Ezért se vedd le a cipőd a repülőn

Légiutas-kísérők mondják el, mire érdemes figyelned, hogy ne ess áldozatul a fedélzeten uralkodó higiéniai rémálomnak.

A repülőgép zárt közege kitűnően kedvez a fertőzések terjedésének, ezért a fedélzetre lépve nem árt némi elővigyázatosságot tanúsítanod. Az Apartment Therapy stewardessek közreműködésével szedte össze, hogy melyek a legkritikusabb területek, illetve hasznos tippeket is ad, hogy mit tehetsz egészséged védelme érdekében.

Ne éld bele magad a tisztaságba

A több mint 20 éve légiutas-kísérőként dolgozó Heather Poole szerint a repülő sokkal koszosabb, mint ahogy gondolnád, ami nagyjából a fedélzet teljes egészére igaz.

„Láttam szülőket, akik a lehajtható asztalokon cseréltek pelenkát, és végignéztem ahogy egy tinédzser lenyalogatta a Cheetost az ujjairól, majd elkezdte nyomkodni az előtte lévő érintőképernyőt, hogy filmet válasszon”

– idézte fel Poole.

Sok esetben csak látszólag tiszta
Sok esetben csak látszólag tisztaFotó: sshepard / Getty Images Hungary

Óvakodj a tócsáktól

Poole-ban mély nyomott hagyott az az interneten megosztott fotó is, amelyen egy első osztály egyik utasa a csupasz talpait pihentette a fedélzeti szórakoztatórendszer képernyőjén. A légiutas-kísérő nem javasolja, hogy bárki is kövesse a példáját. Igen, te sem – főleg, ha a fedélzeti mellékhelyiségbe indulsz.

Az nem víz a padlón. Nem is értem, hogy az emberek miért mennek cipő nélkül a mosdóba.

Mint mondta, kollégáival mindent elkövetnek, hogy fenntartsák a tisztaságot, de ehhez csupán néhány alapvető eszköz áll a rendelkezésükre, ezért csodákat nem tudnak tenni.

Fertőtleníts magadnak

A légiutas-kísérő szerint a személyzetnek gyakran csak 10 perce van a takarításra két járat között, ami nem mindig elegendő. A Mesa Airlines stewardesse, Sally MacLagan ennek fényében azt ajánlja, hogy vigyél magaddal fertőtlenítő törlőkendőt, hogy a biztonság kedvéért letörölhesd az ülésed és az asztalod környékét, mielőtt elfoglalnád a helyed.

„Ha egy hörghurutos utas ült ott, neked is jó esélyed van elkapni. A babák például hajlamosak összenyálazni az asztalt, a gyerekek pedig az orrukban turkálnak és az asztalba vagy székbe törlik a kezüket.”

MacLagan arról is beszélt, hogy a légiutas-kísérők legfeljebb papírtörlővel és ásványvízzel, esetleg némi kézfertőtlenítővel szállnak szembe a szennyeződésekkel, de a leggyakrabban egyszerűen csak letörlik azokat valamivel.

A gyereknek se hagyd
A gyereknek se hagydFotó: Jekaterina Nikitina / Getty Images Hungary

Ha gyerekkel utazol, ne hagyd neki, hogy a földön másszon. Az utasok mindenféle szennyeződéseket hozhatnak be a cipőjükön, kiönthetik az italukat, vagy épp az orrvérzésük miatt hagynak pecséteket maguk után a padlón.

Étkezz okosan

Amikor eljön az étkezés ideje, gondoskodj róla, hogy legyen valami a kajád és az asztal között. Ha más nincs, akkor a szendvics csomagolásra is megteszi.

„Annak alapján, amit az elmúlt 20 évben láttam, nem hagynám, hogy az ételem vagy evőeszközeim hozzáérjenek a lehajtható asztalhoz” 

– fejtegette Pole, aki kevésbé óvatos fiával utazva papírtányérokkal hidalja át a higiéniai aggályokat.

Bár csábítónak tűnhet, hogy felhörpints egy csésze kávét a gépen – különösképpen, ha kora reggel utazol –, MacLagan szerint ez sem annyira jó ötlet, mert az általában ugyanabból a vízből készül, mint amit a mosdóban is használnak, ráadásul jellemzően a víztartályok tisztítását is elhanyagolják. Ha már valamilyen forró italra vágysz, válaszd inkább a teát, ami a kávéval ellentétben forralt vízből szokott készülni.

Lehet, hogy nem víz van a padlón
Lehet, hogy nem víz van a padlónFotó: wellesenterprises / Getty Images Hungary

További tippek

Amennyiben szeretnéd elkerülni, hogy utastársaid miatt ágynak ess, MacLagan elsődleges tanácsa az, hogy viselj egészségügyi maszkot, ami megvédhet a cseppfertőzéssel terjedő kórokozóktól, illetve szedj C-vitamint. Poole mindezt azzal egészíti ki, hogy igyekezz hidratált maradni. 

Igyál rengeteg vizet a repülés előtt, mintha csak egy maratonra készülnél.

A hidratáció segíthet az egészséged megőrzésében, amikor veszélyes baktériumoknak vagy toxicitásnak vagy kitéve.

Mustra