Mosogatógépek tesztje: a használtat sem kell elvetni

Idén is tesztelte az új mosogatógép-modelleket a Tudatos Vásárlók Egyesülete, így a korábbiakkal együtt már összesen 212 terméket hasonlítottak össze. Mutatjuk, mi lett az eredmény.

A szakemberek a vizsgálat során elsősorban arra keresték a választ, hogy milyen a készülékek tisztítási és szárítási hatékonysága, energiafogyasztása és zajkibocsátása, de figyelembe vették például a felhasználói élményt is. A tesztelt modellek között egyaránt szerepeltek nagycsaládosoknak ajánlható (12+ terítékes) Miele, Neff, Siemens mosogatógépek, illetve akár rohanó életmódot élők vagy egyedülállók igényeire szabott, egészen kis kapacitású (8 terítékes) Bosch, Candy modellek is.

Hogyan szűkíthetem le a kört?

A gyártók a hatékonyan elmosható terítékek számában határozzák meg a gépek kapacitását, a Tudatos Vásárlók ezért azt javasolják, először is gondold végig, esetleg néhány napig figyeld meg mosogatási szokásaidat, vagyis hogy adott idő alatt mennyi és milyen típusú mosogatnivaló gyűlik össze. Sokan ugyanis abba a hibába esnek, hogy a takarékosság reményében kisebb kapacitású mosogatógépet választanak, ami a kezdeti költségeket valóban csökkentheti, ám többszöri elindítása miatt működtetése hosszú távon sokkal nagyobb energia- és vízfogyasztással járhat. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy milyen gyakran sütsz-főzöl, hiszen ha rendszeresen sürgölődsz a konyhában, az nagymértékben hozzájárulhat a mosatlan edények, tálak számához.

Ezután érdemes felmérned, hogy mennyi hely áll rendelkezésére a berendezés elhelyezésére, amiből kiderülhet, hogy egy teljesen integrálható, pult alá építhető, netán szabadon álló, sztenderd vagy keskeny kivitelű modell illeszkedik-e a legjobban az adott térhez. A részben vagy teljesen beépíthető készülékek előnye, hogy előlapjuk összehangolható a többi konyhabútorral, a szabadon állókat viszont értelemszerűen nem lehet ilyen módon elrejteni. A két típus között az anyagiak tekintetében is vannak különbségek. Miközben a 94 vizsgált szabadon álló mosogatógép átlagára idén 70 és 425 ezer forint között mozgott, addig a 84 részben vagy teljesen beépíthető modell esetében 83 és 970 ezer között alakult.

Min múlik, hogy mennyi lesz a számla?

Az áramfogyasztást (és vízfelhasználást) a gyártók minden típusnál éves szinten határozzák meg, valamint megadják a készülék energiaosztályát is. A legtöbb manapság már A energiacímkét kap, de ha a számlákon is szeretnéd látni a különbséget, érdemes magasabb besorolású A++ vagy A+++ gépet venned.

A számlák összege ugyanakkor nem csak az energiaosztályon múlik. Az évek során rengeteg pluszkiadással járhat, ha a készülék valamilyen okból alulteljesít az energiafogyasztás terén (ami akár a kemény vízből is adódhat). A Tudatos Vásárlók azt ajánlják, ebben az esetben ne intenzívebb programokkal próbálkozz, hanem inkább mosogatógép-regeneráló sót használj.

Hosszú távon jelentős különbséget hozhat, ha energiatakarékos a gép
Hosszú távon jelentős különbséget hozhat, ha energiatakarékos a gépno_limit_pictures / Getty Images Hungary

A teszten a vizsgált 212 termék közül 23 nagy teljesítményű, illetve 8 darab 6-11 terítékes gép kapott legalább közepes pontszámot az energiafogyasztás és hatékonyság szempontjaira.

Mennyire számít az ár?

A kisebb gépeknél az árat egyértelműen a tisztítási hatékonyság határozza meg, az energiafogyasztás viszonylatában ugyanakkor kevésbé látni összefüggést. Ha számodra a zajkibocsátás is fontos, ne nagyon bízz abban, hogy a drágább majd jobb lesz. Az eredmény alapján a 6-11 terítékes gépek közül a Bosch SPS46IW01E terméke például 125 ezer forintos áráért cserében is kimondottan csendesnek számít, de remek alternatívát kínál az IKEA is 100 ezer forintért kapható Medelstor modelljével.

A nagy kapacitású gépeknél a magasabb ár már nem feltétlenül jelent garanciát a hatékonyabb működésre, és sokkal inkább azzal függ össze, hogy az adott modell mennyire energiatakarékos, csendes, praktikus vagy kényelmes. A vizsgálat tapasztalatai szerint az utóbbiért általában többet kell fizetni.

A teszt során a termékek használhatóságát hétköznapi felhasználók segítségével ellenőrizték, akik a mellékelt útmutatónak megfelelően bepakolták, elindították, majd kipakolták a gépeket. Itt a legdrágább modell, a közel egymillió forintos Miele G 7960 SCVi AutoDos szerepelt a legjobban, ám jó hír lehet, hogy a Siemens és a Bosch kínálatában számos olyan elérhető árú modell is található, ami hasonló teljesítmény mellett a kényelmi funkciók tekintetében sem marad alul.

A kényelemnek általában ára van
A kényelemnek általában ára vanskynesher / Getty Images Hungary

Még valami jó tanács?

Mivel a mosogatógépek sokszor hibátlan állapotban, másodkézből is beszerezhetők, vásárlás előtt mindenképp tanácsos átböngészni a használt készülékek kínálatát is. Figyelemre méltóan teljesít például a kereskedelmi forgalomban már nem kapható – ám használtan még elérhető – Bosch SMI68MS07E készülék, amely kevesebb mint 200 ezer forintért számos versenytársát lekörözi mind a hatékonyság, mind az energia- és vízfogyasztás szempontjából, amellett hogy a használata is praktikus.

Általánosságban azt lehet mondani, hogy gyártófüggetlen, hiteles információk begyűjtése (a kiszemelt terméket célszerű személyesen is kipróbálni, de jelen helyzetben természetesen csak akkor, ha az aktuális járványügyi szabályok ezt lehetővé teszik) sok fejfájástól kímélhet meg. A teszten azok a mosogatógépek kerültek a lista végére, melyeknek magasabb a víz- vagy áramfogyasztása, illetve a mezőny más tagjaihoz képest hangosabban működnek. Sok termék azért vesztett értékes pontokat, mert kényelmetlen a mindennapi használta, ám csak kevés olyan akadt közöttük, ami a tisztítási és szárítási hatékonyságát tekintve jelentősen elmaradna a többi géptől. A teszt teljes eredményét (előfizetés ellenében) ide kattintva olvashatod el.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek