A nagy kabátkörkép: már elkezdődött a leárazás

Megint mindent elözönlöttek a pufidzsekik, a műszőrmét is nehéz lesz kikerülni, de legalább akciók is vannak. Újabb gigagaléria lelőhelyekkel és árakkal!

Menthetetlenül megérkeztek a mínuszok, kész szerencse, hogy már nemcsak csizmákat lehet venni akciósan, hanem télikabátokat is. A hajtás után megmutatjuk, hol mit kapsz és mennyiért, és hol vannak akciók. 

Ahogyan azt sejteni lehetett, ez a téli szezon is a pufidzsekről és -kabátokról szól majd, de persze annak sem kell kétségbe esnie, aki egy szép szövetkabátra vágyik, és most tobzódhatnak azok is, akik nem félnek attól, hogy párducmintában lépjenek utácára, vagy mondjuk imádják a (színes!) műszőrmét minden mennyiségben. Plusz jó hír, hogy nem kell megvárni az ünnepek utáni első munkanapot azzal, hogy az eredeti árnál kevesebbért vegyünk felöltőt a hideg hónapokra, mert jó sok kabátot leáraztak, persze az 50 vagy 70 százalékos kedvezményekre még várni kell, de az ünnepek előtt a pár ezer forintos spórolás is jól jön.

Műszőrme, műszőrme mindenhol

A kínálatot feltérképező körutunkat ismét az Asia Centerben kezdtük, itt átlagosan 10 000 és 17 000 forint körül vásárolhatunk dzsekit vagy kabátot, de ezért cserébe tényleg minden van, amit el lehet képzelni, igen, még színes galléros, fémesen fényes pufidzseki is, ami így magán hordozza ennek a szezonnak az összes kötelező elemét. Itt egyelőre kevés kedvezménnyel találkoztunk, de ugye eleve nincsenek annyira nagyon elszállva az árakkal, bár tény, hogy láttunk olyan szövetkabátokat, amik majdnem 30 ezer forintba kerülnek, de azért nem ez a jellemző. A galériára kattintva megnézheted, miket találtunk még kint Rákospalotán!

Meg akciók

A C&A egyike azon márkáknak, amik már akcióznak, de teljes áras pufidzsekiket is találtunk már 8990 forintért. Ez egy ezressel kevesebb mint annak a párducmintás szövetkabátnak az ára, amire már a kedvezményes darabok között bukkantunk rá. Akárcsak az Asia Centerben, 10000 és 17000 ezer forint között azért elég nagy a kínálat, és nemcsak fazonban, hanem méretben is. A H&M-ben a kötelező darabok mellett azért ismét találni olyanokat, amiket valószínűleg a következő szezonban már nem biztos, hogy hordani fogunk, lásd a piros lakkbőrdzseki 20 ezer forintért, és a pink műszőrmekabát is elég extra, de a lényeg, hogy rengeteg mindent kapni 30 százalékkal olcsóbban a megunhatatlan parkáktól kezdve a jó meleg piltótadzsekin át. Mutatjuk is ezeket:

 A Zarában mintha 25995 forint lenne az egységár, de azért ennél jóval olcsóbban is láttunk kabátokat, 10 forint alatt is van elvétve néhány dzseki, és 20 ezer környékén elég különleges darabokat is kapni, például világoskék teddykabátot vagy rózsaszín aviátordzsekit. A Reservedben is szembejött pár különlegesebb darab, és itt már szép számban vannak akciós kabátok is, 10 ezer forintért már hazavihetsz egy klasszikus parkát vagy éppen egy párducmintás szövetkabátot. A legmagasabb árakkal a Mangóban találkoztunk, de jó néhány telet vészeltünk már a márka egyik legnépszerűbb (= egy nap általában három darab jön szembe az utcán) pufikabátjában, szóval ha van keret, akkor megéri itt vásárolni. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek