Hová tűnnek el a fél pár zoknik? És hogy? És miért?

Komisz zoknignómok, háztartási fekete lyukak vagy egyszerűen csak a trehányság következménye? Az emberiség már viszonylag régóta próbál magyarázatot találni az árván maradó zoknik rejtélyére.

Gondolkoztál már rajta, hogy mi történhetett azokkal a zoknijaiddal, amelyek egyik napról a másikra nyomtalanul eltűntek? Nem fér a fejedbe, hogy miért mindig csak az egyik felük szívódik fel? Nem vagy vele egyedül! A kérdés még magát Stephen Hawkingot sem hagyta nyugodni. Azt, hogy pontosan hány zoknikárosult élhet a világban, senki nem tudja, az viszont mindenesetre önmagában is elég riasztó adat, hogy havonta átlagosan 1,3 zokninak (vagyis éves szinten 15 darabnak) veszik el a párja. A Samsung most az elveszett zoknik emléknapja kapcsán ásta bele magát a témába, hogy a végére járjon, milyen sorsra juthatnak. 

Úgynevezett eltűnési index

A Dr. Simon Moore pszichológus és Geoff Ellis statisztikus vezetésével végzett felmérés alapján – melynek keretében közel 2000 válaszadó „teregette ki a szennyest” – a fél pár zoknik eltűnésének gyakorisága leginkább a mosási szokásokon és a pszichológiai tényezőkön múlik.

„A kutatás eredményeként kiderült, hogy a szennyes ruhák mennyisége (L), ami az egy háztartásban élők számával (p) és a mosás gyakoriságával (f) növekszik; a mosási szokások összetettsége (C), azaz, hogy hány adagba válogatjuk és mossuk a ruhákat (t), illetve mennyi zoknit mosunk (s), továbbá az, hogy mennyire állunk pozitívan a mosáshoz (P), és mekkora figyelmet szentelünk a mosás előtti előkészületeknek (A) - átvizsgáljuk-e a zsebeket, lehajtjuk-e az ingujjakat, széthajtogatjuk-e a zoknikat - egyaránt befolyásolják a zoknik eltűnésének valószínűségét.”

Ebből a pompás felismerésből aztán megszületett a zoknik eltűnési egyenlete, vagyis az alábbi képlet, ami nagyjából megmutatja a várható veszteség mértékét. Minél nagyobb szám jön ki, annál nagyobb a zoknik eltűnésének valószínűsége.

A zoknik eltűnésének valószínűsége = [L(p x f)+C(t x s)]-(PA x A)

A tudomány válasza az eltűnt zoknik rejtélyére
A tudomány válasza az eltűnt zoknik rejtélyéreSamsung

Százezres nagyságrendű zoknikárok

Egy átlagos háztartásban hetente 2,45 alkalommal indítják be a mosógépet. A válaszadók ötöde ilyenkor attól szokott tartani, hogy összemossák a színeket, ezért ők kiemelt figyelmet szentelnek a szortírozásnak. A megkérdezettek 16 százaléka viszont egyenesen időpazarlásként éli meg a mosást, ezért a lehető legkevesebb időt fordítja rá. Ezek a tényezők mind közrejátszanak abban, hogy

életünk során körülbelül 1264 pár zoknink marad árván, így 300 forintos darabárral számolva akár 380 ezer (!) forintnyi kárunk származhat a zoknik elvesztéséből.

Oké, de hova tűnnek?

A kutatás szerint az elveszett példányok a legtöbb esetben a radiátor mögül, illetve a bútorok alól kerülnek elő, nagyon úgy tűnik tehát, hogy nem valamilyen természetfeletti jelenség áll a háttérben (hacsak nem a zoknignómok hordják oda, bár erre vonatkozó bizonyíték egyelőre nincsen). Szintén előfordul, hogy a zoknik véletlenül rossz kupacba kerülnek, ezért külön mossuk ki őket. Így nem csupán elkeverednek, de akár a színük és az anyaguk minősége is változhat, ami a párosításnál alaposan megnehezítheti az azonosításukat. A harmadik lehetséges ok szintén az emberi hanyagságból fakad: a figyelmetlenül párosított zoknik a következő mosásnál már nem feltétlenül találnak egymásra. 

Általában ez a vége
Általában ez a végeShutterstock

Színes zokni = balszerencse

Zoknijaid hosszú távú kilátásaiba az is beleszólhat, hogy milyen a színük. Az egyszínű, színes darabok sűrűbben vesznek oda (az eltűnt zoknik 55 százaléka ilyen típusú), mint egyszínű fehér és mintás társaik. Szóval, ha nem akarod a zoknijaidat örök magányra ítélni, már a vásárlásnál is érdemes odafigyelned!

Ha pedig mégsem mondunk le szívesen a színes darabokról, egy kis odafigyeléssel és a megfelelő mosógép kiválasztásával felszámolhatjuk a fél pár zoknikat rejtő fiókunkat

– tanácsolja a Samsung.

Amikor a mosógép a hibás

A zoknik tömeges eltűnése mögött néha nem az emberi tevékenység, hanem a technika ördöge áll, egy kaliforniai pár ezt pedig a saját bőrén is megtapasztalhatta. Cathy Hinz a BoredPandán kürtölte világgá, hogy férje milyen szokatlan felfedezést tett egy hibás mosógép javítása közben. Amikor ugyanis a férfi eltávolította a készülék alsó paneljét, a következő látvány tárult a szeme elé:

A falánk mosógép
A falánk mosógépTwitter

Az asszony szerint a mosógép a tucatnyi zokni mellett egy alsógatyát, egy hitelkártyát és hét dollárnyi aprót zabált fel, de legalább így kiderült, hogy nem az elmeállapotukkal van a baj.

Ha legközelebb eltűnnek a zoknijaid, emlékezz erre! Lehet, hogy csak a mosógéped éhes!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek