5 intő jel, hogy borzasztó vagy a bevásárlásban

Segítünk abban, hogy ésszerűbben költs, illetve, hogy ne kelljen se pazarolnod, se éhezned.

Mikor gondolkoztál el utoljára azon, hogy mennyit is költesz ételre? Lehet, hogy évekkel ezelőtt megszabtad, hogy mennyit szánsz erre a költségvetésből, de azóta elég sok minden megváltozhatott/megváltozott. És lehet, hogy lista nélkül, rutinból válogatsz a boltban, de ez is veszélyes lehet. Persze - mint oly sok mindenben - ebben sem vagyunk egyformák, vannak, akik az étkezésre csak szükségleteik kielégítéseként gondolnak, és vannak, akiknek ez a szenvedélyük. Így persze nehéz meghatározni, hogy a bevásárlásra hogyan és mennyit kell költeni, de a Kitchn összeszedett pár megfontolandó szempontot. 

1. Név szerint ismered az összes környékbeli ételfutárt

Semmi baj nincs azzal, ha valaki alkalmanként úgy dönt, nem akar főzőcskézni, inkább rendel valami finomat, de ha hetente többször előfordul, akkor azon már érdemes elgondolkozni, anyagi és életszervezési szempontból is. Persze nem kell egyik pillanatról a másikra konyhatündérré válni, de igen, többet kell majd eljárnod vásárolni, de elég, ha olyan ételekkel kezded el a főzést, amiket könnyen és gyorsan össze lehet dobni. 

shutterstock 549687604

2. Már nem is emlékszel arra, mikor készítettél utoljára bevásárlólistát 

Macerás lehet, igen, de segít abban, hogy jobban ellenállj a kísértésnek az üzletekben. Persze az sem mindegy, hogy mi kerül fel a listára. Nézz bele a konyhaszekrénybe, keresd elő a korábbi számlákat, és gondold át, hogy mi volt az, amit tényleg felhasználtál, és mi az, amihez hozzá sem nyúltál. Így nagyjából össze áll majd azoknak az élelmiszereknek és alapanyagoknak a sora, amikre tényleg szükséged van, amiknek helye van bevásárlólistán. 

3. Mindig meglepődsz, amikor a kasszánál meglátod a végösszeget

Van büdzsé, és esetleg még listát is szoktál készíteni, a pénztárnál mégis megdöbbensz? Hát, hasznos ha van terv, csak ugye az embernek tartania is kell magát hozzá, ezért vásárolgatás közben figyelj oda az árcédulákra is, esetleg még otthon nézz utána, hogy mi mennyibe fog kerülni. Ja, és még valami, csak azért, mert valami akciós, még nem biztos, hogy jó vásár, mert lehet, hogy a költségvetésedbe még leárazva sem igazán fér bele. 

shutterstock 91818647

4. Mindig rengeteg étel marad meg, amit aztán ki kell dobni

Elhatároztad, hogy egészségesen fogsz étkezni, ezért rengeteg gyümölcsöt és zöldséget halmozol fel, amivel végül nem tudsz mit kezdeni, és kidobod. Ej, ez nem helyes. Tessék, pár meggyőző adat: a világon megtermelt élelmiszer egyharmadát elpazaroljuk, miközben minden 9. ember éhezik, csak az Európai Unió tagállamai évente közel 100 millió tonna élelmiszert dobnak ki, ebből 1,8 millió tonnát Magyarországon, és ez a becslések szerint háztartásonként 50 ezer forintot jelent évente. Mit lehet tenni? Legyél tudatosabb, például csak olyan dolgokat vegyél meg, amiket biztosan megeszel mielőtt megromlana.

5. Kihagysz 1-2 étkezést, mert nincs elég étel otthon

Ha rendszeresen előfordul, hogy észrevétlenül kiürül a hűtő vagy konyhaszekrény, ezért alkalmanként kihagysz étkezéseket, az nincs rendben, a spórolást ne itt kezdd. Ilyenkor nincs mit tenni, több pénzt kellene elkülöníteni a költségvetésből az étkezésre, és ha nagyon szűkösek az anyagi lehetőségek, akkor valami más, kevésbé fontos dologtól kell elvonni a pénzt. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra