Instant kávék tesztje: klasszikus márka nyerte a 3in1 kategóriát

Ezúttal tizenkétféle 3 az 1-ben kávét kóstoltunk, hátha vannak köztük iható termékek. Nem is tévedhettünk volna ennél nagyobbat! Még a nyertesnek is csak egy erős hármasra futotta.

Sürgős koffeinlöketre van szükséged, de nem tudsz lefőzni egy rendes kávét? Ilyenkor kézenfekvőnek tűnhet, hogy egy 3 az 1-ben termékkel próbáld kitölteni az űrt, hiszen pillanatok alatt megvan, és csak egy bögre forró víz kell hozzá. De mi is kerül tulajdonképpen a bögrébe? Tényleg képes helyettesíteni a kávét, vagy csak olcsó utánzat, ami sem ízében, sem koffeintartalmában nem érhet az eredeti nyomába? Tesztünkből kiderül!

Micsoda valójában 3 az 1-ben kávé?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a 3 az 1-ben kávé legnagyobb előnye a praktikussága: csak fel kell önteni forró vízzel, megkeverni, és már fogyasztható is. Sokan ezért az instant kávé ideálisabb alternatívájának tartják, pedig a két terméknek nem sok köze van egymáshoz.

Az instant kávé valódi főzött kávéként kezdi pályafutását, melyből egy speciális eljárással eltávolítják a víz jelentős részét. A 3 az 1-ben változat ezzel szemben csak elenyésző arányban tartalmaz igazi kávét:

a kávé mennyisége a legtöbb esetben pár százaléktól 12 százalékig terjed.

A szakember szerint más téren sem szabad csodákat várni: a tejrész például nem tejpor, hanem inkább a boltokban kapható kávéfehérítő, krémesítő termékekhez hasonlít, miközben valódi tejszármazék általában csak mutatóba kerül bele.

Ne várj tőlük csodákat
Ne várj tőlük csodákatFotó: Ruzsovics Dorina

A cukorral ellenben nagyon is bőkezűen bánnak a gyártók. Ha megnézed az összetevők listáját, akkor az első helyen szerepel, vagyis ebből van benne a legtöbb. Nem példa nélküli a 60 százalék feletti mennyiség sem.

Mivel a termék kávétartalma jelentéktelen, a kívánt ízt aromák hozzáadásával érik el, míg állományát szabályozók segítségével alakítják ki.

A gyakorlatban tehát hatalmas mennyiségű cukrot, sok pálma- vagy kókuszolajat, egy kevés kávét és némi adalékanyagot fogyasztasz, foglalta össze Traszkovics Zsolt, aki szerint ettől a kombinációtól valódi kávéélményt nem érdemes várni.

Hogyan teszteltünk?

Kóstolónkhoz a nagy láncok kínálatából szereztük be az 3 az 1-ben kávékat, melyekből összesen 12-féle jött össze – nagy márkák és saját márkás termékek vegyesen. A legkézenfekvőbb kérdés nyilván az volt, hogy a műfaj királyát sikerül-e letaszítani a trónjáról. Erre hamarosan fény derül, de addig is néhány szó módszerünkről.

Tesztelőink ezúttal is derekasan állták a sarat
Tesztelőink ezúttal is derekasan állták a saratFotó: Ruzsovics Dorina

A termékeket a csomagolásukon szereplő útmutató alapján készítettük el, majd végigkóstoltattuk szerkesztőségünk tagjaival. Ők szigorúan szubjektív, érzékszervi szempontok figyelembevételével értékelték a kávékat egy 1-től 5 pontig terjedő skálán. Az összesítés és átlagolás után ennek alapján született meg az alábbi végeredmény.

Nézd meg a tesztről készült videónkat is!

3. helyezett: Auchan 3in1 kávé – 2,83 pont (745 forint/20×18 g)

Összetevők: cukor, kávéfehérítő-por (glükózszirup, teljes mértékben hidrogénezett kókuszzsír, tejfehérje, stabilizátor: kálium-foszfátok, csomósodást gátló anyag: szilícium-dioxid, emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei, polioxi-etilén-szorbitan-monooleát, színezék: karotinok), instant kávé (11%), kávéfehérítő-por (teljes mértékben hidrogénezett kókuszzsír, tejcukor, glükózszirup, tejfehérje, stabilizátorok: kálium-foszfátok, polifoszfátok, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, csomósodást gátló anyag: kalcium-foszfátok), csomósodást gátló anyag: szilícium-dioxid.

IMG 1348
Fotó: Ruzsovics Dorina

Tesztünkön az Auchan kávéja volt az egyetlen saját márkás termék, ami dobogós helyezést tudott szerezni, de így is csak egy hármas alát tudott összeszedni. Tesztelőink elsősorban szörnyű, kesernyés, mosogatólére emlékeztető ízeit emelték ki, bár akadt, aki úgy értékelte, hogy nem rossz, sőt valaki selymesnek nevezte.

  • Jajj! Mosogatóléíze van.
  • Tejesebb az íze, selymes.
  • Nem rossz.
  • Keserű.
  • Szörnyű, az utóíze nem rossz.

3. helyezett: Jacobs 3in1 kávé – 2,83 pont (499 forint/15,2 g)

Összetevők: cukor (62%), instant kávé (15%), teljes mértékben hidrogénezett kókuszolaj, glükózszirup, tejfehérje, laktóz (tejből), stabilizátorok (E 340, E 452), emulgeálószer (E 471), csomósodást gátló anyag (E 341).

IMG 1310
Fotó: Ruzsovics Dorina

A Jacobs termékéről igencsak megoszlottak a vélemények. Voltak, akik kellően intenzívnek és erősnek találták, mások viszont arra jutottak, hogy olyan, mintha odakozmált volna, vagy épp vízízű.

  • Odakozmált, tényleg!
  • Kellően intenzív és nem túl cukros.
  • Jó kávéíze van, de sok benne a cukor.
  • Jó erős. 
  • Vízízű. 
  • Olyan, mint a Trabant füstje.

2. helyezett: Bravos 3in1 kávé – 3 pont (1399 forint/50×17 g)

Összetevők: nádcukor, krémesítő [glükózszirup, teljes mértékben hidrogénezett pálmamagolaj, tejfehérje, emulgeálószer (E471), stabilizátor (E340), csomósodást gátló anyag (E551)], instant kávé (8%), étkezési só, kávéaroma.

IMG 1284
Fotó: Ruzsovics Dorina

A Bravos versenyzője kezdetben egészen reménykeltőnek tűnt erős, kotyogós kávéra hajazó ízeivel, ebbe ugyanakkor kissé belerondított, hogy tesztelőink szerint fura, gumiszerű utóízt hagyott maga után, és a szaga egy macskaloméval vetekedett.

  • KÁVÉÍZE VAN!
  • A kotyogós kávéra emlékeztet. Híg.
  • Egész jó, picit furcsa utóíz.
  • Olyan a szaga, mint a macskaalomnak.
  • Erős kávéíze van.
  • Mi ez? Mintha gumiabroncsot szopogatnék.

1. helyezett: Nescafé 3in1 kávé – 3,16 pont (629 forint/10×17 g)

Összetevők: cukor, glükózszirup, teljes mértékben hidrogénezett pálmamagolaj, azonnal oldódó kávé 7,4%, keményítő, stabilizátorok (E340, E451, E452, E331), étkezési só, tejfehérje, emulgeálószerek (E471, E472e), aromák (tejet tartalmaz).

IMG 1291
Fotó: Ruzsovics Dorina

A Nescafé terméke még mindig távol állt attól, amit egy főzött kávé nyújt, de legalább nem büntetett az íze. Tesztelőink elismerősen szóltak kellemes, számukra vaníliás és mogyorós jegyeket mutató aromáiról, ám édes ízei sajnos messze túlléptek ingerküszöbüket. Úgy tűnik, egy 3 az 1-ben kávétól nem lehet sokkal többet várni.

  • Mogyorós íz, közepes, kellemes aroma.
  • Aromás. Mintha ízesített kávé lenne.
  • Túl édes, vaníliás.
  • Vaníliás ízű, nem rossz.
  • Finom, édes.
  • Túl édes.

Futottak még

5. helyezett: Nestlé Ricoré 3in1 kávé – 2,58 pont (399 forint/10×15 g)
Kávétartalom: 3,4% instant kávé.

A Nestlé 3in1 termékén tesztelőink szerint csak gyenge (pót)kávéíz, valamint a termékcsoport védjegyének számító tömény édesség érződött. Magasabb pontszámot csupán egy esetben kapott.

6. helyezett: Penny Casablanca 3in1 kávé – 2,16 pont (349 forint/10×18 g)
Kávétartalom: 10% kávékivonat.

„Semmi extra”, „nagyon rossz”, „semmilyen” – fogalmaztak kóstolóink a Penny termékéről, amiről annyi konkrétum hangzott el, hogy „vízízű”, ettől eltekintve pedig „full cukor”.

6. helyezett: Mokate 3in1 kávé – 2,16 pont (479 forint/10×17 g)
Kávétartalom: 8,95% instant kávé, 0,05% finomra őrölt pörkölt kávé.

A Mokate kávéra nem is érkezett hármasnál magasabb pontszám. Tesztelőink úgy nyilatkoztak, hogy „semmilyen”, „íztelen”, „vízízű” és valami furcsa „műanyagos”, „gejl” utóíze van.

6. helyezett: ALDI Amaroy 3in1 kávé – 2,16 pont (349 forint/18×10 g)
Kávétartalom: 9% azonnal oldódó kávékivonat.

Az ALDI termékénél némi mogyorós, vaníliás beütés köszönt vissza, de ezzel együtt is csak egy tesztelőnknek ízlett igazán. A többiek azt mondták rá, hogy „keserű, „íz nélküli” vagy „vízízű”.

9. helyezett: Lidl Bellarom 3in1 kávé – 2 pont (349 forint/10×18 g)
Kávétartalom: 10% kávékivonat.

Csapatunk számára a Lidl 3in1 kávéja is gyengébbnek bizonyult a vártnál. Panaszként leginkább az merült fel, hogy picit híg az állaga, egyébként meg szagtalan és keserű. Egy négyest azért így is bezsebelt.

10. helyezett: La Fiesta 3in1 kávé – 2 pont (499 forint/10×15 g)
Kávétartalom: 8% instant kávé.

A La Fiesta sok mindenre emlékeztette tesztelőinket, csak épp a kávéra nem. Még akik közepesre értékelték, azok is csak annyi pozitívumot tudtak felhozni, hogy „karamellás íze van” és „átlagos”.

11. helyezett: SPAR 3in1 kávé – 1,83 pont (349 forint/10×18 g)
Kávétartalom: 10,5 százalék instant kávé.

A SPAR versenyzője „vizes”, „cukros” és „savanyú” ízei miatt vérzett el. „Kellemetlen íz jön elő a végén, mintha megégett volna” – rótta fel mindezeken túl egyik tesztelőnk.

11. helyezett: Auchan Tuti Tipp 3in1 kávé – 1,83 pont (349 forint/10×18 g)
Kávétartalom: 5% instant kávé.

Hasonló értékelések érkeztek az Auchan olcsóbbik termékére is. Kóstolóink „cukrosnak”, vizesnek”, „keserűnek” titulálták, ami valakinél „hányásközeli élményt” okozott.

 Kíváncsi vagy arra is, hogy ehhez képest mit nyújtanak az igazi kávék? Máris mutatjuk: 

Mustra