Fogkrémek tesztje: 300 forint alatt is olyat dörzsölhetsz, hogy na

Itt a nagy fogyasztóvédelmi teszt második fordulója, ebben 16 termék szerepel, és majdnem az egyik legolcsóbb nyert.

A német Stiftung Warentest magazin 28 általános fogkrémet vizsgált meg tüzetesebben, és két részre bontva közölték az eredményeket. Most az a 15 termék következik, aminek dörzsereje közepes, és a táblázatban szerepel egy olyan is, aminek erősebb. 

Dörzsmi?

Az olyan italok mint például a kávé, tea vagy vörösbor elszínezhetik a fogakat, és azok a fogkrémek, amiknek nem elég erős a dörzsölő erejük, ezen a problémán nem igazán segítenek.

Hogy mennyire erős a dörzsereje egy terméknek, az attól függ, hogy milyen részecskék végzik a tisztítást, ezek mekkorák, milyen a formájuk és egy tubusba mennyit passzíroznak bele. Persze ezt általában nem tüntetik fel a gyártók, pedig akinek érzékeny a foga, annak fontos szempont ez is, és értelemszeráen nekik olyan terméket kell választaniuk, ami kíméletesebben bánik a zománccal. 

Persze az érzékeny fogúaknak sem kell elszíneződött fogakkal élniük, néhanapján ők is használhatnak olyat fogkrémet, ami kicsit erősebben tisztít. Meg persze évente kétszer akár egy szakembert is felkereshetnek, hogy segítsen fehérebbé varázsolni a mosolyukat, és legalább így ellenőrizni tudják, hogy nincsenek-e olyan egyéb problémák, amik kezelésre szorulnak.

Az erő veled van

Ahogyan az a keretes írásunkból is kiderült, akinek egészségesek a fogai, választhat közepes vagy magasabb dörzsölő erővel bíró terméket is. Már persze akkor, haa megfelelő technikával suvickolja a fogait. 

Így alakult ki az összpontszám

A Test magazin munkatársai 2016 szeptemberében és októberében, illetve 2017 májusában és júniusában vásárolták meg a vizsgált termékeket, az árakat 2017 őszén kérték be a forgalmazóktól.

shutterstock 83039137
Shutterstock

Fogszuvasodás megelőzés fluoriddal – 50%

Először is megállapították, hogy adott termék mennyi fluoridot tartalmaz, majd egy szakértő összehasonlította a kapott értékeket azzal a mennyiséggel, ami a tudományos vizsgálatok szerint hatásosnak bizonyult.

Elszíneződés megszüntetése – 25 %

Ehhez a vizsgálathoz marhák metszőfogát használták, mert ennek felépítése nagyon hasonlít az emberi foghoz. A felületkezelés után a mintákat befestették, majd meghatározott módszerrel megtisztították azokat.

Termékinfó és reklámigéretek - 20 %

Egy szakértő megvizsgálta, hogy a terméken szereplő leírás minden szempontból megfelel-e a törvényben leírtaknak, három másik kolléga pedig azt, hogy mennyire felhasználóbarát és hogy mik a reklámígéretek. Valamint megnézték azt is, hogy a szokásos összetevőkön kívül a különleges hatóanyagokat is feltüntették-e, figyelembe véve azt, hogy ezek olyan anyagok-e, amelyeknek hatásosságát a tudomány is igazolta.

Csomagolás – 5%

Fontos szempont volt, hogy mennyi fogkrém marad a tubusban, illetve az is, hogy eredetiség-igazolás szerepel-e a csomagoláson.

A győztes
A győztesColgate

Végkövetkeztetés

A két első helyezett, vagyis a Colgate Total Fresh és a Signal Herbal Fresh nemcsak a fogszuvasodás megelőzősében jeleskedik, hanem az esetleges elszínezősédésekkel is hatékonyan elbánik. Ha árérzékeny valaki, akkor az utóbbi egyébként valamivel jobb választás, hiszen feleannnyiba kerül mint az aranyérmes versenyző. A középmezőny 10 termékéből 6 szintén jü eredményt ért el, amikor azt vizsgálták, mennyire lesz fehér a mosolya annak, aki ezeket használja.

A magazin fontosnak tartotta kiemelni, hogy három fogkrémnél (Blend-a-med Complete Protect Extra Fresh, Theramed és Biorepair) nem tüntették fel, hogy a cinktartalom miatt gyerekek is használhatják-e. És ha ez nem lenne elég, a Biorepair a hozzáadott flourid hiánya miatt egyébként sem képes kellően megóvni fogaink épségét. Ők egyébként arra hivatkoznak, még sok a nyitott kérdés, és ők inkább a hidroxilapatira esküsznek. Igaz, a Stiftung Warentest szerint nincs olyan tudományos bizonyíték, ami azt támasztaná alá, hogy ez ugyanolyan hatásos mint a flourid. Ja, és ennek az ára volt a legmagasabb, itthon 1000-1500 forint között találkoztunk vele az internetes boltokban. 

   Összpontszám Szuvasodás elleni védelem Elszíneződések eltávolítása Csomagolás Reklámígéretek
Colgate Total Fresh 1,5 (jó) 1,0 (nagyon jó) 1,8 (jó) 2,0 (jó) 2,1 (jó)
Signal Herbal Fresh 1,5 (jó) 1,0 (nagyon jó) 1,9 (jó) 2,0 (jó) 2,2 (jó)
Friscodent (Aldi) 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,2 (jó) 1,7 (jó) 2,4 (jó)
Blend-a-med 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,3 (jó) 1,6 (jó) 2,0 (jó)
Elmex 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,3 (jó) 1,8 (jó) 2,0 (jó)
Lacalut Aktiv 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,1 (jó) 1,7 (jó) 2,4 (jó)
Meridol Paradont Expert 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 1,9 (jó) 1,9 (jó) 2,5 (jó)
Signal 1,6 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,3 (jó) 1,9 (jó) 2,1 (jó)
Diadent Multicare 1,7 (jó) 1,0 (nagyon jó) 2,7 (kielégítő) 1,8 (jó) 2,1 (jó)
Eurodont Mint Fresh (Aldi) 1,8 (jó) 1,0 (nagyon jó) 3,0 (kielégítő) 1,8 (jó) 2,4 (jó)
Elkos gyógynövényes fogkrém (Edeka) 1,9 (jó) 1,0 (nagyon jó) 3,0 (kielégítő) 1,8 (jó) 2,8 (kielégítő)
Diadent Krauter3 1,9 (jó) 1,0 (nagyon jó) 3,1 (kielégítő) 1,7 (jó) 2,8 (kielégítő)
Blend-a-med Complete Portect Extra Fresh 2,9 (kielégítő) 1,0 (nagyon jó) 2,1 (jó) 1,4 (nagyon jó) 3,9 (elégséges)
Theramed 2,9 (kielégítő) 1,0 (nagyon jó) 2,1 (jó) 1,8 (jó) 4,0 (elégséges)
Biorepair 5,0 (elégséges) 5,0 (elégséges) 2,3 (jó) 1,9 (jó) 4,3 (elégséges)
Blend-a-med Complete Portect Expert (erős dörzserő!) 1,5 (nagyon jó) 1,0 (nagyon jó) 1,3 (nagyon jó) 1,7 (jó) 3,0 (kielégítő)
Oszd meg másokkal is!
Mustra