Ezekkel a módszerekkel vernek át a Black Friday alatt

Azért, mert Black Friday van, még nem jutsz az év legjobb ajánlataihoz. A sosem látott kedvezmények szó szerint igazak is, mármint valóban nem olyan kedvezményes az a termék, ahogyan azt ők mutatni szeretnék.

Az év legnagyobb akciója, sosem látott kedvezmények, és csak úgy repkednek a százalékok a Black Friday kapcsán, mely most érkezett el a második körhöz. Azaz pénteken újra egy csomó bolt fogja ránk zúdítani az ajánlatözönét, mely szerintük soha vissza nem térő, pedig szimplán csak megtévesztő. 

Hogy a Black Friday kapcsán csak a vevő nem jár jól, azt már a múltkor megírtuk, azóta viszont az is egyértelművé vált, hogy korántsem akkora országos örömünnep ez, mint amilyennek megpróbálják beállítani. Az akciók első ránézésre nagyon jónak tűnnek, ám elég csak minimálisan megkapargatni a felszínt, hogy kiderüljön, az ajánlatok többsége szépen becsomagolt semmi. Kis szerencsével persze köthetsz jó üzletet, de az nem azt jelenti, hogy nagyságrendeket spóroltál. Csupán arról van szó, hogy valamennyivel kevesebbet fizettél, ráadásul valószínűleg decemberben vagy januárban újra belefuthatsz – akár még ennél is jobb – ajánlatokba.

És hogy még mi mindennel próbálkoznak a boltok, egy kiadós gyűjtés során néhány példán keresztül a galériában be is mutatjuk. Ezeken a nem túl szép képeken láthatod, hogyan is működnek a gyakorlatban azok az átverések, melyekkel vagy teljesen hülyének nézik az embert, vagy kissé kozmetikáznának a nem rossz, de azért nem is túl fényes akciókon. Érdemes végignézni már csak azért is, mert mindegyiknél részletesen leírjuk, mi is történt. És azért is, hogy kiderüljön, egy gyors keresés a vásárlás előtt mennyire nagy segítség lehet nemcsak abban, hogy ne verjenek át, hanem hogy pontosan lásd, valóban olyan nagy akcióval van-e dolgod, ahogyan azt a boltok elhitetik veled. 

Minden hónapban és héten vannak hasonló akciók

Teljesen felesleges mindent egy napra tartogatnod, ugyanis a legnagyobb áruházak gyakorlatilag minden hónapban vagy akár hetente hirdetnek hasonló akciókat, csak máshogy hívják őket. Őrült hétvége, iskolakezdés, karácsonyi árzuhanás, szezonindító kiárusítás, nyári shopping napok és még ezernyi név, de a lényeg ugyanaz: kedvezményesen lehet vásárolni. Ha most lemaradtál egy ajánlatról, akkor nagy valószínűséggel hamarosan újra szembe jön majd veled, csak lehet egy másik oldalon futsz bele.

Erre érdemes használnod az árösszehasonlító oldalakat. Arra azonban figyelj, hogy a megbízható, ismert webáruházakat keresd, ugyanis ebben az időszakban főleg virágzik a kamuwebáruházak piaca. Ha tehát nem ismerős a név, nézz utána az áruháznak is az interneten, tanulmányozd át az általános szerződési feltételeket. Ha ilyen nincs, egészen biztos, hogy valami nincs rendben a céggel. Megnézheted a bejegyzett székhelyet is, ebből kiderül, hogy magyar céggel van-e dolgod. Ha még a Google-t is segítségül hívod, akkor kiderülhet az is, hogy melyik cég van egy elhagyatott építkezési területre vagy egy székhelyszolgáltató céghez bejegyezve. A telefonok, tabletek, laptopok esetében pedig jó ha tudod, hogy amelyik túl olcsónak tűnik, az valószínűleg szürkeimportos készülék. Ezekre gyártói garancia helyett esetleg csak bolti garancia érvényes, vagy rejtett költségekkel járhat, ha magyar kezelőfelületet vagy akár gyári töltőt szeretnél hozzá. 

A naiv vásárlót csalogató frázisok 

A Black Friday idején és máskor is divat kiemelni egy-egy hívogató kedvezményt. Ki ne futott volna bele az „akár 80 százalékos kedvezmény” szlogenbe gyakorlatilag bármelyik nagy online kereskedőnél. Aztán legalább háromnegyed órát görgethetett az oldalon, hogy végre találjon egy valóban ilyen kedvezménnyel megvásárolható kutyajátékot vagy zoknit.

A Black Friday és az év többi akciója során nagyjából ugyanazokba a százalékos kedvezményekbe lehet belefutni. A nagy háztartási gépek esetében ez maximum 20 százalék körül mozog, de a telefonok, számítástechnikai termékek is hasonlóak. 30 százalék körüli kedvezmények pedig leginkább a kisebb háztartási gépeknél fellelhetőek. Ott találhatóak ugyanis azok a termékek, mint mondjuk a kávéfőző, kenyérpirító vagy mikrohullámú sütő, ahol vagy egy bizonyos árkategóriában keressük a számunkra legmegfelelőbbet, vagy azt vesszük meg, ami éppen akciós. Ráadásul mondjuk, egy Nespresso-kapszulás kávéfőző pedig valahol egészen biztosan mindig akciós, teljesen felesleges szentségelni, ha esetleg valaki lemaradt a Black Friday-ajánlatról. És nem is szabad csak a százalékokat figyelni, de erre még később kitérünk.

A termékek, melyek sosem kerültek annyiba

432 ezer forint helyett most csak 156 ezer? Nyilvánvalóan hülye, aki kihagyja ezt a remek ajánlatot. Pedig lehet, hogy csak tisztában van azzal, hogy ezek a termékek soha nem kerültek annyiba, amennyi az áthúzott, eredetinek feltüntetett áron szerepel. Ha most felmerül benned a kérdés, hogy ezt nem bünteti-e a Gazdasági Versenyhivatal, akkor a válasz az, hogy de, pontosan ilyenek miatt szokott eljárás indulni áruházak ellen. Lehet, hogy büntetéssel is végződik, de valahogy ennek még sincs olyan visszatartó ereje, hogy ne fussunk bele időről időre ilyen akciókba.

Ha egészen konkrétak akarunk lenni, akkor az alzás TV mellett ott van az a szintén alzás Canon-objektív is, melyet 319 990 forintról áraztak le 179 990 forintra, pedig bárhol 165 ezer forintos ár környékén hozzá lehet jutni – akció nélkül. Az Euronics-nál egy LG alulfagyasztós hűtő gyanús, ennek az eredeti ára 168 738 forint. Mikor találkozott a 990 forintra végződő árak bűvös világában legutóbb valaki egy ilyen eredeti árral? Soha. És láss csodát, a 20 százalékos kedvezményes ár 134 990 forint. Jé, pont egy 990-es ár, mintha csak ebből számolták volna vissza az állítólagos eredeti árat. Ráadásul ez a hűtő 2016 szeptembere óta teljes áron sem sokkal drágább, mint 150 ezer forint, néhány nappal ezelőtt pedig már 127 990 forintért is meg lehetett venni. 

Kedvezményes áron kerül annyiba, mint máshol kedvezmény nélkül

A másik bevett átverés, amikor az üzletek arra hajtanak, hogy meglátod, mekkora kedvezményt kapsz, ettől elborul az agyad, és gondolkodás nélkül rendelsz. Pedig ha egy kicsit jobban szétnéznél, akkor látnád, hogy bár nem ért közvetlen anyagi kár, de nem is jártál jól. Ugyanis pont ugyanannyiért vásároltad meg az adott terméket, amennyibe az máshol is kerül. Ezek az esetek annyiban mások, mint az előbb említettek, hogy valamikor biztosan került annyiba a termék. Mondjuk akkor, amikor megjelent a piacon, de mára már mindenhol lement az ára, nem csak ott, ahol ezt nagy betűkkel hirdetik. Tipikus példa ilyenre egy konzoljáték, mondjuk, az Alzán a Call of Duty, amely most PS4-re 19 százalék kedvezménnyel, 19 390 forint helyett 15–640 forintért vehető meg. A héten már 66-an meg is vették a honlap szerint, szóval biztos jó üzlet lehet, és végül is valóban csak kicsivel drágább így akciósan, mint bárhol máshol. De ilyenbe bele lehet futni az eMAGon is, ahol a PS4 Pókember játéka 24 százalékos kedvezmény után kerül 17 990 forintba, míg máshol 12 ezer forint körül lehet beszerezni. 

Van kedvezmény, de korántsem akkora

Azt hiszed, hogy most aztán féláron vagy 40 százalékkal vettél meg valamit a világpiaci árhoz, vagyis mindenki máshoz képest, közben meg kiderül, hogy spóroltál ugyan, de csak néhány százalékot. Ráadásul hasonló áron máskor is beszerezheted, mert nem most volt ez a termék a legolcsóbb a pályafutása során. Ez egyébként kevésbé bosszantó, mint a többi, mert a kedvezmény azért valamelyest megvan, csak éppen nem olyan nagy, amekkorára érdemes lenne egész évben úgy készülni, mintha egymillió forintot árulnának 1500 forintért.

Igazából erre az egész jelenségre nincs is nagyon más magyarázat, mint hogy ezzel a módszerrel mégiscsak jobban néz ki a 30-40 százalékos kedvezmény, mintha bevallanák, hogy egyébként 15 százalékkal kapod olcsóbban. Például az Euronics-nál a De'Longhi kávéfőző 44 990 forintról lett leakciózva 26 990 forintra, ami így soha vissza nem térő ajánlatnak és az év spórolásának tűnik. Maga az ár tényleg jó, csak éppen áprilisban 30 ezer forint környékén lehetett hozzájutni, máshol pedig 38 ezer forint körül van az ára jelenleg is.

Az Alza nagyobbat kamuzik a Samsung-TV kapcsán, melyet 964 ezer forintos eredeti árról akciózott 529 990 forintra, miközben sehol sincs ilyen magas ára az árösszehasonlítós oldal szerint. Sőt, külön érdekesség, hogy még az Alza esetében sem ezt az akciós árat húzza be az Árukereső adatbázisa, hanem nagy valószínűséggel azt, amennyibe náluk is került eredetileg, ami korántsem a 900 ezres ár, hanem 549 990 forint. Ugyanez a helyzet egyébként a Panasonic Lumix-fényképezőgépnél is. Ez elvileg 220 090 forintról lett 149 990 forintra leárazva, viszont még egy 189 590 forintos alzás árat húz be. Az eMAG a Black Friday-akciózása során saját maga szaladt bele ebbe, ugyanis mikor az akciós ajánlatnál rákattintottál a 220 ezer forintról 99 990 forintra leárazott Samsung-telefon linkjére, az oldalon feljött a még nem akciós ár, ami nagy meglepetésre nem 220 ezer forint volt, hanem 142 990 forint. Vagyis az ajánlat így is jó, csak éppen jobban hangzik, ha azt hiszed, hogy több mint százezer forintot spóroltál, pedig majdnem 50 ezer forintos spórolás miatt sem kellett volna egyébként szégyenkezniük. 

Ne vásárolj csak azért, mert Black Friday van

Most pénteken jön a következő kör, de az összeállításunkból is egyértelmű, hogy sokan trükköznek. Jobb esetben nincs közvetlen károd, csak éppen teljesen hülyének néznek, rosszabb esetben azt hiszed, hogy a lehető legolcsóbban vásároltál, pedig egy kis utánakereséssel több ezer forintot is spórolhattál volna. Ráadásul azt is tévesen gondolod, hogy amennyiben most lemaradsz az akciókról, akkor rosszul jártál. Nem állítjuk, hogy nem lehet kifogni jó ajánlatokat, az viszont egyértelmű, hogy csak azért ne vásárolj, mert nagy kedvezményszázalékot látsz, vagy mert az próbálják elhitetni veled, hogy ők most olyan jó áron adják a termékeket, hogy szinte már ráfizetnek. Az is egyértelmű, hogy az áruházak egy része teljesen hülyére akar venni, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy ne dőlj be nekik, az majd talán rákényszeríti őket, hogy trükközések és átverések és más taktikák helyett igazi akciókkal álljanak ki jövőre a nagyközönség elé. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra