Biztonságos felolvasztani, majd újra lefagyasztani a húst?

Erre és ehhez hasonló kérdésekre is válaszolt egy fagyasztással kapcsolatos mítoszokról megkérdezett táplálkozási szakértő.

Sok ellentmondásos véleménnyel találkozni azzal kapcsolatban, pontosan mit, mikor és meddig lehet és érdemes lefagyasztani. Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos tények és áltények útvesztőjében való eligazodást segítendő, a Kidspot táplálkozási szakértője összegyűjtött néhány húsokkal és fagyasztással kapcsolatos legendát és tévhitet, és összefoglalta, mi igaz belőlük, és mi nem. 

Az egyszer már felolvasztott húsokat már nem tanácsos lefagyasztani? De igen.

Kathleen Alleaume szerint ez így nem igaz, a felolvasztott húsok biztonságosan újra lefagyaszthatóak, legalábbis ha egy maximum 5 fokra állított hűtőben kerültek felolvasztásra. A kissé felvizesedő húsok íze persze nem lesz már olyan jó, mint előtte, és arra is érdemes odafigyelni, hogy a már megsütött húsokat semmiképp se helyezzük még melegen a fagyasztóba, ezzel ugyanis kiváló környezetet teremtenénk a baktériumok számára.

A baktériumokat nem moshatjuk le a húsokról

A húsok sütés/főzés előtti, vízzel való leöblítése kifejezetten rossz ötlet Kathleen szerint, ezzel ugyanis szanaszét fröcsköljük a hús felületén megbúvó baktériumokat, amelyek ráadásul a víz jelenlétéből is hasznot húzhatnak. A megfelelő hőfokon való sütés amúgy is bőven elég ahhoz, hogy megszabaduljunk a baktériumoktól, tehát fölösleges is már a sütés előtt felvenni a harcot a kórokozókkal.

shutterstock 93008707

Mindent le lehet fagyasztani?

Van, amit nem érdemes. Egy csomó zöldség és szósz egyszerűen szétmállik és felbomlik, ha a fagyasztóba kerül, míg sok más étel és ital kémiai összetétele megváltozik az alacsony hőmérséklet hatására. A kávé, a tojás, és a tej például kifejezetten rossz ízű lesz fagyasztás után.

Bármeddig eláll, ami lefagyasztottunk?

A szekértő szerint a lefagyasztott levesek, raguk és főtthúsok szavatossága úgy három hónap után jár le, a még nyers szárnyasokat és steakeket pedig maximum 12 hónapig lehet biztonságosan tárolni a fagyasztóban.

Szagteszt

Sokan gondolják, hogy ami nem bűzlik, az ehető. Ez nem sokkal intelligensebb módszer az "öt másodperces szabálynál”, hisz tény, hogy sok esetben már a szaga egyértelműsítheti, hogy romlott étellel van dolgunk, rengeteg kórokozó létezik ugyanakkor, aminek a jelenléte nem jár együtt rossz szagokkal.

A lefagyasztás elpusztítja a baktériumokat? Nem.

A sütés/főzés során elért magas hőmérsékletekkel ellentétben az ételekkel együtt lefagyasztásra került baktériumok sokszor csak inaktívvá válnak, a felolvasztás után ugyanolyan veszélyt jelentenek tehát, mint a fagyasztóba kerülésük előtt. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra