Leteszteltük az emberiség legnagyobb ellenségét

Jó az, ha már egy mérleg is beleokoskodik az életünkbe?

A mérleg a világ egyik legjobban gyűlölt háztartási kiegészítője. Na, nem a konyhai, mert az esetek többségében arra nem vetítünk akkora ellenszenvet, mint a fürdőszobai társára. Ez az az eszköz, ami csak nagyon ritkán tud velünk jót tenni. Valaki azért utálja, mert sokat mutat, valaki pedig azért mert keveset, és csak néhány olyan szerencsés van, aki nem kerüli el általában nagy ívben, nehogy véletlenül rálépjen. Eddig csak a testsúlyt mutatta, de a mérlegek új generációjából ennél sokkal több infót is ki lehet nyerni, de kérdés, hogy mennyire hihetünk neki. 

Mire jók?

Három mérleget teszteltünk, három gyártótól, három árkategóriában. Testsúlyt mérni már nem nagy kunszt, az sem olyan izgalmas, ha a betáplált adatok alapján kiszámolja a BMI-t, hiszen az interneten számtalan kalkulátor van, ami szintén tudja ugyanezt. Az általunk vizsgált mérlegek viszont nem állnak meg ennyinél, hanem legalább testzsírszázalékot is néznek, illetve az applikációnak köszönhetően folyamatosan nyomon követhető a változás. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire mérnek pontosan, mennyire egyszerű kezelni őket, és mi az, amivel többet tudnak, mint ha egy hagyományos mérleg mellett kockás füzetben vezetem a súlyingadozásomat. 

Mit ígérnek? 

Huawei Ah 100 okosmérleg - 11 ezer forint körül megvásárolható

A Huawei terméke volt a legolcsóbb a tesztben, egy sima letisztult, fehér mérleget kell elképelni, ami 150 kg-ig mér. A testsúlyon kívül megállapítja, mennyi a testzsírszázalékod, méri az izomtömeget, a vízháztartás százalékos arányát, a zsigeri zsírt, a csontok ásványianyag-tartalmát és az alapanyagcsere sebességét. 

Fitbit Aria 2- 30 ezer forint körül megvásárolható 

Szintén letisztult a Fitbit mérlege, mondjuk elsőre felmerül a kérdés, hogy milyen lehet egy túlzásokba esett mérleg, de arra a válaszunk az, hogy mondjuk ilyen. A testtömeg mellett kiszámolja a BMI-t, és mér testzsírszázalékot is. A nagy előnye, hogy jól párosítható Fitbit aktivitásmérőkkel, így a személyes profilban szépen látható lesz majd, hogy melyik tevékenység hogyan hatott a súlyunk alakulására. 

Nokia Body Cardio - 53 ezer forint körül beszerezhető

A legdrágább darab már pulzust is mér, és ez ígéri a legösszetettebb mérést. Ezt is össze lehet párosítani egy telefonos alkalmazáson keresztül a Nokia, vagy előző nevén Withings eszközökkel, így az olyan adatok mellett, mint a testzsírszázaléka vagy az izomtömeg mellett azt is látni fogod, hogy mondjuk mennyit aludtál előző este. 

Hogyan működnek? 

Az elsőre is elég sci-fi, hogy egy kis mérleg mégis hogyan tudja elemezni a csonttömegemet, mikor összesen a talpam érintkezik a felületével. A válaszhoz és a teszthez segítségül hívtuk Hámori Blanka személyi edzőt, ő segített nekünk abban is, hogy ne a szerkesztőség tagjainak testanalízisével riogassuk az olvasókat, hanem olyasvalakiével, aki nem áll rettegve a mérlegre. 

A készülékek által mért adatokat az Inbody testösszetétel analizáló orvosi műszer adataival vetettük össze. Hámori Blanka elmondta, hogy a legnagyobb különbség a mérlegek és az Inbody között az, hogy utóbbi valóban mér, méghozzá 8 pontos érintkezésen 3-7 frekvencián, sőt van olyan típus is, ami 40 adatot mér és kalkulál, és még a sejten belüli és sejten kívüli folyadékokról is megtudhatunk mindent, míg a mérlegek betáplált adatok alapján besorolnak. 

A profi szerkezet nem az a kategória, amit bárki otthonra betolhat a fürdőszobába, hiszen az ára nagyjából egy új személygépjármű árával vetekszik, viszont például Blankáéknál a Corner Fitnessben is bizonyos időközönként ott van, és pontos képet lehet kapni arról, hogy mennyit fejlődött az ember mondjuk egy fél év alatt. 

Huawei mérleg

Mit tud? Ha megvan a 4 darab AAA elem, akkor ezzel lesz a legkönnyebb dolgod, legalábbis nekünk ez volt az, ami pöccre csatlakozott a telefonhoz és az alkalmazáshoz, azonnal mért és szinkronizált, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Maga az applikáció nagyon egyszerűen kezelhető, átlátható, be lehet álltani célsúlyt, és nyomon lehet követni a trendeket is, vagyis hogy hogyan változott a testtömeg, testzsír és az izomtömeg egy hét, hónap vagy év alatt. Ami nagy segítség, hogy magyarul is elérhető az alkalmazás, vagyis valóban nem lesz senkinek gondja azzal, hogy a testzsírszázalékot összekeveri a zsigeri zsírszinttel, az pedig még nagyobb segítség, hogy el is magyarázza magyarul mindezt. 

Mit mért? Összehasonlítva az Inbodyval, a súlyra és a BMI-re ugyanazt mondta, ahogyan a zsigeri zsír is ugyanannyi volt mindkét gépnél. A testzsírszázalékban viszont jelentős az eltérés, a Huawei mérleg szerint Blanka 29,6 százalékával már-már elhízottnak számít, az Inbody szerint viszont minden a legnagyobb rendben, mindössze 20,7 százalékos ugyanez az érték. Az alapanyagcseréje a mérleg szerint 1619 kcal naponta, az Inbody szerint 1660 kcal. Az Inbody a vízmennyiséget literben méri, ez Blanka esetében 43,6 liter, a mérleg viszont százalékban, ami 48,7 százalék lett. 

Fitbit Aria 2

Mit tud? Kisebb nehézségekbe ütközött a telepítés, első körben mindent tökéletesnek hittünk, de aztán mégsem mért semmit. Egy kis pihentetés, majd két teljes reset segített a helyzeten. Ja, én még valami, mindenképpen szeretne felmenni a wifire, a bluetooth neki nem elég.

A Fitbit alkalmazása gyakorlatilag olyan mint egy napló, a mérlegelésen túl ide kerülnek az edzések, főleg ha az aktivitásmérőd is Fitbit, illetve itt lehet vezetni azt is, hogy mit ettél és mennyit ittál. Amivel mégis több mintha ugyanezen adatokat egy kockás füzetbe vezetnéd az a közösségi életérzés. Az alkalmazásokon belül vannak különböző kihívások, amikre az ismerősöket is meghívhatod, már ha nekik is van ilyen aktivitásmérőjük. Itt olyanokra kell gondolni, minthogy egy hét alatt ki lép többet. Vagy aki mondjuk New Yorkban él, csatlakozhat egy olyan kalandhoz, hogy minden nap más nevezetességhez kell elsétálnia, így egyszerre edzi magát és fedezi fel a várost. Vannak előre betáplált edzések, mint mondjuk egy 30 perces kardióóra, vagy személyi edzőnek is használhatod, hogy valaki néha futás közben biztasson, hogy gyorsabban. Mivel csak angolul működik, így nyelvgyakorlásnak sem utolsó, ráadásul az ígéretek szerint képes az edzéseket a betáplált adatokhoz igazítani, vagyis nem futtat meg ugyanúgy egy maratonra készülő félprofit, mint egy teljesen kezdő embert, aki 400 méter után kifullad. 

Mit mért? Az ereményei szerint Blanka 70 dekával több mint az Inbody szerint, a BMI ehhez mérten változott, a testzsírra ez a készülék 25 százalékot írt, míg az orvosi műszer 20,7 százalékot. 

Nokia Body Cardio

Mit tud? A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy hogyan lehet váltogatni a felhasználói fiókok között, aztán kiderült, hogy az irányítás a talpaddal történik, úgy válthatsz, amerre dőlsz. A beüzemelésben az vette el a legtöbb időt, hogy frissítette magát a mérleg, de mikor ezzel végzett, és arra is rájöttünk, hogyan lehet a saját profilunkban mérni az adatokat, akkor ment minden mint a karikacsapás. Ez volt az a készülék, ami látszólag nagyon komolyan vette, hogy a tökéletes testpozícióban mérjen, ezért amíg nem volt pontosan ott és pontosan úgy a lábad a mérlegen, ahogyan kellett, csak korrigálta a testhelyzeted. Szintén pozitívum, hogy ennek a mérlegnek saját akkumulátora van, vagyis lehet tölteni, míg a többi elemmel működik. 

Az alkalmazása könnyen használható, szintén hozzákapcsolhatsz Nokia aktivitásmérőket, és itt is feljegyezheted azt is, hogy mit ettél. Ha külön edzések nem is, de olyan kihívások itt is vannak, mint hogy hetente egyszer több mint 10 ezer lépést tegyél meg. Különböző programokhoz is lehet csatlakozni: például van 44 hetes terhességi tracker, amikor a testsúly és különböző adatok elemzése segít hetente, illetve tanácsokkal lát el, de van 8 hetes zsírégető program is, ami ahhoz ad tippeket és tanácsokat, hogy hogyan tudod csökkenteni a testzsírszázalékod. 

Mit mért? 75,3 kg volt Blanka nagyjából 4 perccel azután, hogy a Nokia mérlege 75,7 kg-ot mutatott, a kettő között csak annyi történt, hogy nagyjából tíz lépcsőfokot mentünk lefelé, de ha ez ilyen jól fogyaszt, akkor állandóan lefelé fogunk lépcsőzni. A testzsírtömege 25,2 százalék volt, ugyanez a műszerrel 20,7 százalék lett, 53,2 százalékot írt a vízmennyiségre, ami a Huawei esetében ugye 48,7 százalék volt, és 53,5 kg-ra értékelte az izomsúlyt, ami pedig 50,7 volt a másik márkánál. Itt tesszük hozzá, hogy,  az Inbody nem így mér, hanem különböző területekre bontva, hogy kiderüljön, hogy például a bal lábadon háfom kilóval több izom van mint a jobbon, mert mondjuk nemég megsérültél, és nem terhelted annyira. Egyébként ezt az értéket összeadva az Inbody esetében is nagyjából 50 kg jön ki, tehát iránymutatónak nem rossz a mérleg. Ja, és mért pulzust is, amit például a profi gép nem. 

Ne erre tegyük fel a fogyókúrát

Ami a tesztből kiderült, hogy ezek az okosmérlegek arra jók, hogy kicsit jobban odafigyeljünk magunkra, hogy legyen egy iránymutatásunk, min és hogyan is kellene változtatni. Arra is jó lehet, ha valaki nyomon szeretné követni szép grafikonokkal tarkítva a fogyását vagy izmosodását. Azt nem állítjuk, hogy mindenben a legpontosabb adatot kapod, ezért érdemes azt jól átgondolni, hogy pontosan mennyit ér meg neked egy olyan mérleg, aminek az adatai csak iránymutatóak, vagy hogy elég-e az ha ritkábban kapsz adatokat, amik viszont megbízhatóak. És egy valamit jól jegyezz meg, a tesztelt termékek közül mindegyik magasabb testzsírszázalékot mutatott, mint az orvosi műszer, vagyis nem kell azonnal idegösszeomlást kapni, hanem csak iránymutatónak használni a kapott adatokat, és ehhez mérten edzeni. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra