Így hallgasd a másikat, hogy azt érezze, fontos neked

Az őszinte emberi kapcsolatok kialakításának legelső lépése, ha képes vagy odafigyelni másokra, és ítélkezés nélkül meghallgatni őket.

Felgyorsult életvitelünk miatt alig akad idő rá, hogy megállj, odafigyelj másokra. Sokszor a közvetlen barátaiddal, kollégáiddal is csak felületesen érintkezel, és könnyen ítélkezel mások felett anélkül, hogy mélyebben megismernéd őket. Pedig a komoly, őszinte társas kapcsolatokra szükségünk van. Ezek kialakításához az első lépés, ha meghallgatod a másikat, megpróbálod ítélkezés nélkül megérteni a nézőpontját – tanácsolják a Medium szakértői.

A mélyebb kapcsolatok kialakítása hosszú munkát igényel

Egy mélyebb ismeretség, őszinte emberi kapcsolat nem pillanatok alatt születik, hanem hosszú munka eredménye – vallja Daniel Goleman pszichológus, az Érzelmi intelligencia című könyv szerzője. Ahhoz, hogy komolyabb kötelékeket alakíthass ki embertársaiddal, teljesen más hozzáállás szükséges, mint amit az állandó rohanás beléd nevel. A legtöbb társas probléma abból ered, hogy az emberek nem tudják, hogyan értsék meg a másikat – véli a szakember. A kapcsolatokat folyamatosan ápolni kell, dolgozni a felmerülő gondok helyrehozásán és egymás jobb megértésén. Az ehhez szükséges képesség kifejlesztése időbe telik, de ha van hozzá türelmünk, kitartásunk, és gyakoroljuk is, akkor sikerülni fog.

A legelső lépés, amit mások megértéséért tehetsz, ha figyelsz rájuk és meghallgatod a mondanivalójukat. Sokszor nehéz legyűrnöd a késztetést, hogy ne szólj közbe, amikor beszélnek, és ne közöld a saját álláspontodat. Próbálod magadat előtérbe helyezni, holott ilyenkor pont ennek az ellenkezőjére van szükség. Scott Young életmódtanácsadó szerint a társas készségek 80 százaléka abból áll, hogy képesek vagyunk meghallgatni másokat, és csupán 20 százalék annak fortélya, miként adjuk elő hitelesen saját mondandónkat.

Hallgasd meg a másikat, és ne ítélkezz felette
Hallgasd meg a másikat, és ne ítélkezz felettepixelfit / Getty Images Hungary

Nem elég, ha találgatsz róla, mit érezhet a másik

Hangolódj rá másokra, ismerd meg, milyen érzelmek tükröződnek a partnered beszédén, arcán és tekintetén – a szem és a tekintet rengeteget elárul –, és nyílj meg a saját érzéseid előtt, amelyek talán összhangban vannak az övéivel. A mások érzéseire való ráhangolódás egyfajta mindfulness technika – véli dr. Rick Hanson, a Kaliforniai Egyetem pszichológus kutatója. Nem elég, ha tudod, mit gondol és érez a társad: magadévá kell tenned azt, ami benne zajlik.

Ahhoz, hogy képes legyél jobban megérteni, meglátni mások gondolatait, érzéseit, nem az kell, hogy a megérzéseidre hallgass és találgass, hanem hogy megtanuld, miként figyelj kellően a partneredre. Akkor értheted meg a társadat, ha tudod, hogy ő kicsoda, milyen kihívásokkal néz szembe, hogyan képes továbblépni. Ha valakivel mélyebb szinten szeretnél kapcsolatot kialakítani, ismerned kell az erősségeit, a gyengeségeit, a céljait, a reményeit, a félelmeit, a gondjait, a szükségleteit és a korlátait.

Ne hagyd, hogy az előítéletek akadályozzanak

A mások mondandójára való odafigyelés képessége aktív részvételt és igen sok munkát igényel. Száműznöd kell elmédből az összes előítéletet, amelyek torzíthatják a partneredről kialakított képet. Nem kell, hogy egyetérts vele: az a fontos, hogy felismerd a nézőpontját, illetve hajlandó legyél befogadni azt, még akkor is, ha a tiéddel gyökeresen ellenkezik. Gyakran esünk abba a csapdába, hogy a saját véleményünket mindenek fölé helyezzük, ezért képtelenek vagyunk szűrő nélkül szemlélni más embereket. Előfordul, hogy valaki annyira szeretné keresztülvinni a saját nézőpontját, hogy közben képtelen odafigyelni és megismerni másokét.

Törekedj az objektivitásra, és ne hagyd, hogy az előítéletek megmérgezzék az emberi kapcsolataidat. Sose helyezd magadat a másik fél elé. Stephen Covey, az elismert életvezetési szakértő egyszer úgy nyilatkozott: „Ha egyetlen mondatban kéne összegeznem, amit az emberi kapcsolatokról megtanultam munkám során, azt mondanám: először mindig törekedj mások megértésére, és csak utána arra, hogy téged megértsenek.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra