Hivatalos: az idősebb korosztály uralja a Facebookot

Úgy tűnik, hogy Magyarországon a Facebook nem a fiatalok játszótere, sokkal inkább az idősebb generáció lelkes és hűséges kommentelő.

5000 fő bevonásával készült Facebook-körkép, amiből kiderül, hogyan is használják a közösségi oldalt a magyarok. Kiderült, hogy az 55 év felettiek a leglelkesebb és leghűségesebb facebookozók, és arra is fény derült, hogy hogyan viszonyulnak a magyarok a közösségi oldalon megjelenő hirdetésekhez: akár még fizetni is hajlandóak lennének, hogy eltűnjenek, pedig néha vásárolnak is ez alapján. 

Máshogy használják a fiatalok és az idősebbek

A felmérést a Szeretlek Magyarország olvasóinak bevonásával készítette a Be Social, és többek között rámutat arra, hogy a fiatalabbak az átlagosnál ritkábban és kevesebb tartalmat megosztva használják a Facebookot, és akkor is inkább szórakozni szeretnének vagy az ismerőseik posztjait olvasgatni, míg az idősebbek gyakrabban facebookoznak, és innen elégítik ki a hírigényüket is.

Offline kikapcsolódás a Facebookkal

A felmérés sok esetben visszaigazolta az előzetes elképzeléseket, de Joanelli Tamás, a Be Social ügyvezetője az egyik legnagyobb meglepetésnek azt tartotta, hogy mekkora jelentősége van az eseményeknek a Facebookon, különösen a budapestiek körében: csaknem kétharmaduk jutott már el olyan eseményre, amire a Facebookon bukkant rá. 

Programok keresésére nagyon jó a Facebook
Programok keresésére nagyon jó a FacebookShutterstock

Azt hisszük, csak a lényeges dolgokat posztoljuk ki

A válaszolók 70 százaléka naponta többször használja a Facebookot, csak kevesebb mint 5 százalékuk használja ritkábban, mint hetente. A legrendszeresebb felhasználónak a 18-55 év közöttiek csoportja bizonyul: 83 százalékuk naponta többször használja a Facebookot. A 18 év alattiaknál a legnagyobb az aránya (13 százalék) a Facebookot ritkábban, mint hetente használóknak.

A legtöbb felhasználónak 100 és 500 közötti ismerőse van (53 százalék), minden tizediknek azonban 1000-nél is több, kérdés persze, hogy ebből mennyit ismernének meg az utcán is.

A megkérdezettek legnagyobb aránya (59 százalék) csak akkor posztol az üzenőfalára, ha valami igazán lényegesről akar beszámolni, bár a kutatás nem tér ki rá, de mi szólunk, hogy az ebéded, vacsorád, vagy az, hogy voltál edzeni, nem feltétlenül lényeges. Tíz százalékuk akár naponta többször is tesz közzé bejegyzéseket, 15 százalékuk pedig soha. Úgy tűnik, az 55 évesnél idősebbek aktívabbak ezen a téren, mivel 26 százalékuk naponta többször is posztol.

A felhasználók csupán 7 százaléka állítja azt, hogy nem kommentel tartalmakat, nem nyomogat reakciógombokat, inkább csak olvas. Hozzászólásban élen járnak azok, akik egyébként naponta többször is posztolnak – 91,7 százalékuk szokott kommentelni, és az 55 év felettiek – náluk 85% ez az arány.

Pletykák, vicces és cuki videók

A kérdésre, hogy miért használják a Facebookot, a három leggyakrabban adott válasz: 1. ismerősökről megtudni mindenfélét (63 százalék), vicces dolgok miatt (59 százalék), híreket innen olvasnak (55 százalék). /Több választ is megjelölhettek a megkérdezettek/.

Változik a sorrend, ha a generációs bontást nézzük: ahogy idősödnek a felhasználók, úgy válnak egyre fontosabbá számukra a hírek. A 18-36 éves korosztálynál a harmadik helyen áll a rangsorban, a 36-55 közöttieknél már második, míg az 55 évesnél idősebbeknél vezeti a listát. A budapesti válaszadóknál az eseményekről való értesülés a legfőbb vonzerő a Facebookon – ez áll náluk az első helyen.

A tartalmak között a legnépszerűbbek egyértelműen az ismerősök bejegyzései (68 százalék), ezután jönnek a követett oldalak tartalmai (55 százalék), majd a szórakoztató tartalmak (54 százalék). A legkevésbé az ismert emberek posztjai (28 százalék) hozzák lázba a felhasználókat. Azok, akik ezernél több ismerőssel rendelkeznek, a híreket jobban kedvelik az átlagosnál, és a saját ismerőseik posztjai is jobban érdeklik őket.

Az álhírek bizonyulnak a legnagyobb ellenségnek, ha lehetne, ezeket a tartalmakat kerülnék ki a legnagyobb arányban (90 százalék),de idegesítő bír lenni az is, ha valaki egy jelentéktelen eseményről indít élő közvetítést (65 százalék), vagy ha mindig lefotózza és kiposztolja, mit evett (53 százalék). A legkevésbé zavarónak az bizonyul, ha valaki a sporttevékenységéről számol be – 29 százalékos említést kapott ez a lehetőség.

Messengert használunk, de jön fel a stories is

Az egyes funkciók közül a Messengert használják a legtöbben és a leggyakrabban (76 százalék naponta többször), de népszerűnek mondhatók még a Csoportok (23 százalék) is. Az Állások és a Marketplace iránt már nincs ekkora érdeklődés. A Játékok funkció pedig az 55 év felettiek körében a legnépszerűbb: 16%-uk használja naponta többször.

Az élőzés a 18 év alattiaknál igazán menő: közel minden ötödik fiatal indított már élő közvetítést a Facebookon - előbb tértünk ki rá, hogy sokszor teljesen jelentéktelen dolgokról is, én például több embert is láttam, aki augusztus 20-án bűn rossz minőségben közvetítette a tűzijátékot. A Facebook Storiest egyre többen nézegetik – csak a válaszolók 25 százaléka mondta, hogy még soha nem kukkantott bele. A fiatalabb korosztály (18 év alattiak) körében egyértelműen népszerűbb ez a lehetőség: 45 százalékuk nézegeti gyakran a történeteket. Ezzel szemben az 55 felettieknél 100-ból mindössze 5-en gyakori nézői a Stories-nak, 38 százalékuk pedig még soha nem látta.

Az idősebb korosztály a leghűségesebb.
Az idősebb korosztály a leghűségesebb.Shutterstock

A Facebookon túl is van élet

Egyértelműen a YouTube (76 százalék) és az Instagram (72 százalék) vezeti a rangsort azoknál az oldalaknál, ahova szintén van regisztrációjuk, és hetente egyszer be is lépnek a felhasználók. Csak jóval leszakadva következik a Snapchat, 31 százalékkal. Utolsó helyen a LinkedIn áll, 8 százalékkal. Más a sorrend a 18 éven aluliaknál: ők az Instagramot használják legtöbbet (96 százalék) a Facebook mellett, majd következik a YouTube (86 százalék) és a Snapchat (77 százalék). Érdekes, hogy náluk a Muiscally is 62 százalékos aránnyal van jelen a listán, az meg érthető, hogy a LinkedIn még nem az ő terepük. 

Minden 5. magyar facebookozó gondolt már arra, hogy felfüggessze a fiókját, sőt, 18 százalék azok aránya, akik ezt már meg is tették. A válaszolók 40 százalékának még soha nem fordult meg a fejében, hogy törölje magát a Facebookról, ellenben 8 százalékuk most is fontolgatja, hogy ezt meg kellene lépnie. A Facebook leghűségesebb barátai az 55 évesnél idősebbek: 55 százalékuknak még nem jutott eszébe, hogy elhagyja a közösségi oldalt.

Jöhet a fizetős Facebook?

Legfeljebb ezer forintot hajlandó fizetni minden ötödik magyar a Facebook használatáért, ha esetleg az előfizetésért cserébe reklámmentesség jár, akkor 26 százalékra nő az arányuk. A megkérdezettek háromnegyede azonban úgy van vele, hogy ha fizetni kell a Facebookért, akkor már inkább nincs is rá szüksége.

Egyébként a Facebook jövőjét nem látják túl fényesnek a magyarok: a megkérdezettek 46 százaléka azt mondta, hogy bárikor jöhet valami új kezdeményezés, amelyik átveszi a Facebook helyét. 14 százalék pedig úgy gondolja, hogy a Facebooknak még okozhat gondokat az adatvédelmi botrány. A legbizakodóbbak a Facebook jövőjét illetően azok, akik naponta többször is posztolnak: 36 százalékuk véli úgy, hogy a Facebook sok pozitívat adott eddig is, lesznek még új, izgalmas fejlesztései, vagyis a Facebook örök és elpusztíthatatlan.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek