatók a műanyag ételtároló dobozok?

Viszonylag olcsók, könnyűk és nem szoktak csak úgy eltörni, viszont nem olyan tartósak, mint üvegből készült társaik: deformálódhatnak, színeződhetnek, illetve akár kellemetlen szagok forrásai is lehetnek.

Ahogy a fentiekből kiderül, a műanyag ételtároló dobozoknak is megvannak a maguk előnyei és hátrányai. De vajon létezik valami aranyszabály, hogy mikor jön el az a pont, amikor már nem érdemes tovább tartogatni őket? Az Apartment Therapy szakértő közreműködésével járt utána a kérdésnek.

Doboza válogatja

Mivel a piacon számtalan különböző műanyag doboz létezik, nincs olyan általános érvényű szabály, ami megmutatná, hogy meddig lehet használni őket. Legfeljebb annyi, hogy az elviteles, rendelős kajákhoz járó dobozok általában nem olyan acélosak, mint amiket a boltban vásárolhatsz meg. És persze azok között is vannak gyengébbek, illetve erősebbek, tartósabbak is.

Számtalan méretben és változatban kapható
Számtalan méretben és változatban kaphatójmalov / Getty Images Hungary

Szorongasd meg

Nem vagy biztos benne, hogy egy doboz anyaga megfelelő minőségű-e? Akkor egyszerűen próbáld összenyomni! Ha minőségi műanyagból készült, akkor nem fog menni – világít rá Chiara DeLeonibus, a Tupperware szakértője, aki szerint egy termék tartósságában a vastagsága és a dizájnja is szerepet játszik. Ha tehát hosszú távra tervezel, célszerű eleve valamilyen masszívabb (vagy üveg) tárolódobozt választanod. Van olyan, amit akár egy életen át is használhatsz, ha megfelelően bánsz vele.

Tanulj a jelekből

A műanyag dobozokhoz általában nem jó ötlet durva vegyszereket vagy csiszolószivacsokat használni. Nem árthat áttanulmányozni a gyártó útmutatóját is, hátha van benne valami okosság, amire nem gondoltál volna. Ha ezt nem is teszed meg, legalább a terméken lévő kis ikonokat nézd meg. A villa arra utal, hogy ehetsz belőle, a mikró arra, hogy bírja a hőt, a fagyasztás szimbólum pedig arra, hogy alkalmas a mélyhűtőben való tárolásra.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Menj az orrod után

Még ha jól is bánsz az dobozaiddal, akkor is előfordulhat, hogy a vártnál hamarabb tönkremennek. A jó hír viszont, hogy DeLeonibus szerint az elszíneződés nem feltétlenül jelent gondot. Ez olyan savas élelmiszerek miatt fordulhat elő, mint a paradicsom, a répa vagy akár a curry, de amíg nem érzel kellemetlen szagokat, addig csak esztétikai problémáról van szó. A szakember azt javasolja, hogy a currys ételeket például lefedetlenül tárold, amíg elillan a szaga, így az nem fog átterjedni a dobozra.

Ha mégis bűzölögne, vagy mondjuk eltörne egy doboz, nincs értelme őrizgetni. Amennyiben újrahasznosítható, akkor mosogasd el és vidd el a megfelelő helyre. Ha nem, akkor még mindig használhatod például a komposzt tárolására, ha az állapota ezt megengedi.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek