A mikrótisztítás még soha nem volt ilyen egyszerű

Ha nem fordítasz kellő figyelmet a mikrohullámú sütő tisztán tartására, a készülék belsejére ragadt ételmaradékokat és zsíros szennyeződéseket a legnagyobb igyekezeted ellenére sem fogod tudni csak úgy letörölni.

A feladatot tovább bonyolítja, hogy sokan a gondolattól is irtóznak, hogy a mikrótakarításhoz bárminemű vegyszert használjanak, mert attól tartanak, hogy maradványaik az ételbe, majd onnan a szervezetükbe juthatnak. A Lifehacker ezért is gyűjtötte össze, hogy milyen természetes alternatívák vannak, illetve miként lehet velük a legjobb eredményt elérni.

A citrom a megmentőd

A citrom tisztítóereje számos vesződségtől kímélhet meg, így például a hiábavaló a mikrósikálástól is. Ehhez a következőket kell tenned. Önts fél csészényi vizet egy hőálló bögrébe vagy tálkába, vágj félbe egy citromot, csavard bele a levét, add hozzá a két fél citromot, tedd be a mikróba, melegítsd 3 percen át, majd hagyd állni további 5 percig. A keletkező gőz közben annyira fellazítja a szennyeződéseket, hogy ezután már könnyedén letörölheted őket egy tiszta ruhával. Csak vigyázz, nehogy megégesd a kezed, amikor kiveszed a tálat.

Citrommal sokkal egyszerűbb
Citrommal sokkal egyszerűbbAndreyPopov / Getty Images Hungary

Ecettel és szódabikarbónával is működik

Hasonló eredményt érhetsz el azzal is, ha a fenti elvet követve citrom helyet egy rész vizet és egy rész ecetet használsz (a tippekben azt javasolják, hogy a keverékbe tegyél egy fogpiszkálót is, nehogy véletlenül kifusson), vagy a félbevágott citromot nedves papírlőre teszed, majd 3 percig mikrózod, illetve 5 percre állni hagyod. Az utóbbi megközelítés előnye, hogy így nem kell elmosnod a tálkát és még csak egy rongyot sem kell bekoszolnod, mivel az utolsó lépést, a törölgetést a papírtörlővel is elvégezheted.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

„Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

A végső megoldás: egy bankkártya

Amennyiben mégsem jársz teljes sikerrel, vagyis akadna pár ragacsos szennyeződés, amit nem tudsz maradéktalanul eltávolítani, egy régi bankkártya segítségével azokat is levakarhatod. A mikró szagtalanítására szintén létezik egy természetes módszer. A Lifehacker azt ajánlja, hogy keverj el két teáskanál szódabikarbónát egy csészényi vízben, mikrózd 3 percen keresztül, végül pedig töröld át a készülék belsejét egy ruhával.

Oszd meg másokkal is!
Mustra