Teszt: Mennyi sajt van a lapkasajtban? És van, amelyik ehető?

Nyolcféle lapkasajtot ettünk végig, abban a reményben, hogy találunk köztük ehetőt.

A lapkasajtokról köztudomású, hogy nem egy ligában játszanak az igazi sajtokkal, sokan mégis kedvelik, például melegszendvicsbe téve, így elhatároztuk, hogy mi is adunk nekik egy esélyt. Bár ne tettük volna!

Sajtnak látszó tárgy

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a lapkasajtok hivatalosan a sajtkészítmények kategóriájába tartoznak. Bár alapanyaguk a sajt, gyártásukhoz más anyagokat is felhasználnak, ezért nem is lehet egy kalap alá venni őket a sajtokkal.

Mivel nem százszázalékos sajtról beszélünk, a minőség mellett ennek a termék árában is illik jelentkeznie.

Vásárláskor mindenképpen érdemes megnézni a sajttartalmat (ami a lapkasajtoknál jellemzően 40 százalék körül mozog), és összehasonlítani az árat a szeletelt sajtéval, majd ennek alapján eldönteni, hogy melyik éri meg jobban.

A szakértő hozzátette, amennyiben a termék nevében valamely sajtfajta szerepel, mennyiségét az összetevők felsorolásánál külön ki kell emelni. Ez az információ szintén segíthet az ár-érték arány összehasonlításában.

Variációk lapkasajtra
Variációk lapkasajtraRuzsovics Dorina

Mi kerül még a termékekbe?

Az élelmiszermérnök azt mondja, a termékek minőségénél természetesen a sajttartalom a meghatározó. A jobb termékekhez ezenkívül jellemzően tejalapú komponenseket, például tejsavót használnak fel, de gyakran lehet találkozni növényi alapú összetevőkkel is, mint a növényi zsírok, illetve esetleg keményítővel is.

Az adalékanyagok a termék kialakítása miatt mindenképpen szükségesek, ezektől azonban nem kell megijedni.

Traszkovics Zsolt szerint a sajtkészítmények általában formai hibás sajtokból születnek, melyeket máshogy nem lehetne eladni, de ez persze nem jelentheti azt, hogy lejárt vagy romlott alapanyagok kerülhetnének beléjük.

A legtöbb vásárló számára az áron túl a termék íze a döntő tényező,

ezért amennyiben valaki lapkasajtokat fogyasztana, nem feltétlenül a címke alapján érdemes választania.

Hogyan teszteltünk?

Próbánkhoz a nagy láncok aktuális kínálatából vásároltuk össze a lapkasajtokat, melyeket egy vakteszt keretében kóstoltattuk meg szerkesztőségünk vállalkozó szellemű tagjaival. Ők szigorúan szubjektív, érzékszervi szempontok alapján 1-től 5 pontig értékelték a termékeket, majd ennek alapján a végeredményt átlagolással határoztuk meg.

Alig találtunk köztük értékelhetőt
Alig találtunk köztük értékelhetőtRuzsovics Dorina

3. helyezett: Camping natúr ömlesztett sajtszeletek – 2,66 pont (269 forint/100 g)

Összetevők: sajt 54 százalék, ivóvíz, vaj, tejsavópor, emulgeáló só (E452), módosított keményítő, stabilizátorok (E410, E415, E466).

IMG 9904
Ruzsovics Dorina

A Camping terméke ízre még egészen vállalhatónak tűnt (mármint a többi versenyzőhöz és nem a minőségi sajtokhoz mérten), olvadós, tapadós állaga viszont nem aratott osztatlan sikert. Valaki meg is jegyezte, hogy ha másra nem is, a kenyerek összeragasztására mindenképp alkalmas.

  • Nagyon sápadt, de krémes, és az íze is egész jó.
  • Ha nem tudnám, hogy valami van a számban, akkor nem venném észre.
  • Nem fényes a felülete, de ez talán már jó. Olvadós.
  • Ízre kellemesebb, de még mindig messze van az elvárttól.
  • Ez mindenhová tapad. Szendvicsnek azért jó, mert össze lehet ragasztani vele két kenyeret.
  • Hasonlít egy olvadt sajtra.

2. helyezett: Penny Campus Allgauner ömlesztett sajtkészítmény – 2,83 pont (279 forint/200 g)

Összetevők: sajt 50 százalék, fölözött tej, vaj, sovány tejpor, emulgeáló sók (E452, E339), étkezési só, étkezési sav (citromsav E330).

IMG 9934
Ruzsovics Dorina

A Penny sajtkészítményénél szintén felcsillantak a remény szikrái. Volt, aki például krémes, sajtos ízeket emlegetve kereken öt pontot adott rá. A többiek ugyanakkor már kevésbé rajongtak érte, amiért elsősorban intenzívebb, szerintük sós és kesernyés irányba mutató ízhatását tették felelőssé.

  • Nekem ez tetszik a legjobban. Krémes, sajtos.
  • Na, ez egészen sajtízű volt. Annyira nem, hogy valami jelzőt is találjak rá, de legalább volt.
  • Extra sós, tejszínes.
  • Nagyon keserű, nagyon kellemetlen.
  • Kissé túl intenzív ízű, rögtön az adalékokra gondolok.
  • Kesernyés, de egy fokkal jobb, mint az előzőek.

1. helyezett: SPAR S-Budget ömlesztett sajtkészítmény – 3 pont (349 forint /250 g)

Összetevők: sajt 50  százalék , ivóvíz, sovány tejpor, vaj, tejfehérje, emulgeáló sók (nátrium-citrátok, nátrium-foszfátok, polifoszfátok), édes tejsavópor, étkezési só, étkezési sav (citromsav).

IMG 9926
Ruzsovics Dorina

Vakok között a félszemű. A SPAR saját márkás termékét leginkább így tudnánk jellemezni. Tulajdonképp nem volt büntetően rossz, mondhatni már-már ehetőnek tűnt, és nem is esett szét tesztelőink szájában, akiktől kiérdemelte a „tipikus lapkasajt” jelzőt. Hogy ez mennyire jó vagy rossz dolog, az viszonyítás kérdése. Említést érdemel még a termék kedvező ár-érték aránya is, ami ugyancsak kiemelte a terméket a mezőnyből.

  • Világos és tapadós, úgy sejtem, ez jól olvadna a melegszendvicsen. Voltaképpen nem rossz.
  • Íztelen, de legalább ragad, tapad.
  • Nem esik szét, lehet rágni, az íze nem túl emlékezetes.
  • Egészen kellemes ízű, édeskés, de nem túlzottan.
  • Ez a tipikus lapkasajt. Azaz nem jó, hanem lapka.
  • Egészen ehető.

Futottak még

Ezek a lapkasajtok lecsúsztak a dobogóról, ezért csak röviden, tájékoztató jelleggel értékeljük őket.

4. helyezett: Cheeseland cheddar ízesítésű sajtkészítmény – 2,16 pont (269 forint/150 g)

Azt hittük, hogy a cheddar jelenléte üdítően hat majd a Cheeseland termékénél, de kiderült, hogy nem. Tesztelőinknek sem az íze, sem a színe nem nyerte el a tetszését, és gumiszerű állagára is értekeztek panaszok. „Hát, ez rémes” – mutatott rá valaki.

4. helyezett: Penny Campus toast ömlesztett sajtkészítmény – 2,16 pont (279 forint/200 g)

A Penny második résztvevője elég halovány teljesítményt nyújtott. Kóstolóink azt mondták, hogy fura a színe, alig van valami íze, és az a kevés is hamar eltűnik. Mondjuk, ezen a ponton ennek voltaképpen már örülhettünk is.

6. helyezett: Lidl Milbona toast szendvicsfeltét sajttal – 2 pont (279 forint/200 g)

A Lidl terméke egy kicsit más volt, mint a többi, de a sajt íze sajnos itt is gyengének hatott. Volt, aki kesernyésnek, volt, aki édeskésnek tartotta, és ketten műanyagos bukét éreztek rajta.

6. helyezett: Tesco ömlesztett sajtkészítmény ementáli sajttal – 2 pont (217 forint/150 g)

A Tesco zsírosabb állagú terméke mintha nyomokban emlékeztetett volna a sajtra, ketten ezen felbuzdulva négy pontot adtak rá, ám összességében így is jellegtelennek bizonyult.

8. helyezett Lidl Milbona sandwich szendvicsfeltét sajttal – 1,66 pont (279 forint/200 g)

Ez a Lidl-termék egy tesztelőnket állította maga mellé, aki úgy nyilatkozott, egészen krémes és  sajtos ízű, mások azonban furcsának nevezték és lepontozták. Valakinek az iskolás tízóraik jutottak róla eszébe.

Idén már a kockasajtokat teszteltük, erről az alábbiakban olvashatsz bővebben. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra