A nyers víz nem iható, a kávé nem végbélbe öntendő

Az egészséges életmód szélsőséges mániái legkevésbé az egészségről szólnak.

Egészségesen élni jó dolog, szép törekvés, és valóban nagyon hasznos odafigyelni arra, hogy mit eszik az ember, mennyit és milyen rendszerességgel. Azonban néha felbukkannak olyan újdonságok, amiket nem árt fenntartással kezelni. Ilyen például a nyers, vagy kezeletlen víz, illetve Gwyneth Paltrownak köszönhetően a kávébeöntés. Igen, ez olyan mint a rendes beöntés, csak kávéval. 

A "raw water" (vagy nevezzük nyers víznek) a Szilícium-völgy rengeteg pénzt kereső, ám életösztönben nem bővelkedő fiataljainak legújabb mániája. Alapvetés ugye, hogy minden, amihez hozzáér egy nagy multi, az rossz, és minden, ami a természetből jön mindenfajta emberi beavatkozás nélkül, az jó. A nyers vizet palackozva árulják például San Franciscóban, ahol 2,5 gallon, nagyjából 9,5 liternyi víz kerül 36,99 dollárba, vagyis alig pár száz forinttal kevesebbe, mint 10 ezer forint. (Ha visszaviszed a palackot, akkor mindössze 4000 forint körül kell fizetned a forrásvízért)

shutterstock 760456018

A könnyű pénz a legjobb pénz

Több startup is felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, és többen is vállalják, hogy házhoz szállítják a kezeletlen vizet, ami szerintük teljesen más ízű, selymesebb, finomabb és eleve tiszta természet a lecsengése. A Zero Mass Water System pedig már addig ment, hogy olyan paneleket árul, amik a környezetből kötik meg az életető erőt jelentő vizet. Gyakorlatilag ugyanazt kell elképzelni, mintha egy páramentesítő készüléket üzemeltetnél, csak az összegyűjtött vizet nem kiöntik, hanem szépen pohárba töltik és elégedetten megisszák. Aki most azt hiszi, hogy erre biztosan nincs igény, annak eláruljuk, hogy a cég néhány év alatt 24 millió dollárt kaszált a hihetetlennek tűnő ötletével, és a helyi kis bioboltok akár naponta 900 gallonnyi kezeletlen vizet képesek eladni azoknak, akik nem hisznek sem a csapvízben, sem a gonosz multik által tisztított, palackozott vízben. 

Beszálltak a konspirációs teóriákban hívők is

A vizet alapvetően nem azért tisztítják meg a gonosz multik és palackozók, hogy az értékes tápanyagokat és ásványi elemeket kivegyék belőle, hogy aztán azt külön eladhassák, vagy csak kidobják a kukába, hanem azért, hogy ne szedjék betegségek az áldozataikat. A nyers vízben hívők attól tartanak, hogy az UV-fényes fertőtlenítés is megöli a hasznos probiotikumokat, és rendkívül boldogok attól, ha sikerül méregteleníteni magukat, vagyis ha napokig megy a hasuk. A bizniszbe természetesen beszálltak azok is, akik az összeesküvés-elméletekben hisznek, és akik szerint a kormány tudatosan mérgezi az egyébként is különféle gyógyszermaradványokat, többek között fogamzásgátlót is tartalmazó csapvizet. A Live Water nevű, egyébként nagyon sikeres vállalkozás vezetője is azt mondja, hogy az is bizonyítja, hogy az ő vize tele van élettel, hogy egy holdtölte alatt megromlik, ez pedig abból derül ki, hogy bezöldül. Bezzeg a palackozott halott víz, sosem. "Csapvíz? Szennyvizet árulnak fogamzásgátló tablettával. Klór kerül bele, és fluoroid. Hívhatnak konteo-hívőnek, de ez egy tudatkontrolláló szer, semmilyen hatása sincs a fogak egészségére" - mondja Mukhande Singh, született Christopher Sandborn, a cég vezetője. Egyébként tudományos kutatások nem támasztják alá a szavát, arra vonatkozóan viszont van bizonyíték, hogy a fluorid jót tesz a fogaknak. 

Mindenfajta vizet meginni rossz

Ezt nem csak a józan ész mondja, hanem minden élelmiszerbiztonsággal foglalkozó szakember is. A kezeletlen vízben különféle mikroorganizmusok tenyésznek. Ezek tények, nem véletlenül jelent gondot sok helyen, hogy megfelelő minőségű ivóvízhez jussanak az emberek olyan területeken is, ami éppen sivatag. A WHO szerint az emberek harmada nem jut egészséges ivóvízhez, ami jelen esetben nem azt jelenti, hogy egyáltalán semmilyen vízhez nincs hozzáférése, hanem hogy ez a víz nincs kellőképpen tisztítva, és tele van olyan kórokozókkal, amik hasmenéses megbetegedéssel járnak. Évente pedig  több mint 360 ezer 5 év alatti gyermek veszti életét emiatt. 

Igazából már az egyiptomi vagy a görög társadalmak is dolgoztak azon, hogy megtisztítsák a vizet, különböző anyagokon szűrték meg, illetve forralták fel a vizet, mielőtt megitták volna, illetve a modern társadalmakban is a kolera és tífusz elleni küzdelem egyik legnagyobb eredményének azt tartják, hogy sikerült az ivóvizet megtisztítani  a kórokozóktól. 

shutterstock 400659769

A forrásvíz sem tuti

A forrás „a felszín alatti víz természetes felszínre bukkanása, ha a vízhozama tartósan meghaladja az 5 liter/percet, akkor is, ha időszakosan elapad" - áll a Forrásvízőrző szervezet honlapján, ahonnan az is kiderül, hogy 6505 vízfakadást tartanak nyilván Magyarországon, de ebből 3534 forrás a vízhozamkritérium miatt. Az azonban sokkal nehezebben deríthető ki, hogy melyik forrás vize iható és melyik nem. Leginkább azért, mert nehéz a folyamatos ellenőrzése ezeknek a vizeknek, így nagyon sok forrás mellett olvasható az, hogy "Csak saját felelősségre iható". Persze rengeteg területnek megvannak a maga csodaforrásai, amihez generációk óta járnak az emberek és többen is lejegyezték gyógyító hatásukat, elég csak a Parádi vízre gondolni, de a Mátrában több csevice forrást is lehet találni, amiknek szintén iható a vize, vagy ott a Salvus gyógyvíz. A lényeg: érdemes mindig tájékozódni mielőtt valaki mindenáron forrásból szeretne inni. 

Gwyneth Paltrow és a beöntés

Nem új keletű dolog, de most Gwyneth Paltrow állt az élére a kávébeöntésnek. A 135 dolláros, vagyis 35 ezer forintos méregtelenítő csomag tartalma egy olyan szerkezet is, ami teljesen megváltoztatja a kávézási szokásokat. A beöntés lényege az, hogy egy stimulálja a belet és kijöjjön, aminek ki kell jönni. Orvosok szokták használni leginkább akkor ha más gyógyszerek nem adhatóak vagy valamilyen orvosi beavatkozás előtt. Nem hangzik kellemesnek, nem is az, és nem is javasolja senki otthoni használatra csak úgy. Kivéve ha valaki nagyon hisz abban, hogy a szervezetből nem ürül ki minden, sőt ottmarad a salakanyag egy része, lerakódik a bélfalon és az nekünk nem jó. Az emberek már évszázadokkal ezelőtt is hittek abban, hogy nem árt néha kipucolni a beleinket, ám akkor jött a modern orvostudomány és megmagyarázta, hogy ez nincs így. Persze a kutatások azóta is folynak és nyilvánvalóan az egész emberiséget érintő kérdés, hogy milyen baktériumok mit okoznak a bélben, de ami biztos, hogy nem segít a helyzeten a szakértők szerint, ha otthon a család egy vasárnap délután kávét öntöget egymás végbelébe. A helyzetet szintén amerikában tartják súlyosnak, ahol ugye azt is rá kell írni a frissen elkészült kávéra, hogy vigyázzanak, mert forró és nem csak ez lehet az egyetlen olyan apróság, ami miatt a sufnirendelőintézetből hatalmas egészségügyi kockázat lehet. 

shutterstock 337500677

Az otthoni beöntés rossz

Mindenfajta egészségügyi hozzáértés nélkül nem lehet otthon beöntést végezni, mert kiszáradás vagy az elektrolit-háztartás egyensúlyának a felborulása lehet a vége. Sőt véletlenül olyan baktériumok és fertőzések is bejuthatnak a szervezetbe, amik normális körülmények között nem, és egyébként is az egész procedúra során könnyen sérülést okozhat az ember magának. A természet elég jól kitalálta a saját anyagcserét, akinek pedig ebben nehézségei akadnak, az még mindig ehet magasabb rosttartalmú ételeket, vagy öntheti a kávéját oda is, ahova az emberiség túlnyomó része, a szájába. És ha azt hiszed, hogy olyan hülye senki sem lehet, hogy forró kávéval végez beöntést, annak ebben a mondatban elhelyeztünk néhány linket, hogy szembesüljön azzal, hogy de, léteznek ilyen emberek is, sőt van olyan is, aki belehalt. De nemcsak ez az egyetlen veszélye a kávés beöntésnek, ugyanis arról csak néhány tudományos feljegyzés van, hogy valóban hatásos, míg arról, rengeteg, hogy a bélflórát megbolygatni kifejezetten rossz ötlet. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek