Tippek, hogy könnyebb legyen anyagilag az egyetemista lét

Elkezdődött az iskola, sok középiskolás vagy felsőoktatásban tanuló diák most kezdte meg tanulmányait a szülőktől távol, új városban. Hogyan lehet ezt a fajta önállósodást a legkevesebb pénzből megúszni?

Lassan vége a szeptembernek, mindenki túl van az első iskolai stresszen. Sokan kezdték meg tanulmányaikat új városokban, legyen az egy középiskola kollégiummal, egyetem vagy főiskola távol a kisvárostól és a szülőktől, vagy akár egy teljesen más országban. A képlet viszont ugyanaz: a gyereknek több költőpénzre van szüksége, hiszen el kell látnia magát. De hogyan oldható meg ez a legkönnyebben? Mire figyeljen oda, amikor elindul a felnőtté válás útján? 

A legtöbb diák nem arról híres, hogy szórja a pénzt, vagy ha szórja is, az általában nem a sajátja. Nyilván az iskola a legfontosabb, de azért enni is kell valamit, bulizni is el kell járni, hiszen egyszer fiatal az ember, aztán meg fénymásolgatni a jegyzeteket azoknak, akik a nagy buli után nem tudtak bemenni az órákra. A legtöbb fiatal ilyenkor jön rá igazán, hogy a zsebpénz tényleg zsebpénz volt, és ilyenkor kerül elő a kreatív ételkészítés minden fortélya is, vagyis hogyan lehet minél kevesebb és olcsóbb alapanyagból, kevés erőfeszítéssel laktató és sok kaját előállítani. De spórolni akkor is kell, ha a szülők hétvégente felpakolják egy nagy szatyor kajával. Mutatjuk, hogy mik erre a legjobb tippek, amiket persze nem csak diákok, hanem bárki bevethet. 

Ahhoz, hogy gyorsan spórolni tudj egy kis pénzt, nem kell hatalmas pénzügyi ismeret - már akkor, ha csak a következő bulira való a cél, és nem egy vidéki nyaraló, ahol majd megöregszik az ember. Szóval a következő tippek leginkább a gyors és nem olyan fájó - igaz, nem is vagyonokat spóroló - életmódhoz adnak egy kis segítséget, hiszen a kevésből eleve nagyon nehéz bármennyit is félretenni, de nem lehetetlen. 

Használd ki a kedvezményeidet

Ha diák vagy, a kezedben van a legjobb kedvezményes kártya, mégpedig a diákigazolványod. Használd ki, ameddig csak lehet. A nyilvánvaló utazási kedvezményeken túl is van élet, ott vannak a múzeumok, könyvtárak, amik elengedhetetlenek a tanulás mellé, de akár moziba, sportolni vagy éppen optikushoz is el lehet vinni a diákigazolványt, mert elég sok kedvezmény jár a felmutatójának. 

Keresd a diákakciókat

Sok étterem, mozi vagy akár szórakozóhely is hirdet olyan napokat vagy akciókat, amikor kifejezetten diákokat várnak, és kedvezményes áron lehet fogyasztani, vagy akár két italt kaphatnak egy áráért. 

A diákkedvezmények azért vannak, hogy kihasználják őket.
A diákkedvezmények azért vannak, hogy kihasználják őket.Shutterstock

Bulizás okosba'

Érdemes buli előtt arra is odafigyelni, hogy meddig olcsóbb a jegy, sok helyre például fél áron vagy ingyen lehet bejutni, ha az ember egy kicsit korábban érkezik, mondjuk, éjfél előtt. Vagy ott a házibulik lehetősége, aminek nyilván nem fognak örülni a szomszédok, de nem feltétlenül kell diszkót csinálni a lakásból, lehet egy játszós estét tartani vagy csak beszélgetni. Ráadásul ha mindenki visz magával italt és valami rágcsálnivalót, akkor tényleg nem fog senkinek sokba kerülni az este. 

Bankszámla diákoknak

Sok kicsi sokra megy alapon érdemes átnézned a bankszámládat is, és ha esetleg kihagytál egy évet és dolgoztál, vagy új számlát nyitsz, akkor mindenképpen olyat érdemes választani, ami kifejezetten diákoknak szól, ez ugyanis általában jobb konstrukciókat nyújt és olcsóbb, mintha sima lakossági számlát nyitsz. 

Használt áruk

A tankönyvek és szakkönyvek beszerzése tetemes összeget jelent, ezért talán mondani sem kell, hogy érdemes ezeket másodkézből beszerezni, ráadásul egy kis szerencsével jövőre ilyen tájban jó áron túl is tudsz majd adni rajtuk, szóval akár egy kis visszatérő befektetésnek is tekintheted a szakirodalmakat. 

Bevásárlás tökéletesítése

Óvakodj a kis éjjel-nappaliktól, mert általában ott minden drágább, mintha egy nagyobb közértbe mennél. Ha pedig tudod, hogy milyen nagyobb lánc üzletei vannak a közeledben, akkor irány az internet és az akciós újságok, próbáld az étkezéseid aszerint megtervezni előre, hogy éppen hol mi akciós. Ismerkedj meg a saját márkás termékekkel, amik sokszor leverik az ismertebb márkákat - nem csak árban, de ízben is. 

Csomagolj ebédet

Ha késő délutánig/estig tartanak az óráid, akkor egy kis hideg vacsorát is. Egészen biztosan sokat spórolhatsz, ha nem az iskola büféjében akarsz jóllakni, hanem azzal, amit magaddal viszel, főleg ha olyan szerencsés helyzetben vagy, hogy az ebédlőben a mikrót is tudod használni. 

Lehet, hogy telefonszolgáltatót kell váltanod

Nézd át, hol milyen csomag van, főleg, ha nem köt semmiféle hűségidő ahhoz, amiben most vagy. Vedd elő az éppen aktuális számlád, és nézd meg, hogy mennyi adatforgalmad van, mennyit telefonáltál, hogy ezek alapján a legjobb csomagot válaszdhasd ki magadnak. Nem biztos, hogy szükséged van a korlátlan beszélgetésre, ha egyébként sem beszélsz olyan sokat a telefonon, de lehet, hogy van olyan csomag, ahol például az adatforgalmad korlátlan, és többé nem kell kiegészítő internetet venned, vagy akár az albérletben is lemondhatod az internet-előfizetést. 

Olcsóbb vagy akár ingyenes hobbik

Mielőtt megvennéd a bérleted az edzőterembe, nézz körbe, hogy van-e a közeledben szabadtéri edzőpark, vagy az iskolában vagy a kollégiumban van-e olyan terem, amit akár ingyen is használhatsz. Ha pedig például szeretsz koncertekre járni, akkor keresd kezdő helyi zenekarok ingyenes, vagy olcsó bulijait, ki tudja milyen új nagy nevek alakulását fedezheted fel így első kézből, ráadásul olcsón. 

Sétálj és biciklizz

Ha nincs a város két végén az iskolád és a lakhelyed, vagy ha egyben le akarod tudni a sportolást és a spórolást is, akkor bérlet és kondibérlet helyett elég, ha minden nap sétálsz vagy biciklizel, de kipróbálhatod a rollerezést is. 

Ha nem spórolni, hanem keresni szeretnél, akkor irány a diákmunka.
Ha nem spórolni, hanem keresni szeretnél, akkor irány a diákmunka.Shutterstock

Irány a diákmunka

Manapság már nem a szórólapozásban merül ki a diákmunka, és nem csak nyáron várják a fiatalok segítségét. Érdemes szétnézned a piacon, eljárnod állásbörzékre, ahol kifejezetten diákokat keresnek, mert egész jól ki lehet egészíteni a zsebpénzt, a szülőket is lehet egy kicsit tehermentesíteni, ha a szabad délelőttök vagy délutánok munkával telnek. Ráadásul egyre több cég hirdet meg gyakornoki programot, ami kifejezetten hasznos szakmai tapasztalatokkal lát el, vagy akár később fix munkahelyet és karriert biztosít. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra