9 jel, amiből tudod, hogy a macskád szeret (vagy elvisel)

Olvasási idő kb. 6 perc

Lehet, hogy néha úgy érzed, téged itt most csúnyán kihasználnak, de nem teljesen viszonzatlan az a szerelem.

Ugyan sokan gondolják azt, hogy a macskák érdeklények, és a kutyákkal ellentétben nem ragaszkodnak a gazdáikhoz, de ez így nem igaz. Igen, persze vannak barátságosabb kedvencek, és vannak, akik nem élnek olyan aktív szociális életet, de ahogy mi sem, úgy ők sem egyformák, és nincs ezzel semmi baj. Ha továbbra is kételkedsz abban, hogy Hópehely vagy Cirmi szívében neked is szorított helyet, akkor olvasd el, milyen jelekből derül ki az, hogy igenis kedvel. És igen, a macskák által küldött jeleket néha nagyon, de nagyon félre lehet érteni. 

A kutyákat és macskákat versenyeztetni egymással nem feltétlenül érdemes, mindenkinek vannak preferenciái. Az viszont tény, hogy a cicák nem annyira háziasítottak, mint az ebek, nagyon sok mindent megőriztek vadságukból, ezért nem feltétlenül azt kommunikálják, hogy szeretnek, hanem inkább azt, hogy igen, sebezhető vagyok – vallja Jackson Galaxy, a macskasuttogó.

macska, cica, kedvenc
Shutterstock

1. Rád pislog

Többek között a lassú pislogás az, ami azt jelenti, bízok benned, bízok abban, hogy nem fogsz bántani. Nem feltétlenül kell megvárni, hogy a macska kezdeményezzen, te is rápilloghatsz, és ha megvan a kapocs, viszonozni fogja, ne félj. Ha közvetlenül belenéz a szemedbe, de nem feltétlenül pislog, az is azt jelenti, hogy komfortosan érzi magát a társaságodban, és nyilván az is, ha félig be van csukva, hiszen nem érzi úgy, hogy folyamatosan szemmel kell tartania.

2. Megmutatja a hasát

Ha eldobják magukat, amikor közelítesz feléjük, az újabb jele a bizalomnak. Ezzel azonban nem szabad visszaélni, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szeretnék, hogy megsimogasd a hasukat. Van, amikor erre figyelmeztetnek is. Jó esetben még időben lábra pattannak, így elkerülhető a vérontás, de ha fekve is maradnak, akkor is folyamatosan figyeld, miként reagálnak rád. 

shutterstock 388785826
Shutterstock

3. Dagaszt

A kölyökmacskák azért dagasztják anyjuk oldalát, hogy stimulálják a tejtermelést, de ez a szokásuk felnőttkorukra is megmarad. A macskák egyrészt azért dagasztanak, mert valahol ránk is szülőként tekintenek, másrészt a tappancsuknál is vannak olyan illatmirigyek, amikkel meg tudják jelölni a „tulajdonukat”. 

4. Dorombol

Oké, ez elég egyértelmű. Bár... A macskák nemcsak akkor dorombolnak, ha boldogok és elégedettek, hanem akkor is, ha fáj valamijük, megsérültek vagy éppen félnek. Természetesen az esetek többségében azért arról van szó, hogy minden a legnagyobb rendben van, élvezik a társaságunkat.  

5. Nyalogat és rágcsál

Amikor bújás közben nyalogatja a kezedet, az egy dolog, de ébredtél már arra, hogy a könyöködet vagy éppen a füledet, esetleg hajadat nyálazza össze a kisállat smirglipapírnak is beillő nyelvével? Igen, ez is azt jelenti, hogy törődik veled. Rengeteg olyan állatfaj van, amelynek egy közösségben élő tagjai kurkászással, egymás szőrének tisztogatásával fejezik ki összetartozásukat, ezzel erősítik kapcsolataikat. És igen, ha finoman harapdál, az is a bizalmaskodás egyik jele.

shutterstock 266545571
Shutterstock

6. Keresi a társaságod és/vagy nem tágít mellőled

Ha akkor is követ, amikor éppen nincs etetési idő és nincs nálad semmi, amit szívesen elhappolna, hogy megehesse, nyert ügyed van. Ha vár az ajtónál, hogy hazagyere, főleg, ha mások is vannak otthon, akikkel bandázhatna, akkor sem érdemes aggódni. Ha rád ül vagy rád fekszik, főleg, ha nincs hideg, és nincs szüksége arra, hogy fűtőtestnek használjon, akkor dúl a láv. És ne feledd, a macskáknak is van személyiségük, azaz vannak olyanok, amelyek úgy mutatják ki a szeretetüket, hogy rögtön ölbe ülnek, és vannak az inkább távkapcsolatot választók. Mit jelent az utóbbi? Hogy nem bújnak el, ha éppen szundítani akarnak, hanem nyugodtan pihegnek, alszanak a közeledben.

7. Lefejel, dörgölőzik

Egy másik embertől valószínűleg rossz néven vennénk, ha lefejelne, de a macskáknál nyugodtan értelmezhetjük ezt a szeretet jeleként, és nyugodtan viszonozhatod, akár a kezeddel is. Azzal, hogy a fejét hozzánk érinti, hozzánk dörgöli, megjelöl minket, hogy mi nem ellenség, hanem barát vagyunk. Ha egy ismeretlen macskával találkozol, akkor nyújtsd ki a mutatóujjad az orra magasságában, és ha odadugja és -dörgöli a pofáját, akkor lehet haverkodni. 

shutterstock 159813794
Shutterstock

8. Rezegteti a farkát

A macskák kommunikációjában nagyon fontos szerepe van a faroknak, sok mindent elárul a pillanatnyi hangulatukról. Ha görbe a hátuk és felborzolják a szőrüket a farkukon, akkor feszültek, és nagy az esély arra, hogy támadni fognak. Ha viszont egyenesen tartják, és rezegtetik, az azt jelenti, hogy helló, jó látni téged. Ha pedig a lábunk köré fonja, az felér egy öleléssel. 

9. Ajándékokat kapsz

Nem mindenki szereti, ha a macskája bizarr ajándékokkal, vagyis különböző levadászott kisállatokkal lepi meg. Egyes elméletek szerint annak tudható be ez a szokás, hogy néha úgy tekintenek ránk, mintha a kölykeik lennénk, és szeretnének rólunk gondoskodni, mások szerint viszont csupán arról van szó, hogy úgy érzik, velünk biztonságban vannak, és nyugodtan parádézhatnak a prédájukkal. Sajnos ennek a „kedves gesztusnak” van árnyoldala is, de felelős állattartással és állatvédelemmel azért lehet minimalizálni a károkat.

Kevés pontot tudtál kipipálni? Lehet, hogy akkor a macskád tényleg neheztel rád, korábban össze is szedtük azokat a szokásokat, amikkel rossz pontokat gyűjthetünk be náluk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek