Teszt: mennyibe kerül egy használható mikró?

Az eredmény alapján egy jól teljesítő, egyszerűbb mikróhoz akár 20 ezer forintért is hozzájuthatsz, egy bonyolultabb, grillezni is tudó készüléket viszont már nem úszol meg 35 ezer forint alatt.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete összesen 41 mikrohullámú sütőt tesztelt le laboratóriumi körülmények között nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve. A szakemberek azt vizsgálták, hogy mennyi idő alatt, milyen egyenletesen olvasztják ki a pizzát vagy főzik meg a fagyasztott ételt, hogyan birkóznak meg a pirítós vagy a csirke grillezésével, illetve alkalmasak-e egyszerűbb sütemények készítésére.

Elboldogulnak a melegítéssel

Egy mikrohullámú sütőtől leginkább azt várjuk, hogy viszonylag hamar és egyenletesen olvassza ki, melegítse fel az ételt, vagyis ne legyen tűzforró a külseje, miközben a belseje hideg marad. Úgy tűnik, hogy ebben nem igazán lehet mellényúlni: a melegítés terén mindössze 3 készülék kapott 2 két pontnál kevesebbet az 1-től 5 pontig terjedő skálán. A magasabb ár ugyanakkor nem feltétlenül jelent garanciát semmire, a sereghajtók között legalábbis 50 ezer és 190 ezer forintos gép is akadt. 6 készülék legalább 4 pontot kapott erre a szempontra,

volt közöttük 210 ezer forintos Bosch, de alacsonyabb árkategóriájú, 35-50 ezer forintos Panasonic, Samsung, Sharp vagy Whirlpool mikró is.

A grillezés feláras

Az egyesület szerint egy „hagyományos” sütő birtokában nincs értelme vagyonokat költeni a mikróra, hiszen bőven elegendő, ha képes kiolvasztani, felmelegíteni az ételt. Jó hír, hogy már a 20-30 ezer forintos árkategóriában is lehet olyat találni, ami az előbbi kritériumoknak megfelelve legalább közepes teljesítményt nyújt.

Ha a grillezés vagy a pizzasütés is követelmény, akkor már magasabb kiadással kell számolni: a jól teljesítő készülékek ára 35 és 210 ezer forint között mozog. Itt ugyanakkor már egy fokkal könnyebb mellényúlni, 16 mikró ugyanis 2 vagy kevesebb pontot kapott a grillezésre. Főleg azért, mert nem egyenletesen sütötték meg a pirítóst és a csirkét, vagy a művelet egyszerűen túl sok időt vett igénybe. Ezek között volt olcsóbb, néhány tízezer forintos, illetve 100 ezer forint feletti készülék is.

A 30 ezer forintos árkategóriában a Samsung MG23K3515AS lett a legjobb 71 százalékos eredménnyel
A 30 ezer forintos árkategóriában a Samsung MG23K3515AS lett a legjobb 71 százalékos eredménnyelsamsung.com

Van, amelyikkel a sütő is kiváltható

Azoknak, akik otthon nem szoktak nagyobb sütés-főzésbe fogni, de néha azért összedobnának egy egyszerűbb süteményt, az egyesület szerint érdemes lehet megfontolni, hogy a sütő helyett inkább egy kombinált mikrót válasszanak.

Így egy beruházással letudhatják a főzést és a sütést is, és nem két készülék foglalja a helyet.

A teszten szereplő kombinált mikrók ára 50 ezernél kezdődik és 200 ezer felett ér véget, ám a magasabb árért cserébe legalább nem okoznak csalódást: egy kivételtől eltekintve minimum 3 pontot kaptak erre a szempontra. A lista élén egy 75 ezres Samsung, illetve egy 96 ezres Panasonic készülék végzett, amelyek a kiolvasztásnál, a főzésnél és a grillezésnél is remekül vizsgáztak.

A részletes eredményekért – ami a korábban tesztelt termékkel együtt összesen már 91 termék adatait tartalmazza – kattints ide, ha pedig kíváncsi vagy, hogy a mikród várhatóan meddig fogja húzni, ne hagyd ki alábbi cikkünket sem:

Oszd meg másokkal is!
Mustra