5 szabály, amire figyelj oda az élelmiszer-vásárláskor járvány idején

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összeszedett egy csokornyi élelmiszer-biztonsági tanácsot, amelyek hozzájárulhatnak egészséged megőrzéséhez a koronavírus-járvány ideje alatt.

A hivatal mindenekelőtt azt kéri, vedd komolyan és tartsd be a járványvédelmi előírásokat, illetve ha felmerül nálad a fertőzés gyanúja, ne menj emberek közé, így élelmiszerüzletekbe, vendéglátóhelyekre sem. Persze ha egészségesnek érzed magad, a rendkívüli helyzetre tekintettel akkor is fokozott óvatossággal kell eljárnod. Mutatjuk, hogyan lehetsz nagyobb biztonságban a vásárlás során, illetve milyen szabályokat érdemes követned az élelmiszerek otthoni tárolásánál.

1. Írj bevásárlólistát

A tudatos vásárlás a konyhában, sőt már előtte, fejben kezdődik, hívta fel a figyelmet a Nébih, amely szerint nem kevés időt és pénzt spórolhatsz meg, ha időben végiggondolod, hogy pontosan mire és milyen mennyiségben lesz szükséged.

A mostani helyzetben alapszabály, hogy nem kell naponta boltba járni!

Ez azonban csak úgy fog sikerülni, ha előre kitalálod, mit szeretnél enni, főzni a héten – beleértve a reggelit, az ebédet és a vacsorát is –, majd a vásárlásnál kizárólag a szükséges alapanyagokat veszed meg. Az otthon összeállított bevásárlólista segítségével megtervezheted a költségvetésed is, ráadásul így az a veszély sem fenyeget, hogy valamiről megfeledkezel.

A biztonságod érdekében viselj szájmaszkot és használj kézfertőtlenítőt
A biztonságod érdekében viselj szájmaszkot és használj kézfertőtlenítőtFotó: Drazen Zigic / Getty Images Hungary

2. Kiemelten ügyelj a higiéniára

Mielőtt elindulnál a boltba, alaposan mosd meg a kezed, vagy használj fertőtlenítőszert. Jelenleg az üzletekben is javasolt kézfertőtlenítőt kihelyezni – vedd ezt is igénybe! Vásárlás közben csak olyan csomagolt árukat vegyél le a polcról, amelyek szennyeződéstől mentesek. Különösen fontos, hogy csak azt a terméket fogd meg, amit aztán a kosaradba is teszel. A csomagolatlan élelmiszereknél mindig használd a kihelyezett fogóeszközöket, és úgy csomagold el őket, hogy ne szennyezhessék be a többi megvásárolni kívánt árucikket.

A lehetőségekhez mérten az üzletben igyekezz 1-2 méteres távolságot tartani más vásárlóktól és a dolgozóktól – főleg sorban állás közben. A legjobb, ha az önkiszolgáló pénztárat használod, ahol pedig nincs ilyen, ott a pénztárostól is maradj 1 méteres távolságban. Ha megoldható, a fizetést inkább bankkártyával végezd. Amennyiben mégis készpénzhez kell nyúlnod, utána ne felejtsd el fertőtleníteni a kezed. Hazaérve az első dolgod az alapos kézmosás legyen, és csak utána kezdj el pakolni.

Fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idő: mi a különbség?

Most, hogy meg kell fontolnod, miből mennyit vásárolj, a szokásosnál is nagyobb a jelentősége, hogy megértsd a két kifejezés közötti különbséget.

  • Fogyaszthatósági idő: Ezt a dátumot a gyorsan romló áruk csomagolásán tüntetik fel, és azt az időpontot jelöli, ameddig – a jelzett körülményeknek megfelelően tárolva – az élelmiszer fogyasztható marad. Utána a termék már veszít eredeti minőségéből és egészségi kockázatot hordozhat.
  • Minőségmegőrzési idő: Hosszabb ideig eltartható élelmiszereknél alkalmazzák. Ha a termék érzékszervileg kifogástalannak tűnik, saját felelősségre a feltüntetett dátum után is elfogyaszthatod, de ekkor már minőségromlás következhet be.

Lejárt fogyaszthatósági, minőségmegőrzési idejű termékeket árusítani tilos. Ha ilyet látsz egy boltban, jelezd az eladóknak, hogy levegyék a polcról.

3. Tartsd tisztán a hűtőt

Bármekkora is a hűtőd, kamrád tárolókapacitása, a jelenlegi helyzetben fokozottan érdemes ügyelned az élelmiszer-biztonsági szabályok betartására. A Nébih szerint „így van ez akkor is, ha tudományosan eddig nem bizonyított, hogy az új típusú koronavírus az ismert fertőzési módokon túl (cseppfertőzés) más módon – pl. szennyezett élelmiszer fogyasztása révén – terjedne”.

91748601 2941684072537612 5554826403876175872 o
Fotó: Nébih

Ha a hűtést igénylő termékek, készételek a lehető leggyorsabban egy jól működő, tisztán tartott hűtőszekrénybe kerülnek, ezzel megelőzhetők a romlási folyamatok és az élelmiszer-eredetű megbetegedések is.

  • Ügyelj rá, hogy a hűtő hőmérséklete 0-5 Celsius fok közé, míg a fagyasztóé –18 Celsius-fokra vagy az alá essen. Ha a készülék teljesen tele van, állítsd magasabb fokozatra, hogy a hőmérséklet a hűtőtér minden pontján ugyanolyan legyen.
  • Az ételt tiszta, fedett tárolóedényekben vagy csomagolóanyagba burkolva tárold.
  • A romlandó élelmiszereket 2 órán belül rakd be a hűtőbe.
  • Mindig tartsd tisztán a készüléket, a lejárt élelmiszereket dobd ki.

4. Mindent elkülönítve tárolj

Fontos, hogy a különböző élelmiszercsoportokat egymástól elkülönítve, a hűtőszekrényen belül megfelelő helyen tárold.

  • A nyers és mosatlan élelmiszereket, mint amilyen a nyers hús vagy a tisztítatlan zöldségfélék, ne tedd a készételek (például a felvágott, főtt étel) fölé, mellé.
  • A nyers húst, baromfit és a tojásokat az összes többi élelmiszertől elkülönítve, becsomagolva vagy bedobozolva tárold.
  • Csomagolatlan élelmiszert soha ne tegyél közvetlenül a hűtőszekrény polcaira.

5. Ellenőrizd a mirelit árukat

A gyorsfagyasztott termékeknél alapvető tudnivaló, hogy ami lejárt, sérült a csomagolása, vagy tömbbé van fagyva, azt nem szabad megvenni, és egyébként is csak akkor, ha meggyőződtél róla, hogy tényleg mélyhűtőben, –18 Celsius-fokon tárolják. A boltban a hűtött áruk legyenek az utolsók, amik a kosaradba kerülnek, majd mielőbb vidd haza őket. A szállításhoz lehetőleg használj hűtőtáskát, a különböző termékeket pedig – zöldségek, nyers húsok, fogyasztásra kész termékek – külön zacskókba csomagold.

Az otthoni fagyasztás szabályai:

  • Első lépésként nézd át, mi van a fagyasztódban. Ellenőrizd a termékek csomagolásának épségét, illetve a rajtuk feltüntetett minőségmegőrzési időt. Ami gyanús, azt inkább dobd ki.
  • Különítsd el a különböző élelmiszertípusokat (húsok, zöldségek, gyümölcsök, készételek). Így könnyebben megtalálhatod, amit keresel, illetve megelőzheted az esetleges keresztszennyeződéseket.
  • Mielőtt a fagyasztóba nyúlsz, alaposan moss kezet.
  • A húsokat vedd ki az eredeti csomagolásból és helyezd őket fagyasztótasakokba.
  • A fagyasztott élelmiszerek csomagolására írd rá, hogy mit tartalmaznak, illetve mikor kerültek bele! Ez azért lényeges, mert mindig a legrégebben eltett ételeket érdemes leghamarabb felhasználni.
  • A mirelit termékeket lehetőleg a hűtőben, gondosan elkülönítve olvaszd ki, majd azonnal használd fel, és soha ne fagyaszd le újra!
  • A fagyasztott húsokat a lassú felengedést követően alaposan süsd-főzd át. Az étel belsejének legalább 2 percen át 75 Celsius-fok felett kell lennie, hogy biztonságosan fogyasztható legyen.
  • A mélyhűtött zöldségeket még fagyott állapotban tedd forrásban lévő vízbe.
  • Késztermékek esetében alaposan olvasd át az elkészítési javaslatokat, és tartsd be az abban foglaltakat.

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy evés, ivás előtt és után egyaránt kezet kell mosni és fertőtleníteni – teszi hozzá végső jó tanácsként a Nébih.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.