Teszt: így vizsgázott a hazai csapvíz egy független laborban

Jogos az aggodalom a csapvízben lévő ólom, klór vagy baktériumok miatt? És ha igen, mit tehetsz, hogy megvédd az egészséged? A Tudatos Vásárlók Egyesülete 3 különböző korú budapesti épületben vett vízmintát, majd elvégeztetett egy széles körű laboratóriumi vizsgálatot, hogy kiderüljön, a csapvíz valóban biztonságosan fogyasztható-e. Az egyik helyszínt a Dívány szerkesztőségének is otthont adó iroda szolgáltatta.

A csapvíz kontra palackos víz téma örök vita tárgya. Ha csak az anyagiakat és a környezetvédelmi szempontokat vesszük figyelembe, akkor nem is kérdés, hogy melyik a jobb megoldás. Elég csak abból kiindulni, hogy 1 liter palackozott víz előállításához átlagosan 3 liter víz szükséges – ennyi kell ahhoz, hogy fedezze a műanyag gyártását, a szűrést, a palackok feltöltését és szállítását. Az összetett ipari folyamatnak nemcsak a környezetterhelése, de a költsége is jóval nagyobb, mint az ivóvíz tisztításának, ami tehát mindenképp a csapvíz mellett szól. Persze nem szabad megfeledkezni a keletkező hulladékról sem. Magyarországon évente mintegy 1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba, ám ennek alig negyedét hasznosítják újra. De mi a helyzet az egészségügyi kockázatokkal? Ilyen téren a palackos víz a befutó, vagy éppen olyan biztonságos a csapvíz is? A továbbiakból megtudhatod!

Hogyan ellenőrzik a csapvizet?

Az egyesület összefoglalója szerint a fejlett országokban szigorú előírások vonatkoznak a csapvíz minőségére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az Európai Unió 1998-as Ivóvíz Direktívája a rendszeres ellenőrzést és a lakosság tájékoztatását is megköveteli tagállamaitól. Magyarországon az ivóvízre vonatkozó követelményeket a 201/2001.(X.25.) Kormányrendelet rögzíti. Ez az európai uniós irányelv alapján készült, és a minőségi követelményeken túl azt is meghatározza, hogy az előírt paramétereket milyen gyakran kell vizsgálni.

Mennyi klór kerül bele?

Mivel a vízhálózat nem egy steril, zárt rendszer, az ivóvízhez elengedhetetlen megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszert adagolni, ami leggyakrabban klór szokott lenni. Ezzel megakadályozható, hogy káros mikrobiológiai folyamatok induljanak be, melyek egyébként fertőzésekhez vezethetnének.

Az, hogy mennyi klórra van szükség, függ a víz tulajdonságaitól (mint a szervesanyag-tartalom, a kiinduló baktériumszám vagy a pH-érték), valamint a hálózat méretétől is. A szolgáltatók mindig arra törekednek, hogy a klór a szükséges, de a lehető legkisebb mennyiségben kerüljön az ivóvízbe (maximum 1 mg/l), majd az anyag koncentrációját több ponton is ellenőrzik. Bár a klórozott víznek néha más az íze és a szaga, ettől nem kell megijedni, önmagában nem jár semmiféle egészségügyi kockázattal.

A maradék klór az ivóvíz néhány perces folyatásával, azaz a víz úgynevezett átszellőztetésével eltávozik.

Ha ez nem nyugtat meg, egy aktív szénszűrővel rendelkező háztartási vízszűrő berendezéssel könnyedén orvosolhatod a problémát.

Akkor nem kell tőle félni?

A klór csak akkor lehet veszélyes, ha magas dózisban alkalmazzák, és reakcióba lép a vízben lévő szerves anyagokkal, minek következtében úgynevezett trihalometán (THM) vegyületek keletkeznek. Ezek ismert rákkeltő anyagok, amelyek egy bizonyos koncentráció felett nem változtatják meg a víz ízét, viszont súlyos károsodást okozhatnak az emberi szervezetben.

A WHO 200 μg/l-ben határozta meg a THM határértékét, ám a hazai szabályozás ennél jóval szigorúbb: legfeljebb 50 μg/l-t engedélyez. A vízművek, illetve a népegészségügyi szakigazgatási szervek az előírásoknak eleget téve folyamatosan vizsgálják a négy leggyakoribb trihalogén-metán, a kloroform, a bróm-diklór-metán, a klór-dibróm-metán és a bromoform jelenlétét az ivóvízben, és ha szükséges, azonnal megteszik a szükséges lépéseket.

A csapvíz minőségét szigorú előírások szabályozzák
A csapvíz minőségét szigorú előírások szabályozzákvitapix / Getty Images Hungary

És mi van a baktériumokkal?

A kórokozó mikroorganizmusok megjelenését elsősorban fertőtlenítőszer alkalmazásával, illetve bizonyos, a szaporodásukat gátló körülmények biztosításával lehet megakadályozni. Ez történhet a számukra tápanyagul szolgáló szervesanyag-tartalom csökkentésével, a hálózat időközönkénti átmosásával, a pangó vízvezetékek átöblítésével, vagy hálózati munkák, csőtörés esetén megfelelő lokális fertőtlenítéssel is.

Az ivóvízre nézve a nagy mennyiségű emberi kórokozót tartalmazó szennyvízeredetű szennyeződések jelentik a legkomolyabb kockázatot. Ezek úgy kerülhetnek a közműrendszerbe, ha a vezetékek például extrém időjárás, árvíz vagy intenzív esőzés esetén megsérülnek.

A magáncélú ásott vagy fúrt kutak fokozott rizikónak vannak kitéve a talajból, talajvízből beszivárgó szennyeződések miatt. Egyre gyakoribb, hogy a házi rendszer összeköttetésbe kerül a vezetékes vízzel, így fennáll a visszaszennyezés veszélye, ami akár az egész hálózatot is veszélyeztetheti. Az ilyen típusú kialakítás ezért szigorúan tilos.

Ha a baktériumok esetleges jelenléte aggodalommal tölt el, némi megnyugvást hozhat, hogy a jogszabályok szerint az ivóvízben egyáltalán nem szabad előfordulniuk, vagyis megengedett határértékük nulla. Ha valamilyen módon mégis feltűnnének benne, akkor a szennyezés forrását minden esetben fel kell deríteni és meg kell szüntetni.

Mennyire jellemző az arzén és az ólom jelenléte?

Az elmúlt évtizedekben az ivóvízminőség-javítás fókuszában elsősorban az arzén visszaszorítása állt, amit mind az érintett lakosok száma (közel 1,5 millió ember), mind az anyag igazolt, rákos megbetegedések kockázatát növelő hatása indokolt. Ám míg a probléma kezdetben több mint 400 települést érintett, addig 2019-re 16-ra csökkent a számuk. Manapság ezért már az ivóvízben lévő ólomszennyezés minimalizálása a fő vízügyi feladat.

Az ólomtartalmú ivóvíznek nincsen különös íze vagy szaga, ám ettől még komoly kockázatokat hordoz. A véráramba jutva az ólom nagyobb része rövidebb időn belül kiürül, a többi azonban elraktározódik a szervezetben, és súlyos egészségügyi problémákat idézhet elő. Az ólmos víz a várandós anyukákra, csecsemőkre és kisgyerekekre jelenti a legnagyobb veszélyt, akiknél a fogyasztás következtében mentális fejlődési zavar és magatartászavar alakulhat ki.

Felnőttkorban hosszú távon krónikus problémákat, például vérszegénységet, idegrendszeri panaszokat és vesekárosodást okozhat.

Mivel a vízszolgáltatók a saját területükön lévő fővezetékek nagy részét már kicserélték, ezért ólomszennyeződés szinte csak a rendszerről leágazó bekötő vezetékekből, illetve az épületek, lakások belső hálózatában található ólomcsövekből fakadhat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Ha a vízhálózat és az épület kora alapján feltételezhető, hogy ólom kerülhet az ivóvízbe, érdemes azt mielőbb bevizsgáltatni. Erre a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) „Nyitott laboratórium” programjának keretében díjmentesen van lehetőség. Az országos ólomfelmérés részeként 60 kijelölt területen további mintavételeket is végeznek.

Az előzetes eredmények alapján azt lehet mondani, hogy a régebbi, 1945 előtt épült épületekből származó vízminták 30-40 százaléka a csap megnyitásakor határérték feletti ólomtartalmat mutat, 1 perc folyatás után ugyanakkor már az alá csökken a szint. A kisebb kockázatú, 1975 utáni épületeknél ezzel szemben a minták 90 százalékánál határérték alatti az ólomkoncentráció.

Magyarország ivóvizének ólomtérképe a tervek szerint idén decemberre készül el. Ha nem akarsz addig várni, jelenleg is elérhető egy térkép, melynek segítségével az épületek kora alapján lehet következtetni a lehetséges kockázat mértékére. Az ólomszennyezés hivatalos határértéke 10 μg/l.

Hova lehet fordulni, ha gond van?

Az ólom az 1970-es évek előtti épületekben az ólomcsövekből, illetve az ivóvízhálózatba beépített szerkezeti anyagokból kioldódva kerülhet a csapvízbe. A szennyezés tehát főleg akkor érinthet, ha egy nagyobb település régi városmagjában élsz.

Ha panaszod van a csapvíz minőségérére – legyen az objektív mérés vagy szubjektív érzet –, a vízszolgáltatóhoz fordulhatsz, valamint érdemes jelentést tenned a lakóhelyed szerint illetékes járási vagy megyei kormányhivatal népegészségügyi osztályán is. A beérkező panaszt itt hivatalból kötelesek kivizsgálni, amibe jellemzően az ingyenes vízminőség-ellenőrzés is beletartozik.

Ha a panaszt indokoltnak találják, vagyis kiderül, hogy a problémát a szolgáltatott víz minősége okozta, akkor a szolgáltatónak kell intézkednie. Amennyiben viszont a víz minőségromlása a belső hálózatban következett be, akkor a megoldás a tulajdonos, társasház esetén a tulajdonosok felelőssége.

Az ivóvizet saját költségen is bevizsgáltathatod egy akkreditált laboratóriumban. Ennek ára a mintavételtől és a vizsgálandó paraméterektől is függ. Mivel a legjelentősebb díjtétel sokszor a kiszállási díj szokott lenni, a vízminőségi problémák pedig jellemzően nem egyetlen háztartást érintenek, ehhez tanácsos összefognod más lakókkal. Így nem csupán a költségek csökkenthetők, hanem kiderülhet, hogy kinél van a hiba – ha egyáltalán van.

Mit tehetek ólomszennyezettség esetén?

Ha a szennyezés másokat is érinthet például a közös vízvezetékek miatt, fontos, hogy őket is tájékoztasd, majd – különösen nagyobb mennyiségű ólom esetén – a koncentráció csökkentésére kell törekedni. A leghatékonyabb, ám egyben legköltségesebb megoldás az ólomcsövek teljes cseréje. A hangsúly itt a teljesen van, a részleges csere ugyanis akár ronthat is a helyzeten, mivel ha a javítás sárgaréz csővel történik, az elősegítheti az ólom kioldódását.

Ha erre nincs mód, akkor legalább próbáld betartani a következő néhány egyszerű szabályt:

1. Folyasd ki a vizet

Amennyiben az épületen belül ólomcsövek vannak, legalább 1-2 percig, ha pedig a vízelosztó hálózatban (is) megtalálhatók, legalább 5 percig folyasd a vizet felhasználás előtt.

2. Hideg vizet használj

Az iváshoz, de még a főzéshez, ételek, italok készítéséhez is kizárólag hideg vizet használj, mivel a meleg víz nagyobb mértékben oldja a fémeket, így az ólmot is. Forralással a víz ólomtartalma nem csökkenthető, sőt a párolgás miatt a visszamaradó vízben csak nagyobb lesz a koncentrációja.

3. Ne kockáztass

Ha megerősítést nyer, hogy a vízvezetékből ólom került az ivóvízbe, és várandós nők, csecsemők, kisgyerekek vannak a családban, számukra mindenképpen egyéb forrásból szerezd be a vizet. A tudományos kutatások azt mutatják, hogy a kisgyerekek vérébe kerülő ólom már kis koncentrációban is egészségügyi problémákat okozhat.

Mire jutott a vizsgálat?

A csapvízteszthez a Tudatos Vásárlók három különböző korú épületben – egy századfordulón épült ház földszinti és 2. emeleti lakásában, egy ’60-as években épült társasház 1. és 3. emeletén, illetve a Dívány szerkesztőségének is helyet adó, ’90-es években épült irodaházban – vettek vízmintákat, melyeket laboratóriumban vizsgáltattak meg. Az elemzés a gyakori panaszokra tekintettel nemcsak az ólomszennyezettségre, hanem a kloridkoncentrációra, illetve a mikroorganizmusok jelenlétére is kiterjedt. 

A szakemberek minden helyszínen a konyhai csaptelepekből vettek mintákat, rögtön kettőt is: egyet a csapnyitáskor, majd egy másikat 1 perc folyatás után. A vizsgálat során az előbbi mintáknál a fémtartalom meghatározására került a hangsúly, míg az utóbbiaknál kiterjedt a mikrobiológiai minőség, az alap kémiai paraméterek (keménység, lúgosság), a szervetlen és szerves klórszármazékok (klór, THM-vegyületek) mennyiségének, illetve a víz organoleptikus tulajdonságainak (azaz ízének, szagának) ellenőrzésére is.

csapvíz teszt TVE.png
Tudatos Vásárlók Egyesülete

Az eredmény kedvező képet mutatott. A csapvíz egyetlen mintavételi helyen sem tartalmazott ólmot vagy más fémeket a határérték feletti mértékben, a csapnyitási minta egyedül a Dívány irodájának konyhájában haladta meg a nikkelnél megszabott határértéket, ám 1 perces folyatást követően már az is a megengedett szint alá csökkent. A vízminták klórtartalmukat és kémiai alaptulajdonságaikat tekintve is biztonságosnak bizonyultak, valamint bakteriológiai szempontból sem voltak kifogásolhatók.

„A fentiek tükrében azt mondhatjuk, hogy amennyiben az otthonunkban lévő csapvíz nem tartalmaz a megengedettnél nagyobb koncentrációjú ólmot, nagy valószínűséggel biztonságos a fogyasztása, és mindenképpen környezettudatosabb és gazdaságosabb megoldás, mint az ásványvíz” – összegezte az eredményt az egyesület.

Oszd meg másokkal is!
Mustra