Teszt: olcsó mozzarellának híg a leve

Legújabb próbánk alapján a tehéntejből készült bolti mozzarellák szinte teljesen ugyanolyanok, és sajnos ez nem azt jelenti, hogy ugyanolyan jók. Még a tesztgyőztes termék is csupán három pontos eredményt tudott felmutatni az ötig terjedő skálán.

A mozzarella nálunk is egyre népszerűbb. Az olaszok híres sajtja pizzára és salátához úgyszintén kitűnő választás, de akár a szendvicsedet is megbolondíthatod vele. Ezért aztán kíváncsiak voltunk, mit nyújtanak azok a termékek, melyekkel a magyar üzletek polcain találkozhatsz. Válogatásunkba 11 mozzarella került be: hat, ami sajátmárkás, és öt, ami nem.

A tehéntejes mozzarellák tesztjével nem volt könnyű dolgunk, hiszen ezek a sajtok nem a harsány, sokrétű ízvilágukról híresek. Számos esetben ezért nagyrészt csak állagukban, lágyságukban, külső jegyeikben véltünk különbségeket felfedezni.

DSC5963
Kaszás Tamás / Dívány

A kipróbált termékek azért így is megihlették rendületlenül kóstolgató szerzőinket. Ebből pedig olyan pompás kifejezések születtek, mint a lakótelepi mozzarella, a kamumozzarella, a meztelen csiga állagú és nem utolsó sorban a mócsingos istenverése.

De mi az a mozzarella?

A mozzarella nem valami új hullámos harapnivaló. A porcelánfehér színű, szálas szerkezetű sajt a dél-olaszország Campania és Lazio tartományból származik, ahol a Wikipedia szerint a 16. század óta változatlan receptből készítik.

A mozzarellát nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. Gyártása során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá nem válik. A hazánkban árult verziók rendszerint tehéntejből készülnek, az autentikusba ellenben csakis háziasított vízibivaly zsíros teje kerülhet.

Módszerünk, mint mindig, a vakteszt volt. Az értékelés 1-től 5 pontig zajlott, majd a végeredményt átlagolással határoztuk meg.

11. helyezett: Auchan mozzarella – 1,37 pont (185 forint/100 g)

Az Auchan résztvevője rettenetesen alacsony pontszámmal végzett az utolsó helyen. Mindössze egyvalakinek jött be. Máshogy rossz, de egyaránt pocsék ízekre panaszkodva mindenki más határozottan utálta.

DSC5928
Kaszás Tamás / Dívány
  • Ez nagyon, tényleg, igazán rettentően rossz. Remélem, kiderül mi ez, hogy aztán soha ne vegyem meg. A nulla pont is túl sok neki.
  • Fáradt hűtőíze van!!!! Kemény. 
  • Ez tuti, hogy nem romlott?
  • Talán ennek van a legmozzarellásabb íze.
  • Legerőteljesebb pocsolyaíz. 
  • Na, ez tiszta gumi. Íze sincs.
  • Száraz, vízízű. 
  • Na, ennél sajnálom, hogy van íze. SAVANYÚ!!!

10. helyezett: Lidl Lovilio mozzarella – 1,75 pont (199 forint/125 g)

A Lidl termékeiben általában nem szoktunk csalódni, majonézük például a második helyig menetelt legutóbbi tesztünkben, mozzarellájuk azonban nem nyűgözött le minket. Egyetlen kóstolónk, aki elismerően nyilatkozott róla, csócsálósnak titulálta, ami onnan eredhetett, hogy keményebb volt az átlagnál.

DSC5941
Kaszás Tamás / Dívány
  • Gumi, gumi, gumi. Csikorog.
  • Olyan, mint egy lében úszó ócska, olcsó pizzamozarella. Pokoli.
  • Kemény!
  • Félkemény.
  • Sárga és íztelen.
  • Hű, ez de szar. Ez is pizzára való.
  • Száraz, kellemes ízű, jó csócsálós.
  • Sárgásabb, mint a többi, de ennek nincs íze, gumis.

9. helyezett: Szarvasi mozzarella - 2 pont (299 forint/100 g)

Habár tesztünk előtt több szájból elhangzott, hogy „én Szarvasit szoktam venni”, érzékszervi vizsgálatunk során termékük mégsem remekelt. A 10. helyezetthez hasonlóan keményebbnek hatott, és csak abban domborodott ki fikarcnyi erénye, hogy tejes, tejszínes ízeket hordozott.

DSC5940
Kaszás Tamás / Dívány
  • Valószínűleg nem kizárólag műanyagból van, de olyan érzés.
  • Savanyás és kemény, mire jó ez?
  • Ez darabos!?
  • Kicsit keményebb, büdösebb.
  • Keményebb, savanyúbb, ezt kell leginkább megrágni.
  • Nagyon egyben van, intenzív tejszín, klassz utóíz.
  • Ilyen tejes ízű cucc, pedig nincs is íze.
  • Nagyon sós, viccesen nyikorog a fogam alatt.

8. helyezett Penny San Fabio mozzarella – 2,12 pont (199 forint/125 g)

A Penny-ben kapható San Fabióval az volt a gond, ami merítésünk temérdek szereplőjével: ha pisztolyt fogtak volna a fejünkhöz, akkor sem lettünk volna képesek ízekre lenni benne. Egyikünk megjegyezte, hogy olyan, mintha egy lufit igyekezne elfogyasztani, másikunknál pedig fura, de nem behatárolható mellékíze verte ki a biztosítékot.

DSC5938
Kaszás Tamás / Dívány
  • Gumis, szemcsés, ráadásul semmi íze, és csikorog a fogam alatt, mintha lufit rágnék.
  • Jó az állaga, de semmi íze. Mondjuk ez ebben a mezőnyben igazából előny.
  • Nem olyan vészes, saliba jó lehet.
  • Fura mellékíze van.
  • Jellegtelen.
  • Olvasztva lehet, hogy jó.
  • Masszív és íztelen.
  • Nincs íze.

7. helyezett: Spar S-Budget mozzarella – 2,25 pont (199 forint/100 g)

A Spar gazdaságos terméke ugyancsak alulról súrolta az ehetőség határait. Gumisnak, darabosnak és vízízűnek érződött, így csupán kamumozzarellák iránt leplezetlenül rajongó tesztelőnkből váltott ki pozitív irányba húzó véleményt.

DSC5929
Kaszás Tamás / Dívány
  • Gumis és ízetlen.
  • Sárga és nincs íze, de a kemény gumis állagot, amit szeretek a kamumozzarelláknál, eltalálták. 
  • Mintha kiszáradt volna. 
  • Kicsit darabos.
  • Sárga, vízízű, itt is jelen van a savanykás, kefires íz.
  • Ennek semmi íze. Miközben írok, elfelejtem, milyen volt.
  • Vízízű, de jó rágcsálni. 
  • Enyhe tejes íz, ezen a ponton ennek már örülök.

6. helyezett: Galbani mozzarella – 2,43 pont (202 forint/100 g)

Ez a mozzarella nem hagyott bennünk túl mély benyomást, csapatunk középszerűnek, átlagosnak minősítette. Íztelensége okán három pontnál magasabb eredményt senkitől nem gyűjtött be. Ennek megfelelően alakult helyezése is. 

DSC5942
Kaszás Tamás / Dívány
  • Egész jó. Kellemes az állaga és egy kis íze is van.
  • Ez full meztelen csiga állagú, vagy esetleg tortabevonó zselé is lehetne. Ruganyos, enyhén tehénsajtízű gumi.
  • Íztelen, de legalább lágy.
  • Ömlesztett vajas jellegű.
  • Normál, íztelen mozzarellaíz. 
  • Íztelen, lágy állag, kompakt.
  • Tipikus íze, bűze sincs, kicsit száraz.
  • Én ennek sem érzem ízét, velem van a baj? :D

5. helyezett: Tesco mini mozzarella – 2,68 pont (269 forint/125 g)

Mire eljutottunk a Tesco kis golyókban kapható mozzarellájához, oly sok homogén ízen verekedtük át magunkat, hogy néhányunk már azt is értékelni tudta, hogy a formája eltér az átlagtól. Ketten egész kedvező pontszámokkal jutalmazták, amivel kisebbségbe tömörültek. Mások a gumiszerűsége, semmilyensége miatt marasztalták el.

DSC5939
Kaszás Tamás / Dívány
  • Apró gumigombóc, lehet, hogy jól radíroz! 
  • Annyira ízetlen, hogy az már művészet, tényleg gumiból lenne? Imádom, teljesen dadaista!!! Ezért 4 pont.
  • Ezt ismerem, kellemes.
  • A kicsi gombócok nagyon jó forma, egy falatka. Az íze sajnos szinte teljesen jellegtelen. 
  • Vízízű, még tejszínes utóíze sincs. 
  • Semmilyen.
  • Ez semmilyen, csak golyó. Gondolom a lustaság miatt népszerű.
  • Gumilabda, nincs íze.

4. helyezett: Zott Zottarella – 2,75 pont (219 forint/125 g)

Az egyik szerzőnk által lakótelepi jelzővel illetett Zottarella kicsit sós volt, kicsit zsíros és kicsit tejízű. Mint tudjuk, sok kicsi sokra megy, ami itt is megmutatkozott: az élbolyt szorosan követve futott be a negyedik helyre.

DSC5937
Kaszás Tamás / Dívány
  • Ez ilyen lakótelepi mozzarella, kicsit gumis, kicsit sós, de a mienk.
  • Tejízű, mintha Anikó sajt lenne, édes és elég sárga.
  • Kicsit sós, kicsit zsíros.
  • Kicsit sós. 
  • Normál mozzarellaíz, de kellemesebb utóíz érződik. Jobban üt is, lágyabb.
  • Leghitványabb pizzafeltét, jó az állaga, könnyű vágni.
  • Az állaga frankón rágós, szeretem. Íze az nincs, de szokott az lenni a mozzarellának?
  • Vajas, tejszínes ízű, elsőre tetszik.

3. helyezett: Cheeseland mozzarella – 2,87 pont(199 forint/ 100g)

Bár többen gumiszerűnek találták, a Cheeseland terméke mindent összevetve egész jónak bizonyult, és ebből kifolyólag hajszálnyi különbséggel csúszott le a második helyről. Azok, akiknek tetszett, azt mondták róla, hogy kicsit sósabb, enyhén savanyú, ezért némiképp hajaz a kefirre.

DSC5930
Kaszás Tamás / Dívány
  • Biztos ezt is nagyon szereti valaki, de az nem én vagyok. Gumis és szemcsés.
  • Ruganyos állagú, gumiszerű, kicsit sósabb, mint az átlag, ezért egész jó.
  • Azt hittem, hogy az előző íztelen, de ez még inkább az.
  • Semleges.
  • Hajaz a kefirre.
  • Ez finom! Kellemes íz, halvány utóíz.
  • Se íze, se bűze, de jó ez.
  • Gumiszerű, enyhén savanyú, de legalább van íze.

2. helyezett: ALDI Carloni Mozzarella – 2,93 pont (Akciósan 139 forint, egyébként 199 forint/125 g)

Az Aldi versenyzőjére egy akciónak köszönhetően baromi olcsón csaptunk le, ami második helyezése tükrében remek ár/érték arányt hozott. A mezőnyből főleg tejszínesen finom ízével emelkedett ki, tesztelőink legalábbis ezt emlegették két falat között.

DSC5933
Kaszás Tamás / Dívány
  • Puha, krémes nem gumis, nekem ez tök jó.
  • Szétesős, meztelen csigaszerű és tehéntej íze van.
  • Ez meg már íztelen.
  • Inkább tűnik sima friss sajtnak.
  • Tejszínes, finom!
  • Kellemes, tejes, de nem kiemelkedő.
  • Hé, ez tök jó, tejszínes!
  • Ennek semmilyen ízét nem érzem.

1. helyezett: Mozzarella Italia – 3 pont (239 forint/80 g)

A szintén a Szarvasi által gyártott Mozzarella Italia diadalára félárnyékot vet, hogy 3 ponttal tört az élre, ami azért nem nevezhető annyira fényes győzelemnek. Kellemesen lágy, érettebb, teltebb ízével (ennek az is volt!) azonban összességében belopta magát a szívünkbe/gyomrunkba.

DSC5936
Kaszás Tamás / Dívány
  • Ennek kicsit érettebb, teltebb íze van, ami jó, viszont az állaga szemcsés. Azért így is elég jó. 
  • Vízízű, és úgy feloldódik a szájban, mint a krémsajt.
  • Na, ennek van íze.
  • Finom, lágy.
  • Meglepő az íze, de nem jó. 
  • Lágy és tejszínes, elég kellemes.
  • Jó kis íztelen, hajlamos szétesni.
  • Enyhe vegyszeríze van. 

Konklúzió gyanánt elmondható, hogy szubjektív tapasztalataink szerint a tehéntejből készülő típusok keményebbek és íztelenebbek, mint a szerkesztőségünk által favorizált bivalymozzarellák, ezért számunkra leginkább pizzafeltétként tűntek alkalmasnak. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra